Hanoi (part 2)

09.14.

Ho Chi Minh mauzóleum

Ho Chi Minh mauzóleum

Kalandos egy nap van mögöttem. Reggel (mivel hétvége van már) naivan azt hittem, hogy reggel nem fognak a srácok kosarazni, azonban tévedtem, fél 7-kor már nagyban nyomatták a játékot, szerencsére már előtte felébredtem a napsütésre, így engem különösebben nem is zavartak (csak Ágit). Reggeli után a verőfényes napsütés jóvoltából elindultam, hogy felkeressem a Hố Chí Mính mauzóleumát (lăng Chủ tịch Hố Chí Mính) és a többi vele kapcsolatos ottani épületet. Elsétáltam a Lenin park mellett, hogy olcsón tudjak motoros taxit fogni (Xe ốm), ami a motoros faterok melója, hogy ha nagyon sietsz valahova vagy csak olcsón akarod megúszni az utazást a városban és nincs kedved a buszon sem nyomorogni a tömegben, akkor ők a te embereid. Majdnem minden utcasarkon megtalálhatóak. Te megmondod hova szeretnél menni, megkérdezed, mennyiért vinne az adott címre és alkudj az adott árból. Utána már csak annyi a dolgod, hogy felkapod a bukósisakot és felülsz a fater mögé a motorra és kapaszkodsz, élvezed a forgalomban való száguldást. Én is így tettem. Nekem veszettül bejött az a stílus. Rohadtul élveztem a forgalomban szlalomozást, a gyorsaságot, mikor kis sikátoros utcákon, nagy körutakon keresztül értük el a kitűzött célt. Kár, hogy nem tudtam lekamerázni ezt a motorozást és az útvonalat, amin mentünk. De lehet, hogy majd valamikor máskor megpróbálom, az lenne az igazi videó, hogy mégis hogyan folyik itt Vietnamban a közlekedés.

Felvonulás tér

Ho Chi Minh mauzóleum kertje

Na, végül is elértük a mauzóleumot és múzeumot. Egy nagyon szépen rendbe tartott hely, most is csak annyit tudok mondani, hogy az európaiak irigykedhetnek az emlékművek és parkok tisztasága miatt. A múzeum (bảo thàng Hố Chí Mính) körül volt véve egy hatalmas zöld területtel, ami össze van kapcsolva a Felszabadulás térrel, ahol is Hố bácsit „őrzik”. A múzeumba nem mentem be, mert fémdetektoros kapu volt a bejáratnál és én ezekért nem rajongok, így csak kívülről szemléltem meg ezt a modern épületet, viszont a kertrészét bejártam, ahol még egy kis szentély is van (azt hiszem buddhista). Majd átgyalogoltam a már említett Felszabadulás térre, ahol nem volt árnyék, még jó hogy, vittem magammal sapkát, mert tuti napszúrást kaptam volna, olyan erős napsütés volt. Itt már sokkal több turistával találkoztam, mint eddig a városban bárhol. A tér szép tágas és járművekkel tilos behajtani. A mauzóleum előtt van egy sárga csík, amin belülre nem lehet lépni, mert azonnal elkezd az „őrző” sípolni, hogy menjen kijjebb a vonalon, aki belépett.

Ho Chi Minh mauzóleum kertje

Ezek után ismét fogtam egy motorost, aki elvitt az állatkertbe (Vuớn Thú Thú Lệ). A belépőt magasság szerint állapítják meg; 130 cm alatt 2000 Đồng, míg fölötte 4000 Đồng (én érthetően 4000 Đồng-ot≈40HUF fizettem a 174 cm-es magasságommal). Volt néhány faj, amit csak tévében láttam anno, most viszont élőben is megtekinthettem. Ilyen volt a binturong, ami ha jól tudom, a cibetmacskafélékhez tartozik illetve aranymacskát, tarajos sült és darvakat is láttam. Az állatkertben főleg a kisebbekre fókuszálnak, hisz annyi játék van itt, mintha csak a vidámparkban járna az ember. Szombathoz képest nagyobb embertömegre számítottam, de az is lehet én voltam csak „korán”, 11 óra körül.

Ho Chi Minh mauzóleum kertje

Ho Chi Minh mauzóleum kertje

Állatkertezés utánra egy tavat szerettem volna meglátogatni, de mivel ma nem igen ment a térképészet, inkább megint motorost kerestem. Viszont mielőtt ezt a lépésem megléptem volna, találtam útközben egy pagodát (đền Voi Phục), amit nem hagyhattam ki, így hát bementem. Ez csak egy kisebb létesítmény volt, viszont 1010/70 körül építették, vagyis több mint 900 éves. Ahhoz képest jó állapotban van. Pagodázás után megpróbáltam eljutni a kiszemelt tóhoz, így elindultam az irányába a đuờng La Thành. Ez az utca tele van kézműves asztalos munkákkal és kézzel faragott házi oltárokkal, illetve lakberendezési üzletekkel. Kedvem lett volna itt vásárolni, de mivel nem tudnám sehogy sem hazaküldeni, amit netalántán itt vettem volna, így fájó szívvel mentem végig ezen az utcán. Mint ahogy már említettem az előbb, hogy ma nem voltam túl jó térképészetből, így inkább megint motorossal visszavitettem magam a Lenin parkhoz (Thống Nhất), ahonnan már gyalog mentem vissza a koliba, ahol Ági pihent, mikor megjöttem. Ettem néhány falatot, majd a fáradtságtól kimerülve úgy döntöttem, követem Ági példáját és én is lepihenek. Ebből a pihenésből lett 2 óra alvás, de nem bánom, legalább kipihentem a sok sétát meg a meleget.

Ho Chi Minh mauzóleum kertje

Ahogy elnézem, lehet, hogy gazdagodtunk egy váratlan szobatárssal, egy mini gekkófélével, legalábbis szerintem az, mert csak a körvonalát láttam, nem sikerült megfogni, de majd csak előkerül előbb-utóbb. csak tudnám, hogy a francba jött be a drága. Na mindegy, őt megtűröm, végül is ártalmatlan kis jószág (ha jól tudom).

Holnap vendégségbe megyünk ebédre, majd azt is megírom.

őrök a mauzóleumnál

Ho Chi Minh mauzóleum kertje, kis szentély

Felszabadulás tér

Felszabadulás tér, őrök

Voi Phục pagoda

Voi Phục pagoda

Voi Phục pagoda

Voi Phục pagoda

Voi Phục pagoda

Hanoi (part 1)

09.13.

Lenin park

Tegnap este eldőltem, mint a zsák a fáradtságtól, pedig délután még aludtam is, így a negyed tizenkettes fekvésből csak másnap (09.13.) reggel negyed hétkor ébredtem, ami azt kell, mondjam, hogy elég jó teljesítmény. A napi program ma újból turistát játszani, így reggeli után felkerekedtem és elmentem a Lenin parkba.

A Lenin park (Thống Nhất) tőlünk kb. 20 perc sétára van, így gyorsan odaértem. A bejáratnál kérnek jegypénzt (igaz ezt néha nem tudják eldönteni, hogy kérjenek-e vagy sem, mindenesetre tőlem kértek, gondolom, mert külföldi vagyok, nem mintha valami óriási összeg lenne [4000 Đồng]). Szépen rendben tartott parkról van szó, mikor ott voltam éppen fűnyíróztak és rendezték a virágokat, illetve a tóból (hố Bẩy Mẫu) szedegették ki ami nem odavaló volt. Nagyban veri sok európai parkot szerintem a rendezettségével és tisztaságával. Ide sokan járnak futni, és egyéb szabadidős tevékenységet űzni. Mivel ez a park egy tóval van „ellátva”, igencsak kellemes helynek bizonyul. A tó közepén van kettő kisebb sziget, de csak az egyikre vezet híd, ahol Lenin és Hồ Chi Minh közös szobra áll, miként egymással kezet fognak. A parkban van egy kisebb sportpálya és valamiféle kulturális kis részleg is.

A Lenin park után tovább sétálgattam egy másik tóhoz (hồ Thiền Quang), aminek az egyik oldalán található a hanoi cirkusz (igen, Hanoiban van cirkusz is). El szerettem volna menni az aranyboltokkal teli utcán, csak benéztem az irányt és másik utcán mentem végig, nem mintha ezzel hatalmas tragédia történt volna. Így legalább megismertem egy újabb utcát, ahol viszont találtam több szabóságot, ami később lehet, hogy jól fog jönni. Végül is kijutottam a kiindulási pontomhoz, majd visszamentem a szállásra. Ágit megvártam és együtt mentünk ebédelni. Én Mỹ Xáo-t ettem, ami pirított tészta zöldséggel (húst nem kértem bele), Ági pedig marhahús levest (Phở Bò) evett. A tésztám 25,000 Đồng-ba került (≈250 HUF), amivel jól is laktam és estig nem is akartam enni. Este egy kis rizst ettem ecetes bambusszal, ami igencsak ízlik nekem.

A mai nap sem volt olyan sok esemény, de legalább újra el tudtam lőni néhány képet.

A holnapi napom még nem tudom, minden az időjárástól függ. Ma legalább szép idő volt.

Francia negyed

Hoan Kiem tó

A reggeli ébredés fél 7 előttre sikerült a tornaóra jóvoltából, de anélkül is fél 7-kor csörgött volna az óra, mivel a reggeli ma rizs volt, amit mi főztünk és annak kellett 30 perc. A rizshez főztünk még teát, Ági reszelt le gyömbért és azt forrázta le (sikerült neki megint bivalyerősre főznie, de azért lenyomta), én pedig lótuszos zöldteát ittam (ez is rohadt erősre sikeredett).

Huc híd

Ngoc Son pagoda szentély ajtaja

Reggeli után felkerekedtem, hogy nyakamba vegyem az óvárost. Gyalog, mint balog mentem (hát elég rendesen leizzadtam, de a visszafelé séta rosszabb volt, mivel már kopogott a szemem az éhségtől), jó volt mozogni és újra a forgalomba szlalomozni kocsik, motorok, biciklik és buszok közt (mindenkit megnyugtatok, már tudom, hogy működik ott a közlekedés). 

Ngoc Son pagoda szentélyének tartóoszlopa

Ngoc Son pagoda

Azt sajnos nem tudom mennyi idő alatt értem a Hồ Hoàn Kiêˊm (Hoan Kiem tó), ami nagyon szép. A közepén van két pagoda, de csak az egyikhez lehet bejutni, mert ahhoz egy kis híd vezet. Itt volt belépő, ami talán nem olyan vészes (20,000 Đồng≈200 HUF). Belül gyönyörű szentély fogadja a látogatót, itt aki „vallásos” (buddhista, taoista, konfucionista) nyugodtan végezheti a gyakorlást, feltéve, ha nem zavarja a sok turista mozgása. Mivel engem különösen vonzanak az effajta dolgok, figyelmesen néztem, mit is csinálnak valójában a „hívők”. (Az oltár előtt imádkoznak összetett kézzel és többször meghajolnak földig, miközben tovább imádkoznak; mindezt térdelve és cipő nélkül természetesen). A tóval kapcsolatban: úgy tartják, hogy él benne egy (de lehet, hogy több) teknőc, aki már több száz éves és csak „szökőévente” egyszer lehet megpillantani. Voltak róla képek a pagodában, és ha jól tudom, direkt van egy olyan kutatócsoport-féleség itt Hà Nội-ban, akik a teknős életét figyelik. Majd elmentem megnézni a katedrálist, de zárva volt, így csak kívülről szemléltem meg.

Ngoc Son pagoda

Útközben találtam még pagodát, nem hagyhattam ki, hogy be ne menjek, így bementem és eltöltöttem ott egy kis időt (itt a szentélynél nem lehetett fotózni, így itt sajnos nem tudtam ellőni a gépet).

Ezután körbesétáltam a tavat és elmentem a Tràng Tiền utcán át (itt vettem egy szótárat és egy utazási könyvet) megnézni az operaházat (Nhà Hát Lớn). Azt kell modjam nagyon szép, vetekszik néhány európai épülettel. Ezt követően bementem a történelmi múzeumba (főleg az 1850-es évekből volt a kiállítás).

Ngoc Son pagoda bejárata

Ngoc Son pagoda bejárata

Mivel még nem találtam meg a piacot, amit kerestem, gyorsan felcsaptam az új könyvem, és meglestem benne, hogy mégis melyik irányba kell nekiindulnom. Sikerült megtalálni az irányt, így usgyi neki, máris „téptem” a piac irányába. Az utcán rengeteg mozgóárus kínálta portékáját, és ha megpróbálnád őket lerázni, még akkor is pulikutyaként követnek és ordítanak utánad, hogy legalább nézd meg, mit árulnak. Engem is elkapott egy ilyen hölgy, pont ezt csinálva, amit előbb említett, így hosszú alkudozások után gazdagodtam 4 kis buddhista karkötővel. Továbbhaladva, be-benézegetvén a kis utcákra, találtam olyat, ahova inkább nem kellett volna benéznem, mert alig akartam onnan eljönni (oda még biztos visszanézek valamikor). Az utcán kétoldalt sorakoztak az árusok, és majdnem ugyanazt árulta mindegyik, Na, közben sikerült megtalálnom a kitűzött célt, a piacot. Gyerekek, aki Hà Nội-ban jár, mindenképp jöjjön ide és nézze meg; rohadt jó. A Đống Xuân piac tele van ruhaanyagokkal a legkülönfélébb anyagok

Ngoc Son pagoda bejárata

Teknős torony

ból, a selyemtől kezdve a La Coste cuccok anyagáig, pólók; táskák, csecsebecsék… Nekem nagyon bejött, főleg a ruhaanyagos része. Piacozás után elindultam hazafelé, egyrészt ma sokat gyalogoltam, másrészt éhen akartam halni. Hazagyaloglásnál vettem egy innivalót meg „ebéd gyanánt” kekszet (mert lusta voltam elmenni rendes kajáért). Délután 3-ra értem vissza a koliba holt fáradtam. Hogy holnapra lesz izomlázam, az hótziher. Most pihenek, és este megpróbálok venni egy egyszerű rohangálós papucsot, mert a szandim már 2 napja vizes és még mindig nem száradt meg, a cipőt meg már nem bírom, mert belesül a lábam.

Ma tudtam sokat kattintgatni, úgyhogy majd nyomok fel néhány képet.

Hoan Kiem tó körül

Ngoc Son pagoda

Ngoc Son pagoda

Operaház

útközbeni pagoda

Hoan Kiem tó körül

Szokásos

Ma is „hajnalba” keltünk (fél 7), ekkor már mozgolódtak a sportemberek az ablakunk alatt (Ági nagy örömére, így nem tudott tovább aludni, plusz a mongolok, akik felettünk laknak valószínűleg bodybuilderek, mert folyamatosan csapkodják a súlyokat a földre). Ma csak reggelizni mentünk, mert ma ügyeket intéztünk (ezt inkább nem részletezem, mert…, szerencsénkre „sok” ismerős van itt, aki segít nekünk). Ági délután elment munkaügyben, én meg itthon voltam és pihentem az új fülhallgatóm társaságában. Délután befőtt-szindrómásak vagyunk mindketten, vagyis csak döglünk.

Legalább ma már jó idő van, kisütött a nap és meg lehet főni a páratartalomban, viszont ehhez is, mint minden máshoz hozzá lehet szokni (engem már nem zavar).

Holnap, ha minden igaz reggelit már mi készítünk a vadi új rizsfőzőnkben és tudunk mellé készíteni teát is. Reggeli után, ha minden jól megy bemegyünk a belvárosba körülnézni, egyrészt mert szükségem van utazási könyvre és szótárra, másrészt hátha megtetszik valami és a maradék kis pénzem remélhetőleg be tudok rá ruházni. Délután Ági elvisz engem is egy munkaügyi találkozóra, hátha én is tudok majd valamit dolgozni, ami tényleg jól jönne, mert ez az ösztöndíjmennyiség (amit még nem kaptunk meg) nem elegendő ahhoz, hogy fenn tudjuk tartani magunkat. Igaz a kaján tudunk spórolni, ha magunk főzünk, viszont én mindenképp szeretnék utazgatni és arra édeskevés ez a pénzmennyiség. De majd minden megoldódik.

Mára ennyi, ez a nap kicsit unalmasra sikerült, de hát nem lehet minden nap tele kalandokkal.

Mivel nincs net, ezért valószínűleg csak 2 hetente fogok nethez jutni, írok minden napomról és majd ömlesztve nyomom fel a blogra, ezért elnézést kérek mindenkitől, de sajnos nem tudok minden nap kifizetni egy adott összeget, mert egy hét alatt elmegy akkor az egy havi pénzem. Ez van sajnos.

Még egy nap

A mai nap sikerült hat órakor kikecmeregni az ágyból, így sokkal korábban jutottunk reggelihez az előző napokhoz képest. Ági ma is kacsaembriót evett én pedig Bánh Mỳ-t. Közben kaptunk üzenetet Cô Giang-tól, hogy ma mindenképp kell találkoznunk vele, mi persze azt hittük, hogy a koliügy miatt fog jönni. Hát tévedtünk. A biciklis karrierem fél napig tartott, mert vissza kellett adnom, azt mondták, hogy rossz a kereke. Így előttem ment motorral Cô Giang, én pedig hajtottam utána a cangával (a pénzt természetesen visszakaptam). Úgy döntöttem, hogy nem fogok másik bicajt venni, majd vagy veszek buszbérletet vagy gyalog járom be a várost; végül is ahogy néztem a térképet, nem lehetnek olyan vészes távolságok.

Miután visszaértünk (Cô Giang hazavitt), átmentem Ágihoz a kávézóba, ahol most is, mint szokás szerint neteztünk és ittunk egy teát. Még beugrottunk a szállásra, mert közben megjött értünk Cô Bình, aki volt olyan aranyos, hogy a koliügyben hozott is fordítást, hogy segítsen előrelendíteni az ügyintézést. Ezt megbeszéltük és elmentem vele (Ági nem jött, mert nem tudott este aludni a zajtól, így inkább megpróbálta kipihenni magát, ami mint kiderült visszaérkezésemkor nem sikerült, mert ugyanúgy hangoskodtak az udvaron) a Bách Khoa piacra. Megmutatta nekem, hogy melyik gyümölcsöt-zöldséget érdemes megvenni. Előtte azonban egy másik piacra keveredtünk el véletlenül, ahol voltak cifra dolgok: (állatvédők és gyenge idegzetűeknek nem ajánlom ezt a pár sort) a lavórban úszkáló élő halak és angolnák még hagyján, de az már nálam is kiverte a biztosítékot, hogy a lavórban élő békák voltak, amiknek lenyúzták a bőrét és ezen felül még ugyanúgy lélegeztek, mintha semmi nem történt volna velük.

Hazatérésem után Ágival még pihentünk és meglottyant az eső, mintha dézsából öntötték volna. Majd elmentünk bukósisakot nézni neki és sikerrel jártunk, én meg bementem a boltba valami tejtermékért. Azt kell, hogy mondjam, hogy drága a tejtermék, mert össz-vissz vettem egy kis joghurtot és egy doboz szójatejet és ezért fizettem 65,300 Đồng-ot. (Azt hiszem nagyon ritkán fogom megjátszani.)

Délután még elmegyünk a friss ruhánkért és beülünk megint netezni, mert régen nem beszéltünk az otthoniakkal és már tényleg jó lenne Skype-on dumálni velük.

Este szerintem csak eldöglünk, így a mai nap ezzel véget is ér.

Egy mozgalmas nap

Ismét sikerült időben felkelni, fél 9-kor. Miután összeszedtük magunkat, elmentünk a mosodába (fizetni kilóra kellett, nekem 2 kg volt a mosásom, amire 30,000 Đồng volt). Majd szokásunkhoz híven, beültünk netezni, mert még mindig nincs netünk és semmi hírünk, hogy át tudjuk-e rakatni magunkat a jobbik koliba (ezért „imádkozunk” úgymond és mozgatunk meg minden szálat, amit tudunk, mert a másik koli „rendesen” felszerelt [van net és tisztább]). Miután megnéztük az e-mail-jeinket és megittuk a megrendelt teánkat, (mivel mindig kell valamit rendelni, különben nem szívesen adnak netet) megreggeliztünk. Én Bánh Mỳ-t, ami egy kis bagettbe rakott sült tojás+uborka+chiliszósz (ez a vega változat, mivel virslit meg hasonlót szoktak belerakni), Ági pedig kacsaembriót (Trứng Vịt lộn).

Ezek után el kellett mennünk a francia kórházba, (kipróbálva a taxizást is) mivel Áginak fájt a füle. Komolyan mondom, hogy ez a francia-vietnami co-produkciós kórház (magánkézben van, így fizetni kell a vizitért és a gyógyszerekért) nagyban veri a legtöbb magyar kórházat, mind felszereltségben mind a „kiszolgálásban”. Kórházlátogatásunk után vettünk infralámpát, és visszagyalogoltunk a koliba, hogy lepakoljunk.

Egy kicsit döglöttünk, majd elmentünk ebédelni, ami viszont nem volt túl jó. Közben sietnünk kellett, mert Cô Giang-gal volt találkánk motor és bicikli ügyben. Vártunk egy keveset és még sehol senki, így Ági úgy döntött, hogy visszamegy a sikátorban, mivel ismét talált cicákat, akiket nem hagyhatott ott simogatás nélkül, én pedig vártam a mannát, hogy megjöjjön a hölgy. Két perc sem telt el, és Ági már motoron jött vissza a lakáshoz, mert pont akkor hozta meg Cô Giang a mocit. Ezek után rajtam volt a sor bicikli ügyben, és mivel nem a közelben voltak árusok, így Cô Giang-gal mentünk tovább (én ülve mögötte, ami az első motoros élményem volt), Ági pedig a „vadiúj” Honda-jával. Először egy nagy vadonásúj bicikli”szalonba” vitt minket, mivel azonban nekem drágának bizonyultak, tovább keresgéltünk, így ismét fel a mocikra és uzsgyi. Nagy nehézségek árán sikerült cangához jutnom, azt is Cô Giang egyik rokonától vettem (jó régi, de kényelmes canga, aminek még elöl kosara is van). A bicaj vásár a hölgy anyukájánál volt, így őt is megismerhettük. Közben telefonált Nhung tanárnő is, aki kérte a húgát, hogy segítsen nekünk olcsón rizsfőzőt venni. Majd még, hogy tudjunk kajálni, vettünk 5 kg rizst is. Mindezek után visszaindultunk a koliba, én biciklivel, Ági és Cô Giang pedig a mocikkal. A nagy forgalomban együtt mentünk olyan tempóban, hogy ne vesszek el mellőlük a biciklimmel, így tudtam tartani az ütemet (szerencsére nem kellett tekernem, mint állat).

5 óra felé voltunk és hamarosan megjött értünk egy otthon megismert hölgy (Cô Bình), és elvitt minket a húgához, ahol vendégül láttak minket vacsorával. Hagyományos vietnami finomságokat kaptunk, mint a tavaszi tekercs (nekem vega volt), rizstészta hozzá szósz. A főétkezés elején kaptunk vizet, amihez volt Ági és köztem egy három mondatos aranyköpés is:

- „Mintha valami úszkálna benne (mármint a vízben)” – Ági

- „Csukd be a szemed és idd meg.” – én

- „Annyira utállak!” – Ági

Ettünk még licsi-félét meg egy mangó-félét (szerintem ízre a szőlő-barack keveréke, mindenesetre ízlett). Erre a gyümölcsre is volt kommentárom, mivel nekem teljesen úgy festett, mint egy kifordított szemgolyó, mert kívülről átlátszó húsa volt, belül a magja pedig teljesen fekete. Majd felmentünk egy kicsit beszélgetni a 2. emeletre. Persze Bình néni is kérdezte mire van még szükségünk, főzéshez való cuccok, amik fontosak (mivel kezdünk lassan kifogyni a tartalékokból; nemtudni miért, de marha gyorsan kifolyik a pénz a kezünkből, pedig szinte csak kajára és néminemű apróságra költünk). Na mindegy. Volt olyan kedves Bình néni, és adott nekünk tálakat meg evőeszközöket, gyorslevest, egy kis licsit, sütit meg egy kést (úgy tartja itt a babona Vietnamba, hogy ami veszélyes tárgynak bizonyul, mint az olló, kés stb., azért egy kis jelképes összeget kérnek, hogy nehogy valami baja legyen annak az illetőnek, akinek éppen adják ezt a dolgot; így mi is adtunk 1000 Đồng-ot). Holnap ismét találkozunk vele, megmutatja a piacon hol tudunk olcsón vásárolni és még gondolom egy-két dolgot, ami fontos).

A vietnami lakóépületekről általában: több szintesek helymegtakarítás végett, ami lehet akár 5 emeletes is. Számomra meglepő, hogy kintről lepukkantnak tűnhetnek, de belülről teljesen más (legalábbis a tehetősebbeknél). Mi mondjuk olyan lakásokban voltunk, amik belül ultramodernnek számítanak még az én „színvonalamhoz” képest is (teljesen olyan, mint egy jól felszerelt európai lakás).

Második nap

Nagyjából sikerült kipihenni a repülés okozta fáradalmakat, ami abban is megnyilvánult nálam, hogy reggel 9-kor keltem fel, ami nálam nagy ritkaságnak számít. Miután sikerült összeszednem magam, megbeszéltük Ágival a napi „programot”, hogy mégis mikre van feltétlenül szükségünk. Ezután elmentünk reggelizni, ami egy rizspépes sűrű valami volt. Mivel én vegetáriánus vagyok, megkértük a nénit, aki árulta a reggelit, hogy nekem legyen szíves hús nélkül adni, – mivel ezt az ételt főleg hússal osztogatják – amit meg is tett, azzal a „kis” bökkenővel, hogy náluk a „hús nélkül” annyit jelent, hogy kevesebb hússal, mint amennyivel eredetileg lenne, így az enyémbe is kerültek „hússzálak”, ezért nem igazán laktam jól. Mivel érthetően éhes voltam, vettem „reggelit”, ami kekszből állt.

Café Moc

Az időjárásról annyi, hogy még mindig esett, és a rajtam lévő esőkabát az eső súlyát sajnos nem bírta el, így kénytelen voltam beruházni egy tartósabb darabra, ami igencsak jónak bizonyult és „mindössze” 53,000 Đồng-ba került (530 Forint). Ezenkívül még vettünk motorozáshoz használatos esőkabátot is.

Reggeli után elmentünk vissza a kávézóba, hogy nethez jussunk (mivel nincs a koliban net). Nagy nehézségek árán sikerült megnéznem az e-mail-jeimet és az időjárást. Az eső lassan kezdett elállni, ami a hangulatunkat is feldobta.

Majd belevágtunk, hogy a mai napra kitűzött teendőinket végrehajtsuk, melynek az első pontja, hogy Áginak vegyünk takarót. Miközben mentünk arra, amerre ő két éve vette a takaróját, észrevett az utcán egy cicát (Ágiról tudni illik, hogy macskabarát) és meg akarta simogatni, de természetesen macskaőnagysága nem volt erre hajlandó. Ági trükkhöz folyamodott, vett neki a sarki kajástól sült húst, erre a kérésére viszont az árushölgy úgy nézett rá, mint egy nemnormálisra (ez a reakciója azért volt, mert itt Vietnamban nem szokás etetni az állatokat, főleg nem azzal a kajával, amit az emberek esznek), de azért adott Áginak. Na, ezek után tényleg takarót kerestünk, azonban az a bolt már megszűnt, ami anno volt, így javasoltam menjünk egy kicsit tovább, hátha csak feljebb költözött. Néhány perces gyaloglás után - kerülgetve a motorosokat és a kocsikat - sikerült is kiszúrnom két ilyen boltot, amit kerestünk, így Ági máris gazdagabb lett egy takaróval. Ezzel meg is voltunk, visszamentünk a koliba, hogy lepakoljuk a felesleges dolgokat a könnyebb közlekedés végett.

Még pár szó a közlekedésről, ha már szóba került megint: aki úgy érzi, hogy otthon le van korlátozva a sok KRESZ által előírt szabály miatt és szabadabb lelkű, úgymond „versenyző az utakon”, annak tudom ajánlani a vietnami közlekedést, mert tényleg csak a nagyobb kereszteződéseknél állnak meg, ahol van lámpa (de azt se tartja be mindenki). Ahogy gyalogosként közlekedik az ember, figyelnie kell még a házak közül nyíló sikátoros részekre, mert hirtelen a semmiből tudnak előbukkanni a mocisok, ami elég kellemetlen, ha az ember pont odaér, mikor jön a motor. Ettől függetlenül nekem tetszik ez a közlekedési forma.

Cô Giang utcája, ahol lakik

Következő lépés: beszélni Nhung tanárnő (aki tanított minket vietnamira) húgát felhívni, hogy segítsen nekünk motort szerezni. Sikerült elérni, így fél háromra beszéltük meg a találkozást. Mivel volt még időnk addig, Ági mutatott nekem egy piacot, ahol vásárolt egy-két dolgot, mint a pohár és a vállfa. Majd átmentünk a „szupermarketbe”, ahol vettünk szappant kézmosásra, vizet, sajtreszelőt, hogy Ági tudjon magának reggelire gyömbérteát főzni, a vízforraló azonban váratott magára. Majd megebédeltünk; mindketten sült tésztát ettünk, annyi különbséggel, hogy nekem most tényleg hús nélkül adták a kaját.

Cô Giang utcája, ahol lakik

Ebéd végeztével elmentünk Cô Giang-hoz (ő Nhung húga), aki szívesen fogadott minket. A lakása egy szűk kis sikátoros részen van, amitől sokan megijednének, viszont a külső ellenére belül egy nagyon modern háromemeletes kéró fogadott minket (a vietnami házak több emeletesek és keskenyek, gondolom a helymegtakarítás végett). Megkínált minket teával és egy gyümölccsel, aminek sajnos nem tudom a nevét, mindegy, édes volt és az a lényeg. Kérdezte tőlünk, hogy mire van szükségünk, illetve hogy ettünk-e és, ha igen akkor mit és hol. Mikor mondta Ági, hogy az utcán, kicsit röhögve és nem támogatva az ötletünket dőlt hátra a szófán. Majd megjelent az unokája, egy hétéves kislány (később a húga is hazajött a suliból). Miután elmondtuk a „kívánságunkat”, a motort, elkezdett intézkedni, hogy olcsón fel tudja hajtani a kért dolgokat. Én viszont inkább maradok a biciklinél, mivel még nem vezettem motort és ebben a forgalomban, ami itt megy, előbb biciklivel közlekedek. Lehet, hogy később majd kedvet kapok a mocihoz is. A bicikli mellett azért is voksoltam, mert azt már tudom kezelni, és mert nincs rá keretem, meg legalább így mozgok, és nem tunyulok el, plusz nem kell a tankolással sem szórakoznom. És igen! Siker koronázta a sok telefont, amit Cô Giang intézett, holnap megyünk megnézni a portékákat, és ha szerencsénk van és tetszenek a járművek, akkor be is ruházunk rájuk.

A holnapi nappal kapcsolatban még annyit, hogy találkozunk még egy ismerős nénivel, - akinek hoztam otthonról csomagot, mert megkért, hogy hozzak néhány dolgot – és elvisz minket a húgához este vacsorázni. Remélem holnap azért meg tudom erőltetni magam és fogok tudni valamit nyökögni vietnamiul, mert ma nem igazán dumáltam, csak hallgattam és igyekeztem felfogni, hogy mit mondanak.

A mai beszámoló hosszabbra sikerült, de mit tegyek, ha ennyi minden történt ma velem, és ez nem is mondható soknak (lesz ennél sűrűbb napom is, és aki nem szeret sokat olvasni, attól előre is elnézést kérek).