Osztálykirándulás vége

04.18.

Úgy volt, hogy ma több helyre is megyünk, de csak egy helyre sikerült odaérnünk, mivel a tanárok mondták, hogy a meleg miatt inkább hazamegyünk (ami nem is feltétlen a meleg miatt volt, hanem, mert aznapra nagyobb megmozdulásokat szerveztek Hanoiban a kínaiak ellen. Ebből viszont mi semmit nem tapasztaltunk, mert valszeg a belvárosban volt inkább a felfordulás és nem a kolink környékén).

Đền Trần (Tran templom; đền=templom/pagoda) három templomból álló komplexum: đền Thiên Trường (đền Thượng), đền Cố Trạch (đền Hạ) és đền Trùng Hoa. Mindegyik templom fából épült.

đền Thiên Trường a Trần dinasztia saját temploma, ahol dolgoztak és laktak. Az épület cseréptetős, vas-fa kerettel ellátott az alapja, 13 méter hosszú.

đền Cố Trạch keletre fekszik a đền Thiên Trường-től, aminek az építését 1894-ben fejeztek be. Az épületben Trần Hưng Đạo (1228-1300, a Trần dinasztia alapítója) és családjának nyughelye található. Itt található Trần Hưng Đạo és rajta kívül 9 Buddha-szobor.

đền Trùng Hoa-ban van a Trần dinasztia 14 császárának a szobra.

Pagodázás után viszont már tényleg Hanoinak vettük utunkat, és autópályán mentünk így igen gyorsan visszaértünk. Fél egyre már a koliban voltam, előtte viszont még ebédeltem a piacon.

Hazaérve gyorsan kimostam a szennyest, felraktam a gépre a képeket és utána kipurcanva ledőltem az ágyra, viszont aludni nem tudtam csak este. Viszont sikerült magam kipihenni másnapra. 

Osztálykirándulás Nam DInh-ba (Day 2)

04.17.

A programban az volt, hogy hatkor elhagyjuk a szállást, így Takako-val fél hat után keltünk, de mint kiderült feleslegesen, mivel csak reggeli után megyünk, ami meg csak nyolc után lesz esedékes. Na, puff neki. De nem bántuk, mivel kora reggel nagyon kellemes volt az idő, meg rajtunk kívül Kim és Hong is felkeltek. Közben az egyik tanárnő is kijött és csodálkozva nézett ránk, hogy minek keltünk fel ilyen korán, mi meg mondtuk, hogy ez volt a leírásban, ő meg csak nézett ránk és nem értette a dolgot, hogy ki írt nekünk ilyen hülyeséget. Mondta, hogy nyugodtan menjünk ki mászkálni, ha szeretnénk, csak fél nyolcra érjünk vissza, mert akkor lesz majd reggeli. Mivel nekem nem volt reggelim, így Kim és Takako társaságában elsétáltunk az utca végéig, hátha lesz egy bolt, vagy hasonló kajaszerzési lehetőség. Sétálás közben sikerült megijednünk, mivel egy kutya követett minket egy darabon, de szerencsére letett rólunk. Visszafelé jött egy mozgóárus, akitől sikerült vennem főtt kukoricát, majd visszaérve a szállásra az kettő közül az egyiket megettem, a másikat meg Miguel-nek adtam (ő az egyik mozambiki srác), mivel ő is kifogyott a kajájából.

Reggeli után kb. fél 9-kor sikerült elindulnunk, és már akkor is hőség volt páratartalommal. Az első program a város végén lévő Thành nhà Hồ, a Hồ dinasztia (1400-1407, alapító Hồ Quý Ly) citadellája volt, ami 2011.06.27-e óta az UNESCO világörökség része.

A melegre való tekintettel itt kaptunk szalmakalapot, amiben igen viccesen festettünk, és ez jó alkalmat adott a közös fényképezkedésre.

A területen van még egy kis ’múzeum’, ahol a helyi ásatásokról előkerült régiségek vannak kiállítva, illetve egy terepasztal, amin bemutatják, hogy régen hogyan nézett ki a terület.

A múzeum után részt vettünk egy helyi hagyományőrző, asszonyokból álló tánccsoport zenei előadásán, ami élvezetes volt. A végén jöhetett a közös fényképezés, meg beállították a vállalkozó kedvűeket, hogy táncoljanak velük, ami igazán viccesen hatott, főleg mikor a mozambikiak is nyomták a showdert a helyiekkel, meg cô Nga és néhány tanár is beálltak a közös buliba. Jól szórakoztunk, az egyszer biztos.

Miután kibuliztuk magunkat irány Nam Dinh, ahol a szállásunk volt, de előtte még volt ebéd egy út menti kajáldában.

Nam Dinh-be elég korán értünk, változtatva a programon, mivel dög meleg volt és a tanárok nem akarták, hogy megbetegedjünk (meg persze ők is már kivoltak). Mondták, hogy aki akar, nyugodtan menjen várost nézni, csak vacsoráig érjünk vissza, vacsi után meg újra kimehetünk.

Itt már tényleg hárman voltunk három ágyas szobában, így most Kimmel és Honggal voltam egy szobában.

Én kimentem a városba, mivel szükségem volt innivalóra meg kajára, mert kifogyott a munícióm. Szerencsére itt már a közelben találtam boltot, ahol tudtam vásárolni. Sétálgatás közben pedig találtam egy nagyon jó buddhista boltot, ahova akarva-akaratlanul is de bementem, mert egyszerűen nem tudtam nemet mondani rá. Az üzletben tényleg szinte mindent meg lehet találni: thangkát, malát, zászlókat, szobrokat, ruhát. Az eladó hölgy nagyon kedves volt, sikerült is buddhista zászlóra szert tennem. A hölgy kérdezte honnan vagyok, meg hogy mit tanulok, azt mondtam, hogy magyar, vietnamit, de otthon tibetit meg buddhizmust, amire felcsillant a szeme és ajándékba kaptam tőle egy kis nyakláncot, amivel teljesen feldobta a napom.

A szállásra visszamentem, hogy lepakoljak, meg egy kicsit pihenjek. Közben a portánál meg a mongolok közül néhányan lent voltak, mert kajálni akartak, de nem mertek kimenni, nehogy kínainak nézzék őket (mivel a hét eleje óta Vietnamban Kína ellenes a hangulat, mivel Kína és Vietnam közt területi és gazdasági gondok vannak), így felajánlottam nekik, ha szeretnék, akkor elkísérem őket, hogy megnyugodjanak. Ennek örültek, így hatan mentünk, hogy kerítsünk nekik kaját.

Mivel a közelben nem igazán volt fellelhető kajálda, így megkérdeztünk két csajt, hogy segítsenek már nekünk találni. Szerencsére normálisak voltak és segítettek nekünk, így tudtak enni a mongolok. Útközben meg vietnamiul pötyögtem az egyik mongol csajjal, meg amit nem tudtam esetleg vietnamiul, azt kikerestem a mongol szótárban, ami a telefonom van, mivel nem beszélnek nagyon angolul.

A szállodába visszaérve már csak az ágyig jutottam, mert fáradt voltam. Így nagyon hamar be is aludtam.
 

 

Osztálykirándulás Nam Dinh-be (Day 1)

04.16.

Elérkezett a sulis kirándulás napja. Az előző este volt egy kis eső, ami némileg lehűtötte egy kicsit a levegőt a 40 fokok után, bár ez nem soká tartott, mert mire odaértünk, hogy elindultunk (majdnem 40 perces késéssel), addigra megint gatyarohasztó meleg lett. Egy nagy busszal mentünk, mivel 30-an voltunk diákok, 4 tanár, 2 kísérő plusz a sofőr. A hangulatunkon az időjárás és a késés szerencsére nem rontott semmit, így elég vidáman kezdődött a kiruccanás Nam Dinh-ba.

Útközben a buszon cô Nga ismertette az aznapi programot, majd mindenki bemutatkozott röviden a többieknek vietnamiul egy-két szóban magáról, időeltöltés gyanánt pedig volt éneklés, meg dumálás.

Első megállónk a Suối Cá thần, ami szabadfordításban a Tavaszi Halisten, egy kis szentéllyel, folyóval (ami tele volt nagyobb halakkal) és egy barlanggal szegélyezett terület, ahol persze mindenféle érdekes dolgot találhat a standok között az ember. A halakról még annyit, hogy (wikipédia-n megtaláltam) helyi fajták: cá dốc, (Spinibarbichthys denticulatus), cá chài, cá mại, amik 2-8 kg és 20-40 cm közt mozognak, és az eddigi legnagyobb példány 30 kg-ot nyomott.

Ez az egész parkos rész a Cẩm Thủy hegy lábánál fekszik, és a barlangjához kb. 50 métert kell megtenni egy meredek úton. Mindezt persze a legmelegebb időben. Szerencsére a barlangban jóval hűvösebb volt, így nem igazán akartunk kimenni. A barlangászás közben vigyáznunk kellett, mert nagyon csúszós volt, meg voltak alacsony részek, és elég mélyre le kellett hajolnunk, hogy megússzuk fej beverés nélkül. Fényképezés nagyüzemben ment, mindenki mindenkivel le lett fényképezve, jól szórakoztunk, csak ne kellett volna olyan gyorsan végeznünk a barlangban, mert mikor kiértünk megcsapott minket a meleg, úgy, hogy aki szemüveges (köztük én is), annak teljesen bepárásodott a lencséje és kellett vagy 5 perc, mire eltűnt a pára a szemcsikről. Visszafelé egy mini dzsungelos részen mentünk, körülöttünk pedig pillangók hada fogott közre minket.

Barlangozás után ebéd következett, amire be kellett fizetni, amit én nem tettem meg, mivel a kajálás erre a 2 és fél napra annyiba került, mint egy átlagosan két heti kajapénzem, így egyénileg oldottam meg a kajakérdést, többed magammal, mivel a mongolok és a mozambikiak sem fizettek be.

Kajálás után a következő úticél Lam Kinh volt, ahol történelmi jelentőségű ereklyéket őriznek. Itt található Lê Thái Tổ (1385.09.10.-1433), másnéven Lê Lợi (Hậu Lê dinasztia alapítójának [1427-1789] sírja). A terület a Chu folyó mellett terül el kb. 30 hektáron. Itt található a dinasztia több tagjának is a sírja, amiket egymás melletti nagyobb szentélyekben őriznek. A terület végigjárása végén sikeresen elkapott minket egy bazi nagy zuhé, így épphogy csak fel tudtunk ugorni a buszra, mivel olyan heves volt az eső.

Elindultunk így már a szállodához, az eső viszont még mindig zuhogott, villámlással és mennydörgéssel egybekötve, viszont mire a szállásra megérkeztünk, el is állt az eső.

Úgy volt, hogy 3 személy alszik majd egy szobában, ez mind oké, azt leszámítva, hogy csak két ágy volt hármunkra, így volt egy kis keveredés. Szerencsére meg tudták oldani a tanárok, hogy kettesével tudjunk aludni, viszont ebben nem mindenkinek sikerült részesednie.

Mákomra Takako-val voltunk ketten egy szobában, ahol volt légkondi meg tv is, plusz meleg víz, amit mostanában Ágival hiányolunk a koliban, mert vagy egy hete nincs már meleg vizünk.

A szállodának volt wifi-je, így tudtam az otthoniakkal beszélni telefonról, és kivételesen igen jó volt a vétel és nem szakadt meg állandóan dumcsizás közben.

Mivel eléggé kivoltunk a melegtől meg a napi mászkálástól, igen gyorsan bedőltünk az ágyba, és szinte azonnal el is aludtunk.