Tippek Vietnamban kis széken vonatozóknak

Tippek kis széken vonatozóknak:

1. Felszállásnál igyekezz egy olyan helyet keresni, ahol aránylag kevesen gubbasztanak a hozzád hasonló stokin.
2. Nézd meg, hogy van-e a közelben valami, ahol aránylag kényelmesen elfér a cuccod és amire majd felrakhatod a lábad.
3. Igyekezz ne huzatos helyre bebútorozni.
4. Jó ha van a környéken budi, ha netán rád érne valami gázos dolog a körülmények miatt.
5. Soha ne ülj a folyosó közepére!
6. Miután mindez megvan, helyezkedj el a széken.
7. Alváshoz ajánlom a kuka tetejét és a fal sarkát (már hogyha vannak kar, - és lábnyújtásira). Fel tudod rakni a lábad ülés közben. Jó ha a táskád meg mögötted van, mert kényelmesebb, mintha a falnak dőlnél.
8. A 7. pontban említettek alapján, ha már elgémberedtél az adott pozícióban, vedd le a lábad és csak nyújtsd ki a padlóra.
9. Majd ezután próbálgasd, hogy mi a jobb neked ülésnél.
10. Ha már teljesen kockásra ülted a hátsód, állj fel és sétálgass egy kicsit és nézelődj ki az ablakon vagy a fejedből.
11. Visszatelepedvén a helyedre, próbálj meg ráborulni a táskádra, mintha átölelnéd. Ez is egy alvási pozíció.
12. Mikor már sehogy sem jó, akkor kezdj el fohászkodni és visszaszámolni, hogy minél előbb érj az adott célba.
13. Esetleg elkezdheted szajkózni, hogy: „Ott vagyunk már? Nem. Ott vagyunk már?”
14. Jó, ha van veled MP3/MP4 vagy videó, mert azzal valamennyire el tudod terelni a figyelmed.
15. Vietnamba, ha teheted, NE UTAZZ TẾT (újév) ALATT!
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    

Utazás vissza Hanoi-ba

02.03.

Az indulás reggelén bőven volt szabadidőm, mivel csak három negyed 12-kor indult a busz Da Nang-ba. Reggeli egy bánh my trung volt, illetve bementem a piacra és vettem tonhalkonzervet, banánt, bánh my-t. Majd leültem az egyik kínais gyűlésháznak az udvarán, hogy egyek és élvezzem a napsütést. A pihi után visszamentem a szobába és összecuccoltam, majd elmentem az irodához, ahol a jegyeket vettem. Úgy voltam vele, hogy a hotelben nem maradok, mert nem. Így korán az irodánál voltam és otthagyhattam a cuccom.

A sok szabadidő alatt visszaslattyogtam a Konfucius templomhoz és ott voltam egy darabig, majd sétálgattam a városban.

Fél 11 után értem vissza, mondom, akkor várok türelemmel és csak úgy elleszek. Mivel az iroda is egy családi vállalkozás volt a ház aljában, több családtaggal is találkoztam, köztük egy nénivel, aki látta, hogy már jó ideje ott ücsörgök, és volt olyan kedves, hogy hozott nekem egy pohár zöldteát.

Eltelt az idő és megjött egy Merci kisbusz: Még két embert vettünk fel útközben, és mentünk tovább Da Nang-ba. Fél 1-kor már rég a vasúton voltam, a vonat pedig csak 2 óra előttre volt kiírva (természetesen késett majdnem egy órát). A váróterem tele volt, és sok fehér ember is várakozott; mentek Saigonba vagy Hanoi-ba. Mellém pont egy apa és fia ült le, akik az USA-ból valóak, de már több éve a Fülöp-szigeteken élnek. Ők is Hanoi-ba tartottak. Egy kicsit beszélgettem velük, normálisak voltak.

Aztán megjött a csühös. 12 vagonos, nekem meg a 10-es számúba szólt a jegyem. Mint kiderült most jött a hidegzuhany. Ez egy hálókocsi volt, természetesen tele, nekem meg ülésre szólt a jegy. Ülés sehol, csőszt megkérdezni, mi a franc van; hát a válaszra majdnem seggre ültem: az oké, hogy a jegyem az ülésre szólt, de milyen ülésre; olyanra, amin az utcán szoktunk ülni kajálás közben – gyerekstokira. Na, ez elég vicces hazamenetel lesz, 14 órát ezen eltölteni a folyosón.

Mivel már voltak a folyosón, úgy döntöttem, hogy kiülök a vagon végébe, ahol a két kocsi van összekötve és majd ha a folyosóról leszállnak, majd beülök, legalábbis ez volt a terv. Hué-ig kellett csak szerencsére várnom, addig meg kajáltam, meg videóztam, ahogy elhagyjuk Da Nang-ot, meg a tengert. Nagyon szép látvány volt, mikor haladtunk fel a hegyre és lent pedig a tenger kavarta a hullámokat a homokos partra. Útközben volt több alagút is, mivel ugye hegyeken keresztül mentünk.

A helyem, ahol voltam enyhén szólva is hangos volt, így már tényleg azt vártam, hogy be tudjak ülni a srác helyére a vagonba.

És megérkeztünk Hué-ba. Hurrá! Költözés. Miután leszállta az utasok, gyorsan beslisszoltam vagonba a vizes automata elé az ablak alá, szembe a budival és a ’fürdőszobával’. A folyosón még egy 75 éves néni és egy50 éves úr társult mellém kisstokin. Közben kiürült a hátsó hálókabin, így a csősz megengedte, hogy suttyomban bemenjünk és csatlakozott még hozzánk két férfi is. Mindez király volt, én felvágtam magam a felső ágyra, a többiek meg lent, majd később a terepruhás fater felmászott a másik emeletre. Nagyon jól elvoltunk egészen Dong Hoi-ig, mikor is egy fekete familia jegye a kabinba szólt, így mi ki lettünk zavarva ismét a folyosóra a stokira. Hej de frankó. A feketéről feltételeztem, hogy ugandaiak, már amennyit a beszédükre tippeltem, közben a szülők kijöttek WC-re és megkérdeztem az anyukát, hogy honnan valósiak, és lám csodát, bejött a tippem Ugandával kapcsolatban. Meg is lepődött a hölgy, honnan tudok én egyáltalán ugandaiul, én meg mondtam neki angolul, hogy csak egy tipp volt.

Na, végülis telt az idő, már nagyban este 8 után jártunk és elálmosodtak a folyosótársaim, hát hol aludjunk címmel? A vagonért felelős kalauz adott bambuszszőnyeget, amit a strandokon is szoktak használni, így le tudtak feküdni a folyosóra, amolyan nomád életmódba csöppentem egyből. Nekem is ajánlottak szőnyeget, hogy tudjak aludni, de megköszöntem, inkább végig ülöm valahogy a maradék durván 10 órás utat.

Vicces volt, az biztos. Közben meg folyamatosan mászkáltak a fekvő emberek között a folyosón, kerülgetve őket. Én meg próbálgattam a pozíciókat, hogy melyikben tudok ’kényelmesen’ utazni. Szerencsémre a fémkuka a közelben volt, így fel tudtam rakni a lábam a falra és a kukára. Majd miután elzsibbadtam boruljunk a hátizsákra, egy idő után viszont azon kaptam magam, hogy félig bealudtam. Így fel kellett kelnem egy kicsit mozogni, meg enni, mert ha ebben a helyzetben maradtam volna a maradék úton, tuti, hogy nem tudtam volna felkelni a székről, mert beállt volna a hátam.

Végülis így telt el a vonatozás. Reggel három negyed 6-ra értem vissza a koliba egy xe om-os segítségével, aki viszont mikor lerakott igencsak morci volt meg csóválta a fejét, mivel nem engedtem, hogy átcsesszen az árral, mert tudom, hogy milyen távolságoknál kb. ki milyen tarifával viszi az utast.

A kolikapu természetesen zárva volt, úgy kellett felordítanom a portást, hogy engedjen már be. Persze ő sem volt úgy feldobva a reggeli ébresztéstől. 

My Son után, délután

02.02.

Visszaérve Hoi An-ba, nekiláttam valami kaja felhajtásának, mindezt 2 óra tájban. Mivel nem volt kedvem sósat enni, így kipróbáltam inkább a sültbanánt, ami egy palacsintához hasonlított. Pont frissen készült.

Meglátogattam a szállást, hogy lepakoljak, meg hogy beszéljek anyuékkal Skype-on, majd olyan 4 óra felé ismét kimerészkedtem az utcára, mivel mikor reggel a busszal mentünk, újabb épületeket fedeztem fel, amiket még nem láttam. Így meglett a délutáni progim, ezeket megnézni.

Ezen kívül volt egy fontos elintéznivalóm: megvenni a jegyet vissza Hanoi-ba. Ez majdnem mission impossible volt, mivel az újév miatt minden tömegközlekedés dugig van, egészen február 10-ig. Annyi választás volt, hogy ágyas busszal vagy vonattal megyek. Persze a vonatot preferáltam, amire jegyet szerezni kész csoda volt. Igaz, hogy a busz olcsóbb lenne, de a franc se megy busszal, mikor egyrészt ugyanannyi időben, mint a vonat, meg át is kellene szállni Hue-ban, meg nem tudom, hogy Hanoi-ban hol van a végállomása. Még ha fapadon is kell ücsörögnöm a vonaton, nem érdekel, csak jussak vissza Hanoi-ba. Végül nagy nehézségek árán sikerült buszt Da Nang-ba szerezni, ami bevisz a vasútra és vonatjegyet is, elég drágán, de hát ez van. Örülök, hogy egyáltalán kaptam jegyet.

Az első, amit megnéztem, egy emlékhely (legalábbis én arra tippelek), egy nagy udvaron, híddal, körbe tavacskával, középen pedig egy nagy sztélével. A sztélé négy sarkát sárkányszobrok díszítik, magán a sztélén pedig kínai karakterek.

Szembe ezzel a hellyel van a Konfuciánus templom. Itt is, mint a legtöbb templomnál egy nagy kapun kellett átmenni. Volt egy híd, ami két részre osztotta az udvaron lévő tavacskát, illetve az udvar elején egy nagy sárkányos fal áll, mögötte egy nagy tér, amin öt épület áll.

Az első épületben egy amolyan gyűlésterem van, amiből át lehet menni Konfucius szentélyéhez, mivel ez a két rész össze van kötve egymással. A szentélyrész egyszerű, egy nagy Konfuciust ábrázoló szoborral, mögötte a falon pedig egy hatalmas domborműves kép.

Itt elidőztem egy kicsit, majd visszamentem az óvárosba, ahol újabb felfedezésként bementem a Népművészeti Múzeumba, előtte viszont vettem az utcán egy kukoricás innivalót.

A múzeum egyemeletes, és egy házban van kialakítva. Itt megtalálhatóak a kézművesség, a halászat, mezőgazdasági munkákhoz való eszközök.