2014. január 24., péntek

Szünet előtti nap

01.23.
Ma cô Nga-val voltunk, igaz elég kevesen. Össz-vissz voltunk 5-en , ebből Tatiana és én, plusz a 3 koreai. Pluszba még Ágiék osztályából átjött Jong, mivel nekik már nem volt aznap tanítás, és a tanárnő megengedte, hogy beüljön hozzánk. Így már 6-an voltunk. Napi jó hír még, hogy csak 10-ig lesz nekünk óra, mert a tanárnőnek dolga volt, ezen felül volt olyan kedves és hozott nekünk még egy kis kekszet is.
Útközben meg hoztak a suliba egy mandarinfát, mivel itt Vietnamban (meg Kínában is) szokás, hogy újévkor a vendégségbe menetelkor visznek narancsot, mandarint, mert az szerencsét hoz (ha jól tudom).
Mikor elindultunk haza a suliból, a tanárnő mondta még nekem, hogy majd hívjam föl a szünetben, mert szeretne velem még beszélni, gondolom a vizsgával kapcsolatban, mivel az egyik vizsgarészem egy picivel gyengébben sikerült. 

Jegy és vasút

01.21.
útba a vasútra
Elmentem megvenni a jegyet, az ára szerencsére nem ment feljebb, viszont az esti 7 órás vonatra már nem kaptam jegyet, csak az esti 11 órásra. Végül is másnap délelőttre leszek majd Huế-ban. 
A hazai vonatjegyhez képest olcsóbb az itteni, mivel otthon 200 km-re fizet az ember teljes áron majdnem 4000 forintot, itt Hà Nội-Huế között majdnem 700 km van, és a jegy nem került átszámítva 5000 forintba. 
útba a vasútra
Útközben meg is csodálhattam az elhaladó vonatot. Az kell mondjam, marha nagy és sokkal több vagonnal rendelkezik, mint az otthoni vonatok.

Mivel megvan már a szállás és a jegy is, jövő héten indulok egy újabb kalandra, azonban itt csak egyedül leszek. Utazással együtt 8 napot fogok kolin kívül tölteni. Az élmény meglesz az is biztos.
vasút
vasút

vasút

vasút

Newbie és vasút

01.20.

A suli okés volt, haladtunk az anyaggal, viszont annyi változás történt, hogy gazdagodtunk egy újabb osztálytárssal, egy 30 éves észak-koreai férfit kaptunk, akinek a vezetékneve szintén Kim. Délután pedig vettem le a kártyámról pénzt, hogy tudjak vonatjegyet venni, meg egyébként is az utazáshoz kell egy kis zsé. Pénzlevétel után Ági volt olyan kedves és elvitt motorral a vasútra, hogy megnézzem mi a helyzet a jegyekkel. Szerencsére voltak még jegyek, így holnap meg tudom venni, mivel akkor elsőként lefoglalom a szállást. Sikerült is, megvan a szállás!

Vizsgák és elhatározások

01.13-01.19.
Ezen a héten voltak a féléves vizsgák. Hétfőn nem kellett mennünk megint suliba, mert cô Thư ismét nem volt jól, így reggel 7-kor érkezett Max-tól az üzenet, hogy nincs suli és kellemetlen meglepetésként, hogy nem szerdán és csütörtökön lesznek a vizsgáink, mint mikor a negyed éves tesztet írtuk, hanem kedden lesz egybesűrítve az írásbeli és a szóbeli. Mondhatom marhajó.
Kedden végül is megcsináltuk, amit megkellett. Az első feladat a hallásértés és fogalmazás volt, ami nem volt kellemes, mert cô Nga számomra még elég gyorsan ’elhadarta’ a diktálást, így csak néhány mondatot és szót tudtam kivenni, de leírni már annál nehezebben, hogy abból egy összefüggő szöveg jöjjön ki. Utána szünet és jött az írásbeli, szövegértés és nyelvtan. Szerencsére ez már számomra kicsivel egyszerűbb volt. Miután kész volt ismét szünet és zárásként következett a beszélgetős rész a tancikkal. Ketten egyszerre vizsgáztattak, így szerencsére gyorsan haladtunk. Én cô Thư-nél voltam, és egy napomról kellett beszámolnom, hogy mikor mit csinálok. Meg közben még kérdezett néhány dolgot, és ezzel le is volt tudva a félévi vizsga.
Eredmények majd a jövő héten várhatóak.
A hét további tanítási napjain nem történt semmi különös, haladtunk tovább az anyagban. A hangulat szokás szerint jó volt.
A hétvége is elég gyorsan elment, mivel egy hirtelen ötlet miatt, elkezdtem bőszen szállás után kutatni a neten, mivel elhatároztam, hogy mivel most a Holdújév miatt lesz majdnem három hét szünetünk, a fene se marad a koliban, inkább elutazom a bakancslistámon szereplő helyek közül Huế-ba és Hội An-ba. Mindkét város Közép-Vietnamban van, így fél napi vonatozással megközelíthetőek. Attól függetlenül, hogy Huế rendelkezik reptérrel, én inkább a vonatra szavazok, az olcsóbbság miatt, na mg persze a reptér meg majdnem 40 perc innen a kolitól.

Sikerült is találnom szállást, viszont ameddig nincs meg a vonatjegy, addig nem érdemes lefoglalni a szállást, mert lehet, hogy pont nincs már a vonatra hely.