2014. július 3., csütörtök

Főzőcske a koliban

05.01-05.03.
Május elejére kaptunk egy kis szünetet, mivel Vietnamban is, mint nálunk, május elseje munkaszüneti nap, igaz mi még április utolsó napját is megkaptuk, így nyertünk egy hosszú hétvégét.
Mondhatom jól sikerült, mert végig ettük az egészet.
Egyik nap kínai, következő nap magyar, harmadnap pedig orosz-vietnami volt a menü.
Először a kínai ismerősünk főzött sült zöldséget, ami főként paprikát-padlizsánt, paradicsomos tofut, sült cukkinit és gombás csirkét készített, köretnek természetesen rizst kínált.
A második napra kitaláltuk Ágival, hogy csinálunk rösztit (tócsni), amihez vettünk kefirt, és a tegnapi csirke volt. Sikerült is jóllakni, mert igencsak tömény ez a kaja.
Harmadnap pedig Nasztja szolgáltatta az orosz kosztot, illetve a kínai ismerősünk a kínait. Nasztja krumplipürével és ’töltött paprikával’ készült, míg a kínai menü paprikás kukorica, paradicsomos tofu és rizs volt. Ez a mennyiségű kaja viszont már ötemberesre sikeredett.

A hangulat mindegyik kajálásnál nagyon jól sikerült. Jó volt összeülni és szórakozni egy kicsit.





 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése