2014. február 8., szombat
My Son
02.02.
(Mí Szön, nem pedig angolosan kiejtve) meglátogatása.
Mielőtt még elvitt volna a recepciós mami arra a helyre, ahol majd a busz fog
felvenni, reggelire megettem a tonhalkonzervet 2 bánh my-val. Majd 8 előtt egy
picivel, mivel én már várakoztam a hotel előtt, jött a mami és elvitt egy bazi
nagy, drága hotel kapujához, hogy ott várjak, mert ide fog jönni majd a busz.
Hát, jó, akkor várakozzunk. És csak vártam, vártam… Már fél 9, busz sehol, az
időjárás meg már eléggé kimelegedett. Itt már kezdtem kicsit parázni, hogy jó
helyre hozott-e a mami. Eljött három negyed 9, és hurrá!, megjött a busz.
Egy rendes nagy busszal mentünk a több, mint 1 órára fekvő My
Son-be. Ahogy elhallgattam az utasokat, főleg francia, német és angol nyelvű
volt a csapat, két vietnamival és velem kiegészítve. Az idegenvezetőnk igen
lelkes volt (elmondása szerint tegnap este a haverjaival jól besöröztek, így
nem aludt túl sokat), és elnevezte a csoportunkat Tiger Team-nek (ez meg onnan
jött, hogy szereti a Tiger Beer-t).
Még a buszon mindenkitől elkérte a vezetőnk a jegyünket, mivel nem
mindenki jön majd visszafele busszal, hanem hajóval, ezenkívül még a belépőárat
is elkérte.
Lassan odaértünk a célhoz, viszont mielőtt még ténylegesen a
romokhoz mentünk volna, megálltunk egy kis szünetre, majd 15 perc múlva
továbbmentünk. Egy kis hídon kellett átmennünk gyalog, mivel a buszt átnézték,
majd utána felvett minket és tovább vitt. 
Egy kacskaringós úton haladtunk a parkolóig, ahonnan gyalog mentünk
tovább a romokig. A romok kb. 10 percre voltak, és tele volt turistákkal. 
A romok fel voltak osztva csoportokba, két blokk közülük (H és L) pedig
le volt zárva a nagyközönség előtt, mivel még feltárásokat végeznek, és a
bombákat hatástalanítják, mivel a vietnami háború alatt az amerikaiak ide
dobálták le az itt rejtőzködő vietkongokra. Azért is pusztult el My Son elég
nagy hányada.
Első megállónk a ’C’ blokkban volt, ahol több piramishoz hasonló
épület áll. Az egyikbe benn is voltunk, belül tök sötét, így mindenki
telefonnal világított, ezenfelül pedig az épület közepében áll egy lingam,
vagyis csak egy része, mivel a felét ellopták a franciák.
Aztán az udvarrészen sétálgattunk, illetve átmentünk a ’B’ blokkba
és további érdekességeket tudtunk meg az idegenvezetőnktől, akinek igen jó
előadáskészsége volt, mellesleg csatlakozott hozzánk még egy kísérő, egy kis
helyi keverék négylábú. 
Az udvar tele volt lebombázott épületekkel, oszlopokkal, illetve
több helyen voltak megcsonkított szobrok és lingamok. Az épületek falán (már
amennyire épen maradtak) a szobrok között az indiai istenek közül főként
Ganésa-t, Sívát és a nága kígyót ábrázolják. 
Az oszlopokról annyit, hogy a tartórészek aránylag jó állapotban
megmaradtak, na meg egyes oszlopok is. A stílusuk egy kicsit talán a görög
oszlopokhoz hasonlít, viszont a talprészek lótuszvirág formát mutatnak, ami
ugyebár inkább a buddhizmushoz köthető.
Végezvén a ’B’ blokkban, átmentünk az ’A’-ba (ezeket az
elnevezéseket a francia régészek adták, nagyon kreatívak). Ezt a részt jobban
benőtte már a gaz, igaz itt sokkal kevesebb épület volt. Amolyan városfallal
van körülvéve. Útközben persze nagyban mondta a sztorikat a guide-unk, és
kérdezte, hogy tudjuk-e, hogy manapság mi a vallásuk a cham-okna (csampák).
Néma csend, mire megszólalok: muszlimok. Erre meg teljesen meglepődve kérdi:
Honnan tudom? Egy kis hidegzuhany neki.
A kövi rész a ’G’. Itt 5 épület állt, közülük is egy volt egyben,
igaz már rekonstrukciókkal együtt. Az építkezési módot és az építési anyagok
összetételére máig nem sikerült rájönni a régészeknek és az ezzel foglalkozó
szakiknak, csak úgy, mint a cham-ok nyelvére és írására. Valószínűsítik, hogy
valamilyen indiai eredetű ABC-vel rendelkeztek.
Az utolsó három rész az ’E, F, K’ volt. Ezeknél mutatott nekünk a
guide több bombakrátert is, amik saccolva vagy voltak 10 méteres átmérőek és
2-3 méter mélyek.
My Son ennyi volt, vissza a buszhoz, majd útközben leraktuk azokat,
akik hajóval mentek tovább, mi pedig a maradék néhány ember visszabuszoztunk
Hoi An-ba. Csak visszafelé vettem észre a kilométerórán, hogy a sebesség,- és a
fordulatszámmérő nullán volt, mikor mentünk vagy 60 km/h-val. Ez mekkora flash!
Arról meg már szót sem érdemes említeni, hogy a teherautókat meg a kocsikat
előztük le.
[1] http://en.wikipedia.org/wiki/My_Son
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)