2014. július 3., csütörtök

Utolsó hétvége

06.07.
Utolsó hétvége lévén utoljára bementem a városba, hogy megvegyem még a kimaradt ajándékokat, meg mégis megnézni, hogy mit hagyok magam mögött, hogy itt hagyom Hanoit.
Az időjárás szerencsémre kegyes volt és elég kellemes volt az idő, így elég sokat tudtam sétálni. Főleg a belvárosban mászkáltam, de egy helyre mindenképpen el kellett jutnom, nem hagyhattam ki. Ez pedig nem volt más, mint egy anime-manga üzlet.
Itt a bőség zavarában azt sem tudtam, hogy hova kapjam a fejem, mindebben csak annyi volt a bibi, hogy sajnos nem volt túl sok pénzem, pedig itt még így is olcsóbban jutottam volna hozzá a jobbnál jobb cuccokhoz, mint otthon. Szerencsére azonban tudtam néhány dolgot venni, aminek úgy örültem, mint majom a farkának.
Az anime bolt felé gyalogolva a Ho Chi Minh Múzeum és a mauzóleum is útba esett, ahol akkora embertömeg volt, hogy szó szerint kilométeres sor kacskaringózott. Igaz, sajnos nem tudom éppen milyen apropóból volt ez a nagy cécó, de elég komoly biztonsági intézkedések voltak. A felvonulási téren a mauzóleum előtt természetesen mos sem lehetett sétálni, csak a járdán, és mindenhol díszegyenruhások ügyeltek a rendre.

Visszafele menet a belvárosban találkoztam Ágival és együtt ebédeltünk majd mentünk haza.


 
 
















 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése