01.27.-01.28.
Az utazás napja. A reggel és a délután elég gyorsan eltelt, mivel
még pakolásztam egy kicsit, meg pihentem, megkóstoltam a Bánh chưng-ot, ami
ízlett. Egyébként nem történt semmi különös estig, főleg a pihenéssel ment el a
délután, igaz nem éppen a betervezett alvással, hanem filmezéssel és
netezéssel. Végül is elment a délután és elérkezett az indulás pillanata.
Este 9 után elvitt Ági az állomásra, lassú tempóban tudtunk
haladni, mivel elég nehézre sikerült a táskám, meg egy szakasz után már szembe
mentünk a forgalommal, mert így az esti forgalomban nem akartunk keringeni az
utcákban, így a rövidebb utat választottuk, ezzel viszont nem voltunk egyedül.
A vasútnál elég jó kis forgalom volt, viszont utasilag nem volt az
a tömegnyomor, amire számítottam. A jegykezelő hölgy nagyon katonás volt,
mondtam is Áginak, hogy szerintem a mami a pártban és a katonaságban is volt. Mivel
jóval korábban már kértünk a vasútra, várnunk kellett a váróterembe, mert a
vonathoz sem engedett menni a már említett hölgy, csak negyed 11-kor mehettünk
a peronra. A jegyet kilyukasztotta, de még a vonaton is volt ellenőrzés, egy
srác összeírta, hogy mégis ki-merre-hogyan.
A vonat belseje úgy nézett ki, mikor jöttek a vietnamiak, hogy nem,
mint nálunk hátizsák vagy kisbőrönd; itt a cuccok táskákon kívül dobozban,
zacskóban, kézben és még ahogy el lehet képzelni a cipekedést. Mindenki, mint a
málhás szamár, mert ugye a Tết (az újév) fontosabb minden egyéb ünnepnél, mert
ekkor megy mindenki haza a szülőfalujába és a rokonokhoz. Szóval a cuccok
között láttam újévi ajándékcsomagon át a rezsón keresztül a számítógépig és a
barackfáig, volt minden.
A potyautasokról nem is beszélve, igaz azok nem két lábbal, hanem
egy kicsit többel rendelkeztek (konkrétan csótányok).
Egyébként az ülésrészleg, ahol voltam, olyan, mint az otthoni
vonatokon, csak még van 2 plazma tévé, és örülök, hogy ide vettem, mert az ez
alatti osztályon ténylegesen fapadon kellett ülniük az utasoknak és lássuk be,
hogy a 13 órás út nem kellemes, ha eleve kicsi a hely és nem tudsz lefeküdni.
Szerencsére a lábrésznél nagyobb helyem volt, mint anno a repülőn. Ettől
függetlenül ha egy órát aludtam össz-vissz, sokat mondok.
A budit említését nem hagyhatom ki: itt is a japán stílusú, a
ráállunk a lyuk fölé a cipőnek előre kimunkált részbe, és utána végezheted a
dolgod. Szerencsére szappan volt.
Útközben zsúrkocsiról lehetett kaját-piát venni (meleget-hideget:
cháo-t, tojást, csomagolt kaját).
 |
| vega étterem |
Az ülőpartneremről és az körülöttem lévőkről is egy kicsit: a
többség bealudt, rajtam kívül. A mögöttem lévő majdhogynem a nyakamba rakta a
meztelen lábát, így jobb oldalról hátulról a lábszag, míg a bal oldalamon ülő
hölgy horkolása közül tudtam válogatni. A mellettem ülő hölgy kedves volt,
adott egy kis édességet, mielőtt elment aludni, ami jól is jött, mert mire Huế-ba
értem, majdnem kiesett a szemem az éhségtől.
 |
| vega étterem |
Végül is az utazás alatt Huế előtt három megálló volt: Vịnh, Đồng Hới
(itt szállt le a szomszédom), Đồng Hà, majd Huế. Vịnh-nél szerencsére többen
leszálltak, így a szomszédos helyekre, ahol mindkét ülés üres volt, többen
átköltöztek, köztük a néni mellőlem, így el tudtam kényelmesebben „terülni” az
üléseken, és pihenni is sikerült. Hajnalban bekapcsolták a tévét, amin a Rail
Tv adó jött be. Műsorok között volt vetélkedő, zenei válogatás, vietnami
vígjáték, na meg egy csomószor ugyanaz a reklám. Azért nekem tetszettek a
műsorok, hallgathattam vietnamit.
 |
| mi xao don |
Közben a néni visszaült mellém, és megpróbáltam kommunikálni vele,
írásban elég jól megértettük egymást. Kiderült róla, hogy 61 éves (nyugdíjas),
és az egyik hivatalban dolgozott, és majd február 12-én megy vissza Hanoi-ba. Nagyon
kedves volt. Segítettem neki a csomagjainak a kijárathoz közelítésben, és
boldog új évet is kívántam neki.
Útközben meg már teljesen kivilágosodott, próbált a nap is kisütni.
A táj elég változatos: váltogatva jöttek a rizsföldek, sziklás hegységek és
erdők (amiket sajnos eléggé irtanak). Nagyon tetszett, a sziklás hegyek teteje
pedig nem is látszott a körülötte keringő párától. Nagyon szép látvány.
Közben elértük Đồng Hới-t, így elbúcsúztunk a nénivel. Utána egy 20
éves vietnami sráccal próbálkoztunk a dumával, de vele is inkább az írás jött
be. Hanoi-ban tanul az orvosin és a szüleivel és tesójával utazott. Azonban
vele nem volt túl hosszú a traccs, egyrészt, mert én inkább a tájat és a tévét
néztem, meg ő is leszállt a következő állomáson.
Végre valahára csak sikerült megérni Huế-ba laza 45 perc késéssel.
A vasút kijáratánál elvették a jegyet, a kapuban pedig egy csomó férfi
várakozott a turistákra. Én voltam az első, akit megláttak és üdvrivalgással
fogadtak, mint az első leendő áldozatot, akit majd taxival vagy pedig motorral
visznek a szállodájába. Én egy xe ốm-os bácsit választottam, aki laza 40,000
VND-ért el is vitt, igaz a szállást elég kacifántosan találtuk meg. De hát ez
az élmény, mikor motoron csücsülsz utasként. Hát…
A szállodánál kedvesen fogadtak, és értették, mikor vietnamiul
igyekeztem elmondani a mondandómat. Ennek nagyon örültem, hogy végre valaki
érti, hogy mit akarok kinyögni. Egyébként ez egy családi kisvállalkozás, ami
szerintem jobb, mert sokkal inkább odafigyelnek a vendégre, meg azért mégis más
egy családi hangulatban eltölteni az időt, mint egy flancos hotelben, ahol
minden a pénzről és a megjelenésről szól.
A szobám a másodikon van, egy kényelmes franciaággyal, tévével,
hűtővel, szekrénnyel, lampionos lámpákkal, légkondival és fürdővel. Szóval
teljes felszereltség. A zsákomat felhozták helyettem, aminek a húzós után
nagyon örültem, egyben viszont sajnáltam a srácot, aki meg szenvedett vele.
Miután belaktam a szobát, felkerekedtem, hogy takarmányhoz jussak,
mert már az éhenhalás határán voltam. A „recepción” kaptam térképet, és egy
tippet, merre keresgéljek kaját, így megindultam az ajánlott irányba. Hálát
adhatok, hogy az utca végén pont a piac volt, és tudtam egy kiló narancsot
venni. Tovább haladva találtam egy kis vega kajáldát, ahol ettem egy Mì xáo
dòn-t, ami egy pirított tésztaféle volt 20,000 VND-ért.
Sétálgatás és a megkukulás között (nagyon jó idő van, süt a nap és
fülledt meleg van), a térképen kiszúrtam egy „Big C” nevű üzletközpontot,
gondoltam megnézem, egyrészt mert vizet szerettem volna venni, meg úgy mégis mi
fán terem ez a hely. Nem volt rossz választás, mert megtaláltam a Tesco
vietnami megfelelőjét. Az alsó szinten voltak kis üzletek, az emeleten pedig,
én Tesconak hívom, shop, ahol bevásároltam kajákból, aránylag jó áron. A
kistáskámat, amit vittem magammal, még a Tesco bejáratánál lefóliázták, nehogy
bármit is zsebre tegyek, így elég vicces volt, hogy a kosárban a befóliázott
táskám, és mellé meg a közben a polcról beszerzett cuccok: többek közt egy 1,5
literes víz, 1 konzerv tonhal (majd kell hozzá vennem bagettet, hogy
szendvicset tudjak csinálni), 2 kis zacskó 200 ml-es szójatej meg 2 kis
joghurt.
Kivásárlás után a szállást céloztam be, egy másik útvonalon.
Legalább már tudom, mi hol van aránylag.
Egy kis szusszanás után lezuhanyoztam és elmentem aludni még a 19
órai vacsi előtt.
A vacsinál össz 6-an voltunk: egy brit úr, egy hölgy (őt sajnos nem
tudom honnan valósi), a hölgy, aki úgymond a recepción van és adta nekem ma a
tippeket, Michael (aki vietnami és a szállodát vezeti) és még egy vietnami
srác.
 |
| vacsi
|
Finom volt a kaja, és figyelmesek voltak velem, mert még
érkezésemkor mondtam, hogy vega vagyok, így volt külön nekem még zöldség.
Michael-ről még kiderült, hogy mérnökit végzett és jól beszél
japánul, és a húga még most is Japánban dolgozik.
A mai napba ennyi fért, holnap megyek felfedezni az óvárost, amit
én szerintem egy napos programra tervezek.
Este sikerült ténylegesen kialudnom magam, amit már jó pár hete próbálok.
Reggelinél választhattam az étlapról, hogy mit kérek, így a cornflakes-joghurt
párosnál tetten le a voksom, ami jó választásnak bizonyult. Egyedül ettem,
pedig azt hittem, hogy nyolc óra tájban többen leszünk. 
Kaja után felkerekedtem, hogy megnézzem a várost. Egy xe ốm-os, anh
Toan, elvitt egy pagodába, ahol ténylegesen szerzetesek is laknak. A bejáratnál
vettem füstölőt, ami 6 csomagot tartalmazott, az egyiket meg is gyújtottam a
pagodánál. A szerzeteseket pont rendezkedés és takarítás közt találtam, voltak
köztük még novíciusok is, akik kivették a saját részüket a munkából. Nem igazán
zavartatták magukat, hogy ott voltam.
Pagodázás után a Thien Mieu pagodához mentünk, ahol a turistáktól
nehezen lehetett közlekedni és fényképezgetni. A turistákat leszámítva elég
nyugis hely volt, a templom része egyszerű. Mikor indultam vissza a sofőrömhöz,
pont már zavarta ki a nézőközönséget egy szerzetes, mert csengettek, hogy imára
hívták a bentlakó szerzeteseket. 
Az óvárosba, mármint a királyi városba jeggyel lehetett csak
bemenni, ami nem kis összeg, az eddigi belépőárakhoz képest, amikkel eddig
találkoztam. A komplexum maga igen szép, már annak, aki szereti a félig
romos-régi épületeket. A turistalétszám szerencsére erre a területre elég jól
eloszlott, hogy nem mindenki egymás hegyén-hátán volt, mint néhány egyéb más
nevezetesség esetében. Itt nemcsak az épületeket lehetett megtekinteni, hanem
még fényképtárlat is volt az 1900-as évek Huế-járól. 
A piacon szinte ugyanaz a kínálat, mint Hanoi-ban, ami különbözik
csak, az a kaja. Elég zsufis volt a hely, és az nem volt valami kellemes, mikor
az eladók folyton majdhogynem a standjukhoz rángattak, és mikor mondtam, hogy
már csak kevés a lóvém, magasan tettek rám. Szóval nehogy azt higgye a magyar,
hogy itt a világ túlsó oldalán nem a pénz van a központban. 
Piac után bementem a Trang Tien Plaza-ba, ahol csak élelmiszert
vettem. Majd még mielőtt visszamentem volna a hotelbe, megnéztem egy nagy
virágos parkot, ahol amolyan virág,-faragvány és festmény kiállítás volt. Nagyon
szép rendezett, szemét mentes volt. 
A hotelben megettem, amit vettem, majd újra elmentem, hogy találjak
buszt péntekre, meg hogy holnapra a királyi sírokat terveztem be, hogy
megnézem, így az oda útra is meg kellett vennem a jegyet. Ez egy hajós-buszos
túra lesz, reggel fél 9-es indulással és kb. délután 4 utáni érkezéssel.
Este elmentem még a piacra narancsért, és a szálláson megint kaptam
vacsit, amit Michael készített, vele ettem, a felesége és a kisfia már előzőleg
megkajáltak, mikor én pont a piacra mentem. Annyi volt a vacsi, hogy zöldséges
rizs volt, ami meg volt formázva egy kisebb mélytányérral, így egy dombot
formált a rizs, amire omlett volt ráterítve. Jól esett ez a könnyű kaja. Mint
kiderült, Michael igen jól tud főzni, mivel 14 évesen kikerült Japánba tanulni,
és 13 évet töltött kinn, minden nap magára főzött. 
