Ismét sikerült időben
felkelni, fél 9-kor. Miután összeszedtük magunkat, elmentünk a mosodába
(fizetni kilóra kellett, nekem 2 kg volt a mosásom, amire 30,000 Đồng volt).
Majd szokásunkhoz híven, beültünk netezni, mert még mindig nincs netünk és semmi
hírünk, hogy át tudjuk-e rakatni magunkat a jobbik koliba (ezért „imádkozunk”
úgymond és mozgatunk meg minden szálat, amit tudunk, mert a másik koli
„rendesen” felszerelt [van net és tisztább]). Miután megnéztük az
e-mail-jeinket és megittuk a megrendelt teánkat, (mivel mindig kell valamit
rendelni, különben nem szívesen adnak netet) megreggeliztünk. Én Bánh Mỳ-t, ami
egy kis bagettbe rakott sült tojás+uborka+chiliszósz (ez a vega változat, mivel
virslit meg hasonlót szoktak belerakni), Ági pedig kacsaembriót (Trứng Vịt lộn).
Ezek után el kellett mennünk a francia kórházba, (kipróbálva a
taxizást is) mivel Áginak fájt a füle. Komolyan mondom, hogy ez a
francia-vietnami co-produkciós kórház (magánkézben van, így fizetni kell a
vizitért és a gyógyszerekért) nagyban veri a legtöbb magyar kórházat, mind
felszereltségben mind a „kiszolgálásban”. Kórházlátogatásunk után vettünk
infralámpát, és visszagyalogoltunk a koliba, hogy lepakoljunk.
Egy kicsit döglöttünk, majd elmentünk ebédelni, ami viszont nem
volt túl jó. Közben sietnünk kellett, mert Cô Giang-gal volt találkánk motor és
bicikli ügyben. Vártunk egy keveset és még sehol senki, így Ági úgy döntött,
hogy visszamegy a sikátorban, mivel ismét talált cicákat, akiket nem hagyhatott
ott simogatás nélkül, én pedig vártam a mannát, hogy megjöjjön a hölgy. Két
perc sem telt el, és Ági már motoron jött vissza a lakáshoz, mert pont akkor
hozta meg Cô Giang a mocit. Ezek után rajtam volt a sor bicikli ügyben, és
mivel nem a közelben voltak árusok, így Cô Giang-gal mentünk tovább (én ülve
mögötte, ami az első motoros élményem volt), Ági pedig a „vadiúj” Honda-jával.
Először egy nagy vadonásúj bicikli”szalonba” vitt minket, mivel azonban nekem
drágának bizonyultak, tovább keresgéltünk, így ismét fel a mocikra és uzsgyi.
Nagy nehézségek árán sikerült cangához jutnom, azt is Cô Giang egyik rokonától
vettem (jó régi, de kényelmes canga, aminek még elöl kosara is van). A bicaj
vásár a hölgy anyukájánál volt, így őt is megismerhettük. Közben telefonált
Nhung tanárnő is, aki kérte a húgát, hogy segítsen nekünk olcsón rizsfőzőt
venni. Majd még, hogy tudjunk kajálni, vettünk 5 kg rizst is. Mindezek után
visszaindultunk a koliba, én biciklivel, Ági és Cô Giang pedig a mocikkal. A
nagy forgalomban együtt mentünk olyan tempóban, hogy ne vesszek el mellőlük a
biciklimmel, így tudtam tartani az ütemet (szerencsére nem kellett tekernem,
mint állat).
5 óra felé voltunk és hamarosan megjött értünk egy otthon megismert
hölgy (Cô Bình), és elvitt minket a húgához, ahol vendégül láttak minket
vacsorával. Hagyományos vietnami finomságokat kaptunk, mint a tavaszi tekercs
(nekem vega volt), rizstészta hozzá szósz. A főétkezés elején kaptunk vizet,
amihez volt Ági és köztem egy három mondatos aranyköpés is:
- „Mintha valami úszkálna benne (mármint a vízben)” – Ági
- „Csukd be a szemed és idd meg.” – én
- „Annyira utállak!” – Ági
Ettünk még licsi-félét meg egy mangó-félét (szerintem ízre a
szőlő-barack keveréke, mindenesetre ízlett). Erre a gyümölcsre is volt
kommentárom, mivel nekem teljesen úgy festett, mint egy kifordított szemgolyó,
mert kívülről átlátszó húsa volt, belül a magja pedig teljesen fekete. Majd
felmentünk egy kicsit beszélgetni a 2. emeletre. Persze Bình néni is kérdezte
mire van még szükségünk, főzéshez való cuccok, amik fontosak (mivel kezdünk
lassan kifogyni a tartalékokból; nemtudni miért, de marha gyorsan kifolyik a
pénz a kezünkből, pedig szinte csak kajára és néminemű apróságra költünk). Na
mindegy. Volt olyan kedves Bình néni, és adott nekünk tálakat meg
evőeszközöket, gyorslevest, egy kis licsit, sütit meg egy kést (úgy tartja itt
a babona Vietnamba, hogy ami veszélyes tárgynak bizonyul, mint az olló, kés
stb., azért egy kis jelképes összeget kérnek, hogy nehogy valami baja legyen
annak az illetőnek, akinek éppen adják ezt a dolgot; így mi is adtunk 1000 Đồng-ot).
Holnap ismét találkozunk vele, megmutatja a piacon hol tudunk olcsón vásárolni
és még gondolom egy-két dolgot, ami fontos).
A vietnami lakóépületekről általában: több szintesek
helymegtakarítás végett, ami lehet akár 5 emeletes is. Számomra meglepő, hogy
kintről lepukkantnak tűnhetnek, de belülről teljesen más (legalábbis a
tehetősebbeknél). Mi mondjuk olyan lakásokban voltunk, amik belül
ultramodernnek számítanak még az én „színvonalamhoz” képest is (teljesen olyan,
mint egy jól felszerelt európai lakás).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése