Tanárnőékkel

12.01.-12.09.

Most csak heti összefoglalót írok, mivel nem minden nap volt esemény.

December első napján verőfényes napsütésre keltünk, mindezt azzal megfűszerezve, hogy egész nap nagyon jó, mondhatni nyári időjárás volt, amit nagyon élveztünk. Irigykedhetnek az otthoniak. Napközben kiültünk a gangra, és csatlakozott hozzánk Christina is (orosz lány a 404-es szobából, akivel jóban vagyunk). Hozott teát, amivel megkínált minket is, majd jó darabig beszélgettünk kinn a levegőn, miközben száradtak a frissen mosott ruhák.

Hétfőn két teljesen ’új’ osztálytársunk lett, mivel Max és David megborotválkoztak (kedden David még fodrásznál is volt), így már nem néztek ki, úgy, mint az ősemberek. Cô Thư igencsak nézett, nem tudta hova tenni a srácokat. Szegény kicsit kiakadt, hogy nem tudta, mi olyan furcsa rajtuk. Másnap cô Nga is beleesett ebbe a csapdába. Mi meg jót röhögtünk a szituáción.

Ági és Christina

Kedden ismét gyakoroltuk az új éneket cô Nga-val, és aránylag jól telt a hangulat is. Megkérdeztem tőle, nem tud-e valahol a környéken egy olcsó varrónőt, mivel már ha vettem ruhaanyagot, szeretnék varratni a karácsonyi bulira egy fölsőt, amit majd később is fogok tudni hordani. Volt olya kedves, hogy egyből felhívta a varrónőjét, és megbeszélte vele, hogy majd csütörtökön elmegyünk hozzá.

David és Max borotválkozás után

Moisse és David

Szerdán számunkra jó, de egyben váratlan hírrel lettünk gazdagabbak: kiderült, hogy cô Thư babát vár (ő viszont annyira nem rajong az ötletért, mivel egyrészt nem mostanra volt betervezve nála a családbővítés, másrészt ő abba a kategóriába tartozik, aki nagyon nem viseli jól az állapotosságot). Mint kiderült végigvisz minket júniusig, mivel most kb. a 6. hétben tart, és majd csak a 9. hónapban megy el szabadságra.

Moisse és David

David

Csütörtökön a már megbeszélt időre, és cô Nga lakásához mentem, hogy együtt menjünk el a varrónőjéhez. Kedves hölgy fogadott minket, kinézetre igen modern, rövid frizura vörös csíkokkal, csinos kinézet. 4-en dolgoztak az üzletben, rajta kívül még 3 fiatal lány ült a varrógépeknél. Ahogy elnéztem az elkészített ruhák kinézetét és anyagát, azt kell mondjam, hogy tényleg egy, szerintem professzionális varrónőhöz kerültem. Megkérdezte milyen fazonú felsőt szeretnék, én megmondtam és felskicceltem egy kis vázlatot. Utána lemérte a méreteimet. Közben a tanárnő ruhái is kész lettek, köztük 2 felső és 1-1 nadrág és szoknya; nagyon csinos darabokat kapott kézhez. Beszélgetésük közben mondjuk csak 1-2 szót értettem. Jövő csütörtökön megyünk vissza hozzá a tanárnővel.

Péntek-szombat-vasárnap elég gyorsan eltelt a házimunka, olvasás, beszélgetés, tanulás jóvoltából. Szombat este ismét elmentem Xôi-t enni, most viszont a hölgy lánya szolgált ki. Beszéltünk egymással egy pár szót, miből is kiderült, hogy 30 éves és 2 gyereke van, aki pedig még ott volt velünk ’srác’, ő az öccse. Bírom ezt a famíliát, már tudják, hogy szeretem enni a Xôi-t. A lánya ilyen téren tiszta anyja, mivel ő is fogja a púpos kanál cukrot és rázúdítja a rizsre. Így most úgy vagyok az édesség evéssel, hogy betervezem, mikor megyek este hozzájuk kajálni, mivel az a cukormennyiség, amit rápakolnak a vacsira, bőven fedezi a napi cukormennyiséget.

Cô Nga

David

Ma (12.09. hétfő) nem sokat haladtunk az anyagban, mivel cô Thư nagyon vacakul érezte magát és kinézetre sem volt jól. Kénytelenek voltunk befejezni az órát 11 előtt, annyira rosszul lett, viszont nem tudott hazamenni (mi pedig ajánlottuk neki, hogy menjen haza pihenni, és ha kell, hazakísérjük), mivel értekezlet volt neki fél 12-kor. Így Kim és én kísértük fel az elsőn található tanáriba, Kim hozta a táskáját én pedig igyekeztem megfogni és feltámogatni lassacskán az emeletre. Volt viszont így is néhány olyan helyzet, mikor azt hittem el fog ájulni, mivel már nagyon a határt feszegette cô Thư. De végülis sikerült felérnünk épségben az emeletre. Ezzel viszont nem nagyon nyugtatott meg. 

Shopping

11.29.

A kegyes időjárásnak köszönhetően be tudtam menni a belvárosba körülnézni. Voltak terveim, hogy miket szeretnék venni, mert szükségem volt egy-két dologra, amit már nagyon szerettem volna, így hozzányúltam az utazásra félretett pénzhez, és majd valamikor utazok, ha megint sikerül összegyűjtenem elegendő pénzt. De nem bántam meg, hogy abból vásároltam, mert megérte.

Első megállóm a könyvesbolt volt a Tràng Tiền utcában. Sikerült szert tennem egy vietnami nyelvű könyvre, ami Tibetről szól, és ha minden igaz majd a hasznát veszem a tanulásban otthon. Közben Ági is befutott, akarom mondani berobogott (mivel mocival jött), mert reggel megbeszéltük, hogy akkor ő is bejön körülnézni. Miután találkoztunk elnéztünk a szemközti könyveshez is, ahol voltak antik darabok is. Ági talált magának egy kísértet sztorit, én pedig két igazi klasszikust: Sir Arthur Conan Doyle válogatás és Jules Verne: A rejtelmes sziget történetét. Mindegyikünk könyve angol nyelvű, így legalább én fogom gyakorolni az nyelvet.

Majd elmentünk, hogy leparkoljunk, Ági volt olyan kedves és elvitt engem motorral. Ez volt az első alkalom, hogy felültem mögé a motorra, így ízelítőt kaptam, hogy Ági milyen jól motorozik. Parkolás után nekiindultunk, hogy megnézzük, mi a kínálat most épp a piacon.

Đồng Xuân most is tele volt csomagokkal, viszont most nem igazán vásároltak, inkább csak az árusok futkostak fel-alá a batár nagy csomagjaikkal, amik szerintem sokszor több volt 30 kilónál. Ezenfelül olyanok voltak, mint a tankok, hátulról nyomták a tömeget, ami nem éppen kellemes, mikor már majdnem hasra esik az ember miattuk, és még ők néznek ránk mérgesen, ha arrébb ’taszítjuk’ őket, mert el szeretnénk menni mellettük.

Egyrészt azért is szerettem volna ide jönni, hogy körülnézzek, másrészt előre megfontolt szándékból: ruhaanyagot kerestem. Ismét szerencsém volt, mert kaptam és jutányos áron. Ágit kértem meg, hogy segítsen kiválasztani, milyen színű és mintájú anyagot vegyek, hogy szerinte melyik állna jól rajtam. Sikerült végül a kupac legalján lévőt kivetetnünk, gondolom nagyon díjazták, de végülis megoldották, igaz szegény csávókám, aki kivette eléggé megküzdött érte. Most már csak majd valakivel meg kell varratnom, mert már tudom, milyen rucit szeretnék és a nevét is megtudtam, hogy minek nevezik itt Vietnamban.

Útközben Ági vett egy utcai árustól jackfruitot, sajnos a magyar nevét nem tudom, engem meg egy cipőpucoló-javító jóember szúrt ki, mivel egy kicsit elengedett a csukám széle. 5 perc alatt megjavította valami pillanatragasztóval, ami igaz kicsit füstölt, de gyorsabban megkötött, mint amit otthon kapni, meg még meg is lett pucolva a cipőm, mindezt 15,000-ért (150 HUF).

Közben Ági megéhezett, így beültünk egy utcai kajáldába, ahol levest evett, amibe disznószívet tettek. Áginak ízlett, én csak vártam, amíg végzett. Kaja után viszont elindultunk vissza a Hoàn Kiếm tóhoz, egyrészt mert ott parkoltunk, másrészt ott vannak nagy túrazsákok, amit szerettem volna az eljövendő utazásokhoz, hogy ne kelljen két hátizsákkal vacakolnom, hanem majd egybe tudjam rakni a kettőt. Ismét szerencsém volt, mert amit kinéztem, egy 75+15 literes The North Face túrazsák ideálisnak bizonyult. Először is megkérdeztük az árát, hogy mégis tudjuk, mennyit tudunk majd alkudni. Mint kiderült 500,000 Đồng (5,000 HUF), és itt szögezném le, ezt otthon 50,000 HUF körül kapsz. Közelebbről megszemlélve a tatyót, kiderült, hogy 3 in 1, mert le lehet róla zipzárazni a 15 literes kistáskát (ezért 75+15 literes), plusz még egy övtáska is tartozik hozzá. Ezek után már nem mondható drágának a táska. Mi viszont jó szokásunk szerint, nekiálltunk alkudozni, ami nehezen ment. Most nem sikerült olyan sokat levetetni az árból, csak egy 20-ast, de már ez is több a semminél. Ezenfelül kékszínű a túrazsák, ami külön öröm számomra.

A jó kis költekezésem után Ágival visszamotoroztunk a koliba. Nekem viszont még benn volt a zabszem a hátsómba, mivel még egy naptárat meg tollat szerettem volna venni (ezzel be is fejeztem az egyéb dolgokra való költekezést; a szabászat majd következő hónapban lesz napirenden). Miután bevásároltam még elmentem ’ebédelni’, ami kettő Bánh Mỳ Trứng volt.

Azt tényleg már lerakom magam.

Negyed éves teszt

11.27-11.28.

A héten lementek az első vizsgák. Tegnap volt a hallásértés és társalgás, ma pedig a szövegértés. Mondhatni teljesen ugyanúgy nézett ki, mint egy szokványos nyelvvizsga, annyi különbséggel, hogy a feladatok a könyvből voltak írva vagy pedig egy kis átalakítást hajtottak végre a könyvhöz képest. Azt mondta cô Nga, hogy aránylag jól sikerültek, de majd csak jövő héten tudjuk meg az összesítés eredményét.

A jövő héttől pedig keményebben fognak minket, mert felpörgetik a tanulás tempóját, legalábbis ezzel fenyeget minket cô Nga.

Ezenkívül, hogy jót is írjak, december 20-án lesz nekünk a többi osztállyal együtt karácsonyi buli, ahol majd ’közösen’ főzünk, ki-ki az országára jellemző kaját. Hát kíváncsi leszek rá.

Ahol a madár sem jár

11.24.

piac

Elég borús időre ébredtünk, viszont korán sem volt olyan hűvös, mint az előző napokban. Ma kirándulni visz minket Ági egyik ismerőse. 

esküvő

A programot nem tudjuk, hogy mi és hol lesz, csak annyit, hogy fél 9-re jön értünk az illető, akit Than-nak hívnak. Az adott időpontra bezzeg negyed órás késéssel jött meg, de ez már abszolút nem tud felzaklatni, mert itt mindenki később érkezik (tisztelet a kivételnek). Egy szép nagy, hétszemélyes Mitsubishi-vel vágtunk neki a napnak. Than-ról csak annyit, hogy egy 45 éves férfi és láncdohányos (szerencsére a kocsiban nem bagózott).

Útközben megtudtuk, hogy mi is lesz a mai program, meg még mielőtt odaérnénk az első állomásunkhoz, még meg kell várni a barátját, Thành-t, aki a sürgősségin dolgozik dokiként itt Hanoiban, mert ő mutatja meg az utat, mivel még az ismerősünk sem volt azon a környéken, ahova mentünk.

Phật Tích templom

Egy másik provinciába mentünk, kb. 40-45 perc alatt odaértünk. Közben áthaladtunk két hídon is, sajnos viszont a távolabbi hídból nem sokat láttam, csak a körvonalát, mivel akkora szmog és egyéb zavaró tényezők voltak a levegőben.

Végülis az első program Észak-Vietnam legnagyobb ruhapiaca volt, mielőtt azonban ténylegesen elindultunk volna felderíteni a terepet, még beugrottunk dr. Thành ismerőséhez, Hào-hoz, aki háziorvos-és még valamilyen orvos és gazdag. Annak ellenére, hogy van pénze, a lakása nem olyan csicsa, igényesen volt berendezve. Szóval így most 5-en voltunk, mi ketten Than, dr. Thành meg Hào. Kaptunk teát, ami jól esett, mivel még mindig hűvös volt odakinn. 

A lakás előtt pont lakodalom volt, jó nagy bulival, kivetítővel meg énekesnővel.

Aztán elindultunk a felfedezőútra, viszont még előtte ettünk, mert a férfiak éhesek voltak, amit nem is csodálok, mert már 11 óránál jártunk. 
Ők Phở bò-t ettek, mi pedig Ágival Cơm rang-ot ettünk. Kaja után viszont tényleg nekivágtunk.

Ezzel a piaccal kapcsolatban teljesen olyan érzésem volt, mintha otthon a Jocin lettem volna, annyi különbséggel, hogy itt mindenki motorral ment, annak ellenére, hogy épphogy két ember elfért egymás mellett. 

Amitábha Buddha

Phật Tích templom

Így elég lassan haladtunk, meg közben ugye kerülgettük a motorosokat, meg voltak köztük versenyzők is, meg akik vitték az árut. Áginak sikerült venni zoknit, de nem ő fizette, hanem a sürgősségis doki, mivel ő volt az úgymond vendéglátónk, és mert ő itt lakott ebben a városban. Ezt a vendéglátást és a fizetést érthetitek úgy, hogy egész nap ő fizetett minden cehhet.

Amitábha Buddha

Amitábha Buddha szobor

Piacozás után a legrégebbi pagoda és Buddha-szobor következett. Hát jó pár akadályon kellett átvergődnünk, mire odaértünk. 

Phật Tích templom

Először is sikerült rossz irányba menni, másodszor meg voltak útközben kocsimagasság-mérők, mint Budán, plusz az úton betonból készült szűkítők voltak, kedvezve a motorosoknak, nekünk viszont bosszúságot okozott. 

Phật Tích templom

A két betontömb között pont, hogy annyi hely volt, hogy átfért a kocsi széltében. Ezenkívül az úton még voltak tehenek is, akik abszolút nem zavartatták magukat a forgalomban, itt is volt, hogy két boci között kellett átmennünk és ott is hajszálpontosan egy kocsiszélességnyi volt a hely. Végül csak odaértünk.

Buddha szobrok a szentélyen

Phật Tích templomba (chùa Phật Tích/Phật Tích tự 佛跡寺; chùa Vạn Phúc/Vạn Phúc tự 萬福寺) mentünk, ami már csak kinézetével is tiszteletet érdemel. Ez Vietnam legidősebb szentélye. 
1057-ben, a Lý dinasztia (nhà Lý) alatt, Lý Thánh Tông uralkodó (1023-1072) parancsára emelték. 

Buddha

Bódhiszattva

torony

Buddha

Magáról az építészetéről: háromemeletes építmény a templom, tele szobrokkal, köztük egy Amitábha Buddhával (Phật A-di-đà), faragványokkal, hatalmas kerttel és több külső épülettel, pagodával. Magához a Buddha-szoborhoz és a toronyhoz egy kicsit hegyet kellett másznunk, szerencsére nem volt olyan vészes. Viszont a látvány, ami ott fogadott az leírhatatlan. Egy hatalmas, 27 méter magas kőből kifaragott lótusztrónon ülő Buddha várt, szembe vele pedig a torony, ami szintén állati nagy volt, belsejében egy haranggal, kívül pedig kisebb Buddha-szobrokkal, amik úgymond az ablakokban ültek.

Buddha előtt

együtt Ágival

torony harangja

Képzeljétek, még a nap is kisütött és hirtelenjében irtó jó idő lett. Hiába, látszik, hogy ma van a negyedik legnagyobb Buddha-ünnep, vagyis 10 milliós nap.

Mr. Baseball-féle budi

Mielőtt elindulhattunk volna a legutolsó célpontunkhoz, Ágit hívta a természet, és mint kiderült az angolos verzió nyista, csak amolyan japán stílus volt, ami olyan, aki emlékszik a Mr. Baseball című Tom Selleck főszereplésével filmre, akkor az tudja, mire gondolok itt.

Đền Đô templom

Đền Đô templom

Đền Đô templom

Majd elindultunk a Đền Đô templomhoz.

Đền Đô templom

Đền Đô templom

Đền Đô templom

Đền Đô templom

Đền Đô templom

Đền Đô templom

Ez egy nagy parkkal volt körülvéve, benne egy tavacskával, amibe egy ’pagoda’, vagyis inkább amolyan kis kiülő torkollott. Itt három részből állt a templom, mivel volt két kisebb épülete. 
A főépületben a Lý dinasztia hét uralkodójának a szobra volt látható. 
Itt nem maradtunk olyan sokat, mivel már fáradtak és éhesek voltunk, 

Đền Đô templom

Đền Đô templom

Đền Đô templomban váza

így visszamentünk dr. Thành lakóhelyére, és ott egy víz melletti étteremben vacsoráztunk. Volt mindenféle finomság, a többiek tengeri herkentyűket ettek, míg én sült zöldségeket rizzsel meg pirított kukoricával. Nagyon ízlett a kaja. Majd ezután hazavittük Thành-t, mi pedig elindultunk haza, Hanoiba. Már sötét volt, mikor elindultunk, de szerencsére már aránylag lement a csúcsforgalom. Este hétre pedig sikeresen haza is értünk.

étteremben található szobor

étteremben található szék

étteremben található szekrény

Moise-val

11.22.

Semmi különös nem történt ma, csak kimostam, főztem. Viszont délután 2-re lementem Moise-hoz, hogy segítsek neki a vietnamiban, mert hadilábon áll vele, meg ugye jövő héten vizsgahét, tehát eléggé ráfér a gyakorlás.

Így a megbeszélt időpontra tiszteletemet tettem Moise egyszemélyes ’lakosztályán’. Mikor leértem, ott volt még egy haverja is, ő viszont ment is két percen belül. Az elejénél kezdtük az egész vietnamit, mivel kiejtési problémákkal is küszködik Moise, viszont ennek ellenére elég gyorsan haladtunk az anyagban, mert a többi részt aránylag jól érti. Szóval gyakoroltunk, amit pedig nem értett azt megpróbáltam elmagyarázni neki a minimális angolommal, viszont segítségünkre volt Moise iPad-je, amin volt internet, így tudtuk használni a google translate-t. Majdnem két órán keresztül gyakoroltunk.

Utána viszont egy-két szót ejtettünk, hogy mégis ki is Moise. Mint megtudtam, apukája az angolai követségen dolgozik, 9-en vannak testvérek, 5 évre kapott Vietnamba ösztöndíjat és jövőre szeretne közgazdaságot tanulni. Voltam olyan szemtelen és rákérdeztem, hogy mégis mennyi ösztöndíjat kap, hát kb. ötször annyit, mint mi, 500 USD-t. Mikor megmondtam, mi mennyit kapunk, enyhén szólva is meglepődött az összegen.

Minden esetre jól éreztem magam a társaságában. Majd folyt. köv., mert még vissza van a tananyag fele, amit át kell még vennünk. 

Beszélgetések

11.21.-11.22.

Az időjárás sajnos elég rendesen kezd leromlani, ma is szitáló eső volt délután kettőig, plusz hajnalban rendesen esett is. Cô Nga-t is megköszöntöttük pedagógus nap alkalmából. Volt olyan kedves és hozott nekünk sütit, Bánh rán-t, ami olajban kisütött szójababbal töltött gombóc és igen édes, mivel a külsejére rá van olvadva a porcukor. Az órán tovább haladtunk a leckében, most az időt és az azzal járó fogalmakat vettük sorba és gyakoroltuk, hogy miként is használjuk a kifejezéseket. Sajnos a beígért ’terepgyakorlat’ az időjárási viszonyok miatt el lett napolva jövő hétre, remélhetőleg akkor már tényleg összejön. Az egyik szünetben meg Moisse kérdezte, hogy holnap ráérek-e valamikor meg hogy tudnék-e neki segíteni a vietnamiban. Mondtam, rendben, így holnap délután kettőre megyek hozzá. Szerencsére nem kell messzire mennem, mert itt lakik nálunk a másodikon. Délelőtt meg ismét ment a szervezés egy közös ’bulizásra’, amire Việt hívott, de úgy voltam vele, hogy ma kihagyom.

Délután csak abból állt, hogy főztem, meg pihiztem, meg megbeszéltük Việt-tel, hogy holnap elmegyünk neki ruhát venni. Közben Ági is megjött, és ő is kérdezte, megyek-e este, én vonakodtam az ötlettől, de sikerült rábeszélnie, hogy menjek.

Innen a koliból 5-en mentünk, mi ketten, Nasztja meg két kínai csaj. A suli melletti egyik kávézóba mentünk, ahol már várt minket Việt Sotával meg néhány kínai ismerősével. Így együtt beültünk és mindenki rendelt. Főleg sör és tea volt a listán. Közben befutott még néhány vietnami lány, akik Tiến (ő Ági és Việt közös ismerőse) barátai voltak. Én két lánnyal próbáltam kommunikálni, angol-vietnami co-produkcióban kisebb-nagyobb sikerrel. Aranyosak voltak, az egyikük, Lịnh elkérte az elérhetőségeimet is. Végülis jól telt az este, mikor viszont a búcsúzáshoz értünk és fizetni szerettünk volna, mondta Tiến, hogy itt az a szokás, hogy a ’házigazda’ állja a cehhet, így ő fizetett mindenki után.

Ma reggel kimostam, meg egy kicsit gépeztem, vártam Việt hívását, hogy mikor menjünk akkor vásárolni. 10 körül taliztunk és együtt elindultunk, hogy felhajtsunk neki egy táskát meg egy melegítő-szettet. Elvittem abba a tatyóboltba, ahol még én vettem az enyém. Sikerült is kiválasztania egy 65 literes North Face-es kék hátizsákot. Utána elsétáltunk a távolabbi piacra, ahol kisebb alkudozás után Việt végre hozzájutott a hőn áhított melegítő-szetthez. Ezenkívül, mivel ezen a piacon van az a kókuszos süti, amit szeretek, mondtam Việt-nek vegyünk egyet-egyet és majd kaja után betoljuk. Visszafelé megálltunk azon a piacon, ahol szinte mindennap vásárolunk, és ott Bánh đà cá-t illetve Bún cá-t ettünk, mivel Việt még nem evett ilyet. Ebéd után még vett egy kis mogyit, mert itt azért jobb áron van, mint a boltban. Ezután elváltak útjaink, mivel mindkettőnknek megvolt a maga délutáni programja.

Kettőre lementem Moisse-hoz a megbeszélt vietnami gyakorlás miatt. A legelejétől kezdtük, mert még van egy kis kiejtési gondja, de szerencsére elég gyorsan haladtunk az anyagban, mert eljutottunk az eddig vett anyag feléig, így úgy néz ki, hogy holnap is megyek ’korrepetálni’. Mikor már mindketten úgy gondoltuk, hogy mára elég, mert még neki is van más dolga, egy kicsit kérdezősködtem felőle, hogy mégis hogy s miként. Kiderült, hogy apukája a követségen dolgozik, 9-en vannak testvérek, 5 évig fog itt maradni ösztöndíjjal, és közgazdaságtant szeretne tanulni. Ezenfelül angol nyelvsuliba jár, mert fel kell fejlesztenie az angoltudását, mivel csak öt hónapja tanulja a nyelvet. Volt néhány szó, amit nem értettem, és mint kiderült azért, mert máshogy ejtette, mivel a tanárnő, aki tanítja amerikai és mi Európában ugye a brit angolt tanuljuk. Minden esetre jó volt ez a két óra vietnamizás, mert mindketten tanultunk.

Estére úgy terveztem, hogy vacsorára megint Xôi-t fogok enni, ez a tervem viszont fuccsba ment, mivel nem volt kinn a hölgy a megszokott helyen, így tettem egy nagy kört a másik piac felé, majd a sulihoz és úgy döntöttem, hogy akkor bemegyek a boltba és veszek egy kókuszos péksütit meg egy kis csomag kekszet. 

Pedagógus nap

11.20.

balról jobbra: hátsó sor - Max, Viet, Moise, David, én
első sor - a srác aki hozta a virágot, cô Thư, Kim, Hong

Hűvös reggelre ébredtünk, már érződik itt is a tél szele. Ma van itt a pedagógusnap, így nem tudtam mire számíthatok, reméltem, hogy talán egy kicsit előbb befejezzük a tanulást. Mikor beértem szokás szerint elsőként az osztályba, gyorsan felírtam a jókívánságot vietnamiul, amit még hétfőn cô Xuyến tanított nekünk. A takarító néni meg közben jött letörölni a padokat, én meg gondoltam egy próbát megér, ha megkérdezem, hogy van, hátha tudok legalább beszélni egy-két szót vietnamiul. Hát sikerült. Köszönte szépen jól van, meg kérdezte tőlem mennyi ideje vagyok itt és meddig maradok, plusz a szokásos kérdések: van –e tesóm, meg barátom. Én nemmel válaszoltam, mire mondta, neki meg 10 gyereke van.

Közben elkezdtek beszállingózni a többiek is. Kim gyorsan vett egy csokor virágot cô Thư-nek a csoport nevében. Mikor cô Thư megjött és megkapta a csokrot, nagyon megilletődött és örült neki. Jó hangulatban telt el az óra, haladtunk az anyagban is.

Cô Xuyến-nel kapcsolatban még annyit, hogy elég jól füllentett az életkorával kapcsolatban, mert nem 40 éves, hanem, mint cô Thư-től megtudtam, vele egyidős.

A második kis szünet enyhén szólva is elhúzódott, mivel olyan témában tenyereltünk már megint, amin sokat lehet vitatkozni: ez pedig a családalapítás és a házasság. Cô Thư ebben az évben 26 éves, tavaly óta pedig férjes asszony. Mint kiderült a férje 28 éves és ő is az egyetemen dolgozik, noha nem tanárként. David-ot nagyon érdekelte a gyerekvállalási téma, így az eléggé elment a vitatkozás szintjére, mivel nem bírta felfogni, hogy itt Ázsiában teljesen más a családi kép, mint nálunk Európában.

Itt Vietnamban úgy van, hogy ha valaki férjhez megy vagy megnősül, azután kb. 3 éven belül gyereket ’kell’ vállalni, mivel ez a kultúra és a tradíció része. David persze kérdezte a tanárnőt, hogy akar-e szülni, szegény cô Thư meg zavarában nem tudott mit csinálni, mivel ő úgy van vele, hogy igazából nem szívesen szeretne gyereket, egyrészt a várandósággal kapcsolatos kellemetlenségek miatt, másrészt szeretne feljebb lépni a ranglétrán, mivel most fejezte be a mesterképzést és később professzorrá válna. Viszont a hagyományok és a család miatt, mindenképp fog gyereke(ke)t vállalni. Egyébként is úgy tartják, hogy a gyerek szerencse és kincs, mivel sok nőnek nem lehet.

Persze nem hagytuk annyiban ezt a kérdéskört, és még érdeklődtünk, hogy mennyi gyereket vállalhatnak, kapnak-e GYES-t és GYED-et, mennyi ideig maradhat otthon az anyuka a kicsivel. Mire ezekre a válaszok:

1.      Aki a közszférában dolgozik, veszem itt az oktatás, diplomáciát…, azok csak két gyereket vállalhatnak, mert annál több után már valamennyi összeget kell fizetnie a családoknak. Ez azért van, mert nem tudnának több gyerkőc mellett a szülők az adott munkájukra koncentrálni, ami ugye visszaesést jelentene az adott munkában. Azok pedig, akik nem ebbe a kategóriába tartoznak, mint a földművesek, kereskedők, üzletvezetők…, ők vállalhatnak több gyereket is és nem kell nekik utánuk fizetni.

2.      Nem kapnak semmiféle juttatást a gyerekek után.

3.      6 hónap után kötelesek visszatérni a munkájukba, ekkortól pedig a nagyszülők vigyáznak a gyerekekre, amíg a szülők melóznak.

Mi persze ezen kicsit meglepődtünk, hiszen nálunk mindennek a fordítottja van. Ezt most nem részletezném, feltételezem, ezeket mindenki ismeri többé-kevésbé.

Megkérdeztük még, hogy szokás-e gyűrűt hordani, illetve melyik kezükön van, mivel cô Thư nem visel semmiféle ékszert (mint kiderült azért, mert allergiás az ékszerekre). A válasz pedig, igen hordanak gyűrűt, mégpedig a bal gyűrűsujjukon.

David a gyerekvállalási kérdésnél persze kötötte az ebet a karóhoz és nem akarta elfogadni a mondottakat, mi meg Kim-mel ketten próbáltuk már ’lelőni’, hogy fogja már föl, hogy ez egy teljesen más kultúra, mint az európai.

Na, a hosszú vita után visszatértünk a tananyaghoz, közben a tanárnő hívást kapott a másik osztályától, mivel nemcsak ezen az egyetemen tanít, hanem egy másikon is. Így néhány percen belül megjelent egy fiú és egy lány (vele találkoztunk a múltkori hétvégi éneklésünkkor), közösen hoztak egy rózsacsokrot cô Thư-nek. Közben elővillant egy fényképezőgép is, így cô Thư-nek az az ötlete támadt, hogy csináljunk közös fotót, persze az én gépemet sem hagyhattuk ki a buliból, így kettővel készültek képek. Visszanézve őket, szerintem aranyosak lettek.