Beszélgetések

11.21.-11.22.

Az időjárás sajnos elég rendesen kezd leromlani, ma is szitáló eső volt délután kettőig, plusz hajnalban rendesen esett is. Cô Nga-t is megköszöntöttük pedagógus nap alkalmából. Volt olyan kedves és hozott nekünk sütit, Bánh rán-t, ami olajban kisütött szójababbal töltött gombóc és igen édes, mivel a külsejére rá van olvadva a porcukor. Az órán tovább haladtunk a leckében, most az időt és az azzal járó fogalmakat vettük sorba és gyakoroltuk, hogy miként is használjuk a kifejezéseket. Sajnos a beígért ’terepgyakorlat’ az időjárási viszonyok miatt el lett napolva jövő hétre, remélhetőleg akkor már tényleg összejön. Az egyik szünetben meg Moisse kérdezte, hogy holnap ráérek-e valamikor meg hogy tudnék-e neki segíteni a vietnamiban. Mondtam, rendben, így holnap délután kettőre megyek hozzá. Szerencsére nem kell messzire mennem, mert itt lakik nálunk a másodikon. Délelőtt meg ismét ment a szervezés egy közös ’bulizásra’, amire Việt hívott, de úgy voltam vele, hogy ma kihagyom.

Délután csak abból állt, hogy főztem, meg pihiztem, meg megbeszéltük Việt-tel, hogy holnap elmegyünk neki ruhát venni. Közben Ági is megjött, és ő is kérdezte, megyek-e este, én vonakodtam az ötlettől, de sikerült rábeszélnie, hogy menjek.

Innen a koliból 5-en mentünk, mi ketten, Nasztja meg két kínai csaj. A suli melletti egyik kávézóba mentünk, ahol már várt minket Việt Sotával meg néhány kínai ismerősével. Így együtt beültünk és mindenki rendelt. Főleg sör és tea volt a listán. Közben befutott még néhány vietnami lány, akik Tiến (ő Ági és Việt közös ismerőse) barátai voltak. Én két lánnyal próbáltam kommunikálni, angol-vietnami co-produkcióban kisebb-nagyobb sikerrel. Aranyosak voltak, az egyikük, Lịnh elkérte az elérhetőségeimet is. Végülis jól telt az este, mikor viszont a búcsúzáshoz értünk és fizetni szerettünk volna, mondta Tiến, hogy itt az a szokás, hogy a ’házigazda’ állja a cehhet, így ő fizetett mindenki után.

Ma reggel kimostam, meg egy kicsit gépeztem, vártam Việt hívását, hogy mikor menjünk akkor vásárolni. 10 körül taliztunk és együtt elindultunk, hogy felhajtsunk neki egy táskát meg egy melegítő-szettet. Elvittem abba a tatyóboltba, ahol még én vettem az enyém. Sikerült is kiválasztania egy 65 literes North Face-es kék hátizsákot. Utána elsétáltunk a távolabbi piacra, ahol kisebb alkudozás után Việt végre hozzájutott a hőn áhított melegítő-szetthez. Ezenkívül, mivel ezen a piacon van az a kókuszos süti, amit szeretek, mondtam Việt-nek vegyünk egyet-egyet és majd kaja után betoljuk. Visszafelé megálltunk azon a piacon, ahol szinte mindennap vásárolunk, és ott Bánh đà cá-t illetve Bún cá-t ettünk, mivel Việt még nem evett ilyet. Ebéd után még vett egy kis mogyit, mert itt azért jobb áron van, mint a boltban. Ezután elváltak útjaink, mivel mindkettőnknek megvolt a maga délutáni programja.

Kettőre lementem Moisse-hoz a megbeszélt vietnami gyakorlás miatt. A legelejétől kezdtük, mert még van egy kis kiejtési gondja, de szerencsére elég gyorsan haladtunk az anyagban, mert eljutottunk az eddig vett anyag feléig, így úgy néz ki, hogy holnap is megyek ’korrepetálni’. Mikor már mindketten úgy gondoltuk, hogy mára elég, mert még neki is van más dolga, egy kicsit kérdezősködtem felőle, hogy mégis hogy s miként. Kiderült, hogy apukája a követségen dolgozik, 9-en vannak testvérek, 5 évig fog itt maradni ösztöndíjjal, és közgazdaságtant szeretne tanulni. Ezenfelül angol nyelvsuliba jár, mert fel kell fejlesztenie az angoltudását, mivel csak öt hónapja tanulja a nyelvet. Volt néhány szó, amit nem értettem, és mint kiderült azért, mert máshogy ejtette, mivel a tanárnő, aki tanítja amerikai és mi Európában ugye a brit angolt tanuljuk. Minden esetre jó volt ez a két óra vietnamizás, mert mindketten tanultunk.

Estére úgy terveztem, hogy vacsorára megint Xôi-t fogok enni, ez a tervem viszont fuccsba ment, mivel nem volt kinn a hölgy a megszokott helyen, így tettem egy nagy kört a másik piac felé, majd a sulihoz és úgy döntöttem, hogy akkor bemegyek a boltba és veszek egy kókuszos péksütit meg egy kis csomag kekszet.