11.20.
 |
| balról jobbra: hátsó sor - Max, Viet, Moise, David, én első sor - a srác aki hozta a virágot, cô Thư, Kim, Hong |
Hűvös reggelre ébredtünk, már érződik itt is a tél szele. Ma van
itt a pedagógusnap, így nem tudtam mire számíthatok, reméltem, hogy talán egy
kicsit előbb befejezzük a tanulást. Mikor beértem szokás szerint elsőként az
osztályba, gyorsan felírtam a jókívánságot vietnamiul, amit még hétfőn cô Xuyến
tanított nekünk. A takarító néni meg közben jött letörölni a padokat, én meg
gondoltam egy próbát megér, ha megkérdezem, hogy van, hátha tudok legalább
beszélni egy-két szót vietnamiul. Hát sikerült. Köszönte szépen jól van, meg
kérdezte tőlem mennyi ideje vagyok itt és meddig maradok, plusz a szokásos
kérdések: van –e tesóm, meg barátom. Én nemmel válaszoltam, mire mondta, neki
meg 10 gyereke van.
Közben elkezdtek beszállingózni a többiek is. Kim gyorsan vett egy
csokor virágot cô Thư-nek a csoport nevében. Mikor cô Thư megjött és megkapta a
csokrot, nagyon megilletődött és örült neki. Jó hangulatban telt el az óra,
haladtunk az anyagban is.
Cô Xuyến-nel kapcsolatban még annyit, hogy elég jól füllentett az
életkorával kapcsolatban, mert nem 40 éves, hanem, mint cô Thư-től megtudtam,
vele egyidős.
A második kis szünet enyhén szólva is elhúzódott, mivel olyan
témában tenyereltünk már megint, amin sokat lehet vitatkozni: ez pedig a
családalapítás és a házasság. Cô Thư ebben az évben 26 éves, tavaly óta pedig
férjes asszony. Mint kiderült a férje 28 éves és ő is az egyetemen dolgozik,
noha nem tanárként. David-ot nagyon érdekelte a gyerekvállalási téma, így az
eléggé elment a vitatkozás szintjére, mivel nem bírta felfogni, hogy itt
Ázsiában teljesen más a családi kép, mint nálunk Európában.
Itt Vietnamban úgy van, hogy ha valaki férjhez megy vagy megnősül,
azután kb. 3 éven belül gyereket ’kell’ vállalni, mivel ez a kultúra és a
tradíció része. David persze kérdezte a tanárnőt, hogy akar-e szülni, szegény cô
Thư meg zavarában nem tudott mit csinálni, mivel ő úgy van vele, hogy igazából
nem szívesen szeretne gyereket, egyrészt a várandósággal kapcsolatos kellemetlenségek
miatt, másrészt szeretne feljebb lépni a ranglétrán, mivel most fejezte be a
mesterképzést és később professzorrá válna. Viszont a hagyományok és a család miatt,
mindenképp fog gyereke(ke)t vállalni. Egyébként is úgy tartják, hogy a gyerek
szerencse és kincs, mivel sok nőnek nem lehet.
Persze nem hagytuk annyiban ezt a kérdéskört, és még érdeklődtünk,
hogy mennyi gyereket vállalhatnak, kapnak-e GYES-t és GYED-et, mennyi ideig
maradhat otthon az anyuka a kicsivel. Mire ezekre a válaszok:
1.
Aki a közszférában dolgozik, veszem itt
az oktatás, diplomáciát…, azok csak két gyereket vállalhatnak, mert annál több
után már valamennyi összeget kell fizetnie a családoknak. Ez azért van, mert
nem tudnának több gyerkőc mellett a szülők az adott munkájukra koncentrálni,
ami ugye visszaesést jelentene az adott munkában. Azok pedig, akik nem ebbe a
kategóriába tartoznak, mint a földművesek, kereskedők, üzletvezetők…, ők
vállalhatnak több gyereket is és nem kell nekik utánuk fizetni.
2.
Nem kapnak semmiféle juttatást a gyerekek
után.
3.
6 hónap után kötelesek visszatérni a
munkájukba, ekkortól pedig a nagyszülők vigyáznak a gyerekekre, amíg a szülők
melóznak.
Mi persze ezen kicsit meglepődtünk, hiszen nálunk mindennek a
fordítottja van. Ezt most nem részletezném, feltételezem, ezeket mindenki
ismeri többé-kevésbé.
Megkérdeztük még, hogy szokás-e gyűrűt hordani, illetve melyik
kezükön van, mivel cô Thư nem visel semmiféle ékszert (mint kiderült azért,
mert allergiás az ékszerekre). A válasz pedig, igen hordanak gyűrűt, mégpedig a
bal gyűrűsujjukon.
David a gyerekvállalási kérdésnél persze kötötte az ebet a karóhoz
és nem akarta elfogadni a mondottakat, mi meg Kim-mel ketten próbáltuk már ’lelőni’,
hogy fogja már föl, hogy ez egy teljesen más kultúra, mint az európai.
Na, a hosszú vita után visszatértünk a tananyaghoz, közben a
tanárnő hívást kapott a másik osztályától, mivel nemcsak ezen az egyetemen
tanít, hanem egy másikon is. Így néhány percen belül megjelent egy fiú és egy
lány (vele találkoztunk a múltkori hétvégi éneklésünkkor), közösen hoztak egy
rózsacsokrot cô Thư-nek. Közben elővillant egy fényképezőgép is, így cô Thư-nek
az az ötlete támadt, hogy csináljunk közös fotót, persze az én gépemet sem
hagyhattuk ki a buliból, így kettővel készültek képek. Visszanézve őket,
szerintem aranyosak lettek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése