Egy jó nap

11.12.

Ma igen jól éreztem magam. Jó volt a hangulat a suliban, elkezdtük a 4. leckét cô Nga-val, olvastunk és megdicsért minket (cô Nga đã khen chúng tôi), hogy fejlődött a kiejtésünk, meg a többi tanár is mondta, hogy ügyesek vagyunk. Vicces is volt egyben az óra, mivel cô Nga úgymond ’parancs szavakat, kéréseket’ tanított nekünk, mint például ’Menj ki!’; ’Kapcsold fel a villanyt!’; ’Csukd be a szemed!’, szóval jól telt az óra.

Suli után elmentünk Ágival ebédelni Bánh đà cá-t (halleves, igaz én nem kértem bele halat, viszont annál több mogyorót), majd hazamentünk. Én mostam, Ági ment pihent addig.

Közben Ági kapott levelet, hogy menjen át a postára, mert csomagja érkezett, azt viszont nem tudta, hogy most az anyukája által küldött csomagja jött meg vagy pedig a könyve, amit múlt héten rendelt. Hát, mint kiderült az első verzió jött be. A posta most viszont enyhén szólva is háborús övezetnek látszott, mivel pont előttünk hozhatták meg a csomagokat és leveleket, így elég nagy volt a kupi és a fejetlenség. De azért sikerült Ági csomagját 10 percen belül előkeríteniük.

Közben anyuékkal is tudtam beszélni skype-on, gratuláltam nekik a házassági évfordulójukhoz. Kérdeztem őket, történt-e valami érdekesség otthon, és anyu mondta, hogy tegnap kinn hagyott a konyhapulton 4 db virslit, mondván majd megfőzi apunak, de mire visszament a konyhába 10 perc múlva, a virsliknek már csak a hűlt helyét találta. Vajon ki lehetett a tolvaj? Apu arra tippel, hogy kutya-macska co-produkcióval fújhatták meg az ebédnek valót, mivel a macskám előszeretettel mászik fel mindenhova, ezen kívül a saját kajáját sokszor szokta ’piszkálgatni’. Így arra a következtetésre jutott apu, hogy most is biztos felmászott a macsek kíváncsiságból a pultra és lepiszkálta a virsliket a földre, és több se kellett drága jó kiskutyámnak, aki egy bélpoklos és sose elég neki, amit kap enni, így nagy valószínűséggel a lepöckölt virsliket ő falta be, persze tárgyi vagy egyéb esetleges bizonyíték nem áll apuék rendelkezésére a valódi tettes ellen. Szóval otthon is történnek funny dolgok.

Az időjárásról annyit, hogy szerencsére a tájfun, ami a Fülöp-szigetek felől jött Vietnam felé, mi szerencsére itt Hanoiban nem sokat érzékeltünk, mert csak egy kis eső volt széllel. Viszont annál többet kapott Halong, szerencse, hogy nem ezen a hétvégén mentünk oda kirándulni. Szóval a nagy tájfunból ’csak’ ennyi jutott el hozzánk. Remélem nem lesz ennél rosszabb, amíg itt vagyunk Vietnamban. Ma viszont olyan rekkenő hőség kerekedett hirtelen 100-as napsütéssel, hogy szó szerint fehér foltokat láttam csak, miután az ebédből hazafelé tartottunk. De nem bánom, mert kellett az a napsütés. Maradjon csak ilyen jó idő végig. 

Orvosi vizsgálat és főzés

11.10.

Orvosi vizsgálat annyiból állt, hogy vettek tőlünk egy kis fiola vért, a viccesebb rész akkor következett, mikor vizeletmintát kellett adni, mivel ugyanakkora fiolába kellett mintát adni, mint amennyi vért levettek tőlünk, ami kb. kisujjnyi volt. Ezután következett vérnyomásmérés, súly-és magasság, látásvizsgálat, tüdő meghallgatása, has megnyomkodás, fül-orr-gégészet, fogak megnézése, bőr majd ismét szemvizsgálat. Szóval ennyi mindent megnéztek rajtunk. 
A kórház állapota aránylag jó volt, jobb, mint néhány magyarnak. vizsgálat közben megkaptuk az egészségbiztosítási kis kártyánkat is, ami biztosításként szolgál addig, amíg itt tanulunk Vietnamban. Az egész kórházas buli kb. másfél órás volt, mivel rajtam kívül jöttek még az oroszok, meg laosziak és kambodzsaiak, így valami 30-35 fős volt a csoportunk.

Kb. negyed 11-re értem vissza a koliba, mivel még elmentem a piacra kajáért. Megreggeliztem, aztán sikeresen kikaptunk egy órás áramszünetet, így addig inkább elmentem aludni, hátha utána visszajön, gondoltam. És igen, igazam lett, újra volt áram. 
Délután pedig 4-re mentem a megbeszélt helyre, a suli elé, hogy együtt menjünk Sotához főzni. Việt pontosan jött és közben Sota is megjött. 
Így 3-an elmentünk hozzá, mivel Max és David késtek fél órát. Sota tényleg nagyon közel lakik a sulihoz, kétemeletes lakásban lakik, többedmagával. Elég szép nagy szobája van, wifivel, meg fürdővel illetve egy kis főzőrészleggel. Közben megjöttek a srácok az alapanyagokkal. Aranyosak voltak, mert csak vega alapanyagokat vettek. Amikből végül is lett paradicsomszószos-szójaszószos-cukkinis-gombás-fokhagymás-mogyorós ragu spagettivel és persze tele chilivel. 
Nagyon finom lett, és mind az ötünknek elég volt. A srácok innivalóként vodkát fogyasztottak sörrel leöblítve, én viszont Mirindát ittam. Jó volt a hangulat, közben pedig megjött a tájfun, amit a Fülöp-szigetekről küldtek Vietnam felé. Szerencsére itt Hanoiban nem volt semmi komoly, csak eső volt egy kis széllel. Viszont mialatt Sotánál voltunk, Maxot hívta Tatiana, hogy holnap (11.11- hétfő) nem lesz tanítás az időjárás miatt. Hurrá, legalább tovább aludhatunk reggel.

Ének (part 2)

11.09.

középen cô Thư

Ahogy az előző bejegyzés végén említettem, ma (szombat, 11.09.) ismét felléptünk az éneklésünkkel, most viszont a nyugdíjas tanárokon kívül voltak külföldi személyek is. Ott volt mindkét tanárnőnk, cô Thư hagyományos vietnami ruhában (áo dài), cô Nga pedig egy fekete szoknya-barna felső kombinációjában. Sajnos közülünk nem volt mindenki, így az osztályunkból csak Max, David, Hong, Việt és én voltunk, de a másik csoportból is csak 5-en voltak. Ennek ellenére itt is jó volt a hangulat. Természetesen most is mindenki az utolsó percben esett be és a 8 órás kezdésből lett 8,20-as. Mi voltunk a másodikak, mert előttünk volt egy lány, aki szerdán is énekelt. A fellépésünk után eldumáltunk egymás közt, én Honggal beszélgettem (észak-koreai lány), többségben vietnamiul, mert angolul csak nagyon keveset tud, de szerencsére ott volt a szótár és a wifi a segítségünkre. A srácokat természetesen megtalálták a vietnami csajok, így a három fiú: Max, David és Việt a lányokkal dumáltak vietnamiul kisebb-nagyobb sikerrel. Mindeközben már nagyban főzték a vendégeknek a svédasztalos ebédet, amiből mi is részesedhettünk. Volt minden: zöldséges rizs, húsos spagetti, krumpli, hidegtál, saláta, rákos tekercs meg édességként fekete babos „leves”, ami nagyon finom volt. Közben fényképészkedtünk is cô Nga-val, meg azokkal a vietnami fiatalokkal, akik rászálltak a fiúkra, egyébként nagyon aranyosak voltunk.

cô Nga

Délután meg jön hozzánk a koliba egy román srác, aki filmet szeretne forgatni, és szeretne velünk ismerkedni, azt mondjuk, nem tudom, hogy ez most szereplőválogatás lesz vagy sem. Majd kiderül.

Holnap reggel viszont orvosi vizsgálatra visznek minket 8-ra, azt se tudom, ott mi lesz, de azért elmegyek, mert a nagyfőnökkel összefutottunk a fordulóban és ő is mondta, hogy menjünk. Délutánra viszont meghívott Việt, hogy menjek velük Sotához, mert Sota nem a koliban, hanem lakásban lakik, és együtt fognak főzni. Kíváncsi leszek mi sül ki belőle.

David, Viet, cô Nga, Max

Hong, én, cô Nga és Viet

Éneklés

11.04.-07.

Eddig történt: hétfőn ismét cô Thư-vel volt óránk és hozott magával egy kistanárt, cô Chi-t. Cô Chi, mint kiderült, velem és Việt-tel egyidős, 22 éves. Cô Thư-nek sajnos a hétvégén volt balesete, így úgy botorkált be a terembe, mert a bokája eltört, vagyis inkább megrepedt a csontja. Egyébként, mivel ezen a héten van az éneklésünk, így már nagyban próbáltunk szerdára (11.06.). Előadtuk a két számot a tábla előtt cô Chi-nek is, akinek nagyon tetszett a produkciónk. Hétfőn más nem igazán történt.

A keddel már más a szitu. Aznap cô Nga-val és több tanárnővel volt a próba a haladó csoporttal együtt, abban a teremben, ahol anno a tesztet is írtuk. Jó volt, mert fél 11-től próbáltunk, kisebb-nagyobb röhögési szünetekkel. A hangulat minden esetre jó volt. Ezt viszont meg tudta fejelni cô Nga, mivel mindenki, aki énekelt, kapott 40,000 Đồng-ot ebédre, amiből nekem még másnap a reggelire is futotta, így ez nagyon király gesztus volt.

Eljött a nagy nap: szerda. Akkor is cô Thư-vel voltunk és csak másfél órát voltunk mi suliban, mert mondta, hogy pihenjük ki magunkat délutánra, hogy jól teljesítsünk. Így mindenki hazament és a legtöbben, ahogy visszahallottam, aludtunk. Majd délután 4-re kellett visszamenni a suliba, hogy majd akkor kisbusszal visznek minket a fellépés helyszínére. Természetesen a többség fél 5 körül esett be. De ez itt Vietnamban normális. Kaptunk kis csomagot, amiben volt víz meg szendvics, sajnos én nem tudtam megenni a szendvicset, mert húsos volt, még szerencse, hogy vettem a boltban kekszet, így nekem az volt a vacsorám. A buszunk szerencsére jó állapotban volt, nem olyan, mint az eddigiek. Az út fél órás volt, ráadásul pont a csúcsban mentünk.

Az előadóterem a 8. emeleten volt, szépen kiépített terem volt, hatalmas széksorokkal. Ez az ünnepség végül is, amire mentünk amolyan tanárok ünneplése, meg a külföldiek szakjának 45. évfordulója alkalmából volt. Az előadások között voltak zenés, táncos produkció és még harcművészeti bemutató is. Én élveztem az egészet, igaz a végén már elég fáradtak voltunk, vagyis inkább álmosak. Volt egy kis főpróbánk az előadások előtt, hogy mégis hogy hangzik az ének mikrofonnal. Az előadások 6 órára voltak betervezve, amiből persze negyed-fél 7 között kezdődött el az egész. De ezen már nem lepődöm meg.

Az előadásunkat hatalmas tapssal honorálták a vietnamiak meg mindegyikünk, a fiúkat is beleértve, kapott egy szál vörös rózsát.

Cô Nga is fellépett két másik tanárnővel énekléssel. Sajnos kicsit meg volt fázva, így nem jött át annyira a hangja, de még megfázva is nagyon jó hangja van.

Mielőtt elfelejtem, két cseh srác gitározott, Nasztja zongorázott meg énekelt közben, mindig tud nekem meglepetést okozni, nagyon jó hangja van. Rajtuk kívül még Sota készült egy beatbox-os zenéléssel, nagyon tud a srác. Nagyon élveztük.

A műsor végén az összes tanár együtt énekelt a színpadon, aranyosak voltak. Végül 9 után elindultunk vissza az egyetemhez, cô Nga nagyon hálás volt nekünk és megdicsért minket, hogy ügyesek voltunk. Végül háromnegyed 10-re sikerült visszaérni a koliba.

Ma (csütörtök 11.07.) kiderült, hogy szombaton a sulink udvarán reggel 8-kor lesz egy másik kisebb ünnepség, ahol megint énekelni fogunk, és ha minden igaz a mi csoportunkat vendégül látják. Erről majd csak később tudok nyilatkozni.
http://www.youtube.com/watch?v=yKI_chZaDvM

Javulás

10.30-11.01.

Az állapotomról annyit, hogy csak csütörtökre ment le a lázam, így tudtam menni suliba, de ezt se az Algopyrinnek köszönhetem. Úgy is fogalmazhatnék, hogy az Algopyrin egy büdös kanyit nem használt. Quang gyógyszereinek köszönhetően ment csak le a lázam: egy Efferalgam Codeine nevű pezsgőtabletta formájában lévő lázcsillapítónak meg egy hűtőtapasznak köszönhetően. Csak ezek segítettek meg a pihenés.

Tegnap estére (11.01.) viszont megint felment 38 fokra a testhőmérsékletem, így hajnali fél 1-kor vettem még be 1-szer Efferalgam-ot meg hozzádobtam még a hűtőtapaszt, meg egy kicsit lehűtöttem folyó víz alatt a lábam, így reggelre helyre is álltam.

Valószínűleg azért ment föl megint, mert még nem ment ki belőlem a hegymászás.

Láz

10.28. – 10.29.

A lázam csak nem akaródzott lemenni, így a két nap alatt 4 Algopyrint szedtem be, de mivel már hányingerem volt a sok gyógyszertől, inkább a vizes borogatásnál maradtam. Ági volt olyan kedves, hogy bevásárolt nekem, meg este felhívta az ismerősünket, Quang-ot, hogy tud-e valami jó orvost, mindezt este 11 után. Quang volt olyan kedves, hogy éjfél előtt hozott nekem gyógyszert meg pomelót, és mondta, hogy igyak meg egyek sokat.

Azt hiszem már egy kicsit javult az állapotom, de majd holnapra úgyis kiderül.

Halong (part 3)

Vịnh Hạ Long – Halong öböl (Day 3 – 10.27.)

Csak 4-kor ébredtem fel, mikor Ági felkelt, és kérdezte van-e valami kajám, mert ég a gyomra (a vodka miatt nem is csodálom), meg, hogy éhen akar halni. Mivel tegnap vettem kekszet, így maradt abból 1 csomag, így evés után már jobban volt. Kimentünk 1-2 percre, hogy megnézzük, milyen az idő, és már melegebb volt, mint este 11-kor. Ezután még visszamentünk aludni, amiből negyed 7 lett. Én egyből felöltöztem és fényképezőgéppel meg a maradék keksszel felszerelkezve, felmentem a tetőre, hogy megörökítsem a napfelkeltét. Egy japán lány is fenn volt már, így együtt fényképezgettünk. Örülök, hogy sikerült elkapni a napfelkeltét.

Pont vasárnap volt valamilyen maraton, így a buszok sem nagyon közlekedhettek egy adott szakaszon. Én sajnos elég rosszul viseltem már ezt a sok sétát, mert mint kiderült, mikor visszaértünk a koliba, hogy 39 fokos lázam lett, de csak tippelgetni tudom mitől, mert alapjáraton nem vagyok az a lázas típus. Az ebéd nem volt túl nagy szám, a srácok most is éhesek maradtak. Hazafelé mi egy Ford Transit-ban utaztunk és ugyanott álltunk meg pihenni, mint mikor jöttünk.

Ági 7 órakor ébredt csak, a reggeli meg fél 8-kor volt, kenyér, tojás, vaj, lekvár meg tea vagy kávé. Reggeli után megint felmentünk a tetőre, hogy pihenjünk még egy kicsit, mert úgyis fél 10-kor vesszük csak fel a szigetről a maradék utast, és majd utána megyünk vissza Halong városba, ahol egy étteremben fogunk ebédelni. A legrosszabb az egész utazásban az volt, hogy mindenhol nagyon sokat kellett várni. Mikor kikötöttünk, kiderült a transzfer buszunk beadta a kulcsot, így gyalog vágtunk neki az útnak. A tengerparti rész szépen rendbe volt tartva. 

Hanoiban pont csúcsforgalomban értünk, így ott szöszmörögtünk egy jó darabig, mire sikerült beérnünk a Hoan Kiem tóhoz. Onnan mi a 31-es busszal mentünk vissza a koliba. Mivel közben igencsak vacakul éreztem magam és, mint kiderült a 39 fokos lázam, így csak annyi erőm volt, hogy bevegyek 1 Algopyrint meg, hogy vizes borogatást tettem a fejemre.