2013. október 29., kedd

Halong (part 3)

Vịnh Hạ Long – Halong öböl (Day 3 – 10.27.)
Csak 4-kor ébredtem fel, mikor Ági felkelt, és kérdezte van-e valami kajám, mert ég a gyomra (a vodka miatt nem is csodálom), meg, hogy éhen akar halni. Mivel tegnap vettem kekszet, így maradt abból 1 csomag, így evés után már jobban volt. Kimentünk 1-2 percre, hogy megnézzük, milyen az idő, és már melegebb volt, mint este 11-kor. Ezután még visszamentünk aludni, amiből negyed 7 lett. Én egyből felöltöztem és fényképezőgéppel meg a maradék keksszel felszerelkezve, felmentem a tetőre, hogy megörökítsem a napfelkeltét. Egy japán lány is fenn volt már, így együtt fényképezgettünk. Örülök, hogy sikerült elkapni a napfelkeltét.

Pont vasárnap volt valamilyen maraton, így a buszok sem nagyon közlekedhettek egy adott szakaszon. Én sajnos elég rosszul viseltem már ezt a sok sétát, mert mint kiderült, mikor visszaértünk a koliba, hogy 39 fokos lázam lett, de csak tippelgetni tudom mitől, mert alapjáraton nem vagyok az a lázas típus. Az ebéd nem volt túl nagy szám, a srácok most is éhesek maradtak. Hazafelé mi egy Ford Transit-ban utaztunk és ugyanott álltunk meg pihenni, mint mikor jöttünk.



Ági 7 órakor ébredt csak, a reggeli meg fél 8-kor volt, kenyér, tojás, vaj, lekvár meg tea vagy kávé. Reggeli után megint felmentünk a tetőre, hogy pihenjünk még egy kicsit, mert úgyis fél 10-kor vesszük csak fel a szigetről a maradék utast, és majd utána megyünk vissza Halong városba, ahol egy étteremben fogunk ebédelni. A legrosszabb az egész utazásban az volt, hogy mindenhol nagyon sokat kellett várni. Mikor kikötöttünk, kiderült a transzfer buszunk beadta a kulcsot, így gyalog vágtunk neki az útnak. A tengerparti rész szépen rendbe volt tartva. 

Hanoiban pont csúcsforgalomban értünk, így ott szöszmörögtünk egy jó darabig, mire sikerült beérnünk a Hoan Kiem tóhoz. Onnan mi a 31-es busszal mentünk vissza a koliba. Mivel közben igencsak vacakul éreztem magam és, mint kiderült a 39 fokos lázam, így csak annyi erőm volt, hogy bevegyek 1 Algopyrint meg, hogy vizes borogatást tettem a fejemre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése