Negyed éves teszt

11.27-11.28.

A héten lementek az első vizsgák. Tegnap volt a hallásértés és társalgás, ma pedig a szövegértés. Mondhatni teljesen ugyanúgy nézett ki, mint egy szokványos nyelvvizsga, annyi különbséggel, hogy a feladatok a könyvből voltak írva vagy pedig egy kis átalakítást hajtottak végre a könyvhöz képest. Azt mondta cô Nga, hogy aránylag jól sikerültek, de majd csak jövő héten tudjuk meg az összesítés eredményét.

A jövő héttől pedig keményebben fognak minket, mert felpörgetik a tanulás tempóját, legalábbis ezzel fenyeget minket cô Nga.

Ezenkívül, hogy jót is írjak, december 20-án lesz nekünk a többi osztállyal együtt karácsonyi buli, ahol majd ’közösen’ főzünk, ki-ki az országára jellemző kaját. Hát kíváncsi leszek rá.

Ahol a madár sem jár

11.24.

piac

Elég borús időre ébredtünk, viszont korán sem volt olyan hűvös, mint az előző napokban. Ma kirándulni visz minket Ági egyik ismerőse. 

esküvő

A programot nem tudjuk, hogy mi és hol lesz, csak annyit, hogy fél 9-re jön értünk az illető, akit Than-nak hívnak. Az adott időpontra bezzeg negyed órás késéssel jött meg, de ez már abszolút nem tud felzaklatni, mert itt mindenki később érkezik (tisztelet a kivételnek). Egy szép nagy, hétszemélyes Mitsubishi-vel vágtunk neki a napnak. Than-ról csak annyit, hogy egy 45 éves férfi és láncdohányos (szerencsére a kocsiban nem bagózott).

Útközben megtudtuk, hogy mi is lesz a mai program, meg még mielőtt odaérnénk az első állomásunkhoz, még meg kell várni a barátját, Thành-t, aki a sürgősségin dolgozik dokiként itt Hanoiban, mert ő mutatja meg az utat, mivel még az ismerősünk sem volt azon a környéken, ahova mentünk.

Phật Tích templom

Egy másik provinciába mentünk, kb. 40-45 perc alatt odaértünk. Közben áthaladtunk két hídon is, sajnos viszont a távolabbi hídból nem sokat láttam, csak a körvonalát, mivel akkora szmog és egyéb zavaró tényezők voltak a levegőben.

Végülis az első program Észak-Vietnam legnagyobb ruhapiaca volt, mielőtt azonban ténylegesen elindultunk volna felderíteni a terepet, még beugrottunk dr. Thành ismerőséhez, Hào-hoz, aki háziorvos-és még valamilyen orvos és gazdag. Annak ellenére, hogy van pénze, a lakása nem olyan csicsa, igényesen volt berendezve. Szóval így most 5-en voltunk, mi ketten Than, dr. Thành meg Hào. Kaptunk teát, ami jól esett, mivel még mindig hűvös volt odakinn. 

A lakás előtt pont lakodalom volt, jó nagy bulival, kivetítővel meg énekesnővel.

Aztán elindultunk a felfedezőútra, viszont még előtte ettünk, mert a férfiak éhesek voltak, amit nem is csodálok, mert már 11 óránál jártunk. 
Ők Phở bò-t ettek, mi pedig Ágival Cơm rang-ot ettünk. Kaja után viszont tényleg nekivágtunk.

Ezzel a piaccal kapcsolatban teljesen olyan érzésem volt, mintha otthon a Jocin lettem volna, annyi különbséggel, hogy itt mindenki motorral ment, annak ellenére, hogy épphogy két ember elfért egymás mellett. 

Amitábha Buddha

Phật Tích templom

Így elég lassan haladtunk, meg közben ugye kerülgettük a motorosokat, meg voltak köztük versenyzők is, meg akik vitték az árut. Áginak sikerült venni zoknit, de nem ő fizette, hanem a sürgősségis doki, mivel ő volt az úgymond vendéglátónk, és mert ő itt lakott ebben a városban. Ezt a vendéglátást és a fizetést érthetitek úgy, hogy egész nap ő fizetett minden cehhet.

Amitábha Buddha

Amitábha Buddha szobor

Piacozás után a legrégebbi pagoda és Buddha-szobor következett. Hát jó pár akadályon kellett átvergődnünk, mire odaértünk. 

Phật Tích templom

Először is sikerült rossz irányba menni, másodszor meg voltak útközben kocsimagasság-mérők, mint Budán, plusz az úton betonból készült szűkítők voltak, kedvezve a motorosoknak, nekünk viszont bosszúságot okozott. 

Phật Tích templom

A két betontömb között pont, hogy annyi hely volt, hogy átfért a kocsi széltében. Ezenkívül az úton még voltak tehenek is, akik abszolút nem zavartatták magukat a forgalomban, itt is volt, hogy két boci között kellett átmennünk és ott is hajszálpontosan egy kocsiszélességnyi volt a hely. Végül csak odaértünk.

Buddha szobrok a szentélyen

Phật Tích templomba (chùa Phật Tích/Phật Tích tự 佛跡寺; chùa Vạn Phúc/Vạn Phúc tự 萬福寺) mentünk, ami már csak kinézetével is tiszteletet érdemel. Ez Vietnam legidősebb szentélye. 
1057-ben, a Lý dinasztia (nhà Lý) alatt, Lý Thánh Tông uralkodó (1023-1072) parancsára emelték. 

Buddha

Bódhiszattva

torony

Buddha

Magáról az építészetéről: háromemeletes építmény a templom, tele szobrokkal, köztük egy Amitábha Buddhával (Phật A-di-đà), faragványokkal, hatalmas kerttel és több külső épülettel, pagodával. Magához a Buddha-szoborhoz és a toronyhoz egy kicsit hegyet kellett másznunk, szerencsére nem volt olyan vészes. Viszont a látvány, ami ott fogadott az leírhatatlan. Egy hatalmas, 27 méter magas kőből kifaragott lótusztrónon ülő Buddha várt, szembe vele pedig a torony, ami szintén állati nagy volt, belsejében egy haranggal, kívül pedig kisebb Buddha-szobrokkal, amik úgymond az ablakokban ültek.

Buddha előtt

együtt Ágival

torony harangja

Képzeljétek, még a nap is kisütött és hirtelenjében irtó jó idő lett. Hiába, látszik, hogy ma van a negyedik legnagyobb Buddha-ünnep, vagyis 10 milliós nap.

Mr. Baseball-féle budi

Mielőtt elindulhattunk volna a legutolsó célpontunkhoz, Ágit hívta a természet, és mint kiderült az angolos verzió nyista, csak amolyan japán stílus volt, ami olyan, aki emlékszik a Mr. Baseball című Tom Selleck főszereplésével filmre, akkor az tudja, mire gondolok itt.

Đền Đô templom

Đền Đô templom

Đền Đô templom

Majd elindultunk a Đền Đô templomhoz.

Đền Đô templom

Đền Đô templom

Đền Đô templom

Đền Đô templom

Đền Đô templom

Đền Đô templom

Ez egy nagy parkkal volt körülvéve, benne egy tavacskával, amibe egy ’pagoda’, vagyis inkább amolyan kis kiülő torkollott. Itt három részből állt a templom, mivel volt két kisebb épülete. 
A főépületben a Lý dinasztia hét uralkodójának a szobra volt látható. 
Itt nem maradtunk olyan sokat, mivel már fáradtak és éhesek voltunk, 

Đền Đô templom

Đền Đô templom

Đền Đô templomban váza

így visszamentünk dr. Thành lakóhelyére, és ott egy víz melletti étteremben vacsoráztunk. Volt mindenféle finomság, a többiek tengeri herkentyűket ettek, míg én sült zöldségeket rizzsel meg pirított kukoricával. Nagyon ízlett a kaja. Majd ezután hazavittük Thành-t, mi pedig elindultunk haza, Hanoiba. Már sötét volt, mikor elindultunk, de szerencsére már aránylag lement a csúcsforgalom. Este hétre pedig sikeresen haza is értünk.

étteremben található szobor

étteremben található szék

étteremben található szekrény

Moise-val

11.22.

Semmi különös nem történt ma, csak kimostam, főztem. Viszont délután 2-re lementem Moise-hoz, hogy segítsek neki a vietnamiban, mert hadilábon áll vele, meg ugye jövő héten vizsgahét, tehát eléggé ráfér a gyakorlás.

Így a megbeszélt időpontra tiszteletemet tettem Moise egyszemélyes ’lakosztályán’. Mikor leértem, ott volt még egy haverja is, ő viszont ment is két percen belül. Az elejénél kezdtük az egész vietnamit, mivel kiejtési problémákkal is küszködik Moise, viszont ennek ellenére elég gyorsan haladtunk az anyagban, mert a többi részt aránylag jól érti. Szóval gyakoroltunk, amit pedig nem értett azt megpróbáltam elmagyarázni neki a minimális angolommal, viszont segítségünkre volt Moise iPad-je, amin volt internet, így tudtuk használni a google translate-t. Majdnem két órán keresztül gyakoroltunk.

Utána viszont egy-két szót ejtettünk, hogy mégis ki is Moise. Mint megtudtam, apukája az angolai követségen dolgozik, 9-en vannak testvérek, 5 évre kapott Vietnamba ösztöndíjat és jövőre szeretne közgazdaságot tanulni. Voltam olyan szemtelen és rákérdeztem, hogy mégis mennyi ösztöndíjat kap, hát kb. ötször annyit, mint mi, 500 USD-t. Mikor megmondtam, mi mennyit kapunk, enyhén szólva is meglepődött az összegen.

Minden esetre jól éreztem magam a társaságában. Majd folyt. köv., mert még vissza van a tananyag fele, amit át kell még vennünk. 

Beszélgetések

11.21.-11.22.

Az időjárás sajnos elég rendesen kezd leromlani, ma is szitáló eső volt délután kettőig, plusz hajnalban rendesen esett is. Cô Nga-t is megköszöntöttük pedagógus nap alkalmából. Volt olyan kedves és hozott nekünk sütit, Bánh rán-t, ami olajban kisütött szójababbal töltött gombóc és igen édes, mivel a külsejére rá van olvadva a porcukor. Az órán tovább haladtunk a leckében, most az időt és az azzal járó fogalmakat vettük sorba és gyakoroltuk, hogy miként is használjuk a kifejezéseket. Sajnos a beígért ’terepgyakorlat’ az időjárási viszonyok miatt el lett napolva jövő hétre, remélhetőleg akkor már tényleg összejön. Az egyik szünetben meg Moisse kérdezte, hogy holnap ráérek-e valamikor meg hogy tudnék-e neki segíteni a vietnamiban. Mondtam, rendben, így holnap délután kettőre megyek hozzá. Szerencsére nem kell messzire mennem, mert itt lakik nálunk a másodikon. Délelőtt meg ismét ment a szervezés egy közös ’bulizásra’, amire Việt hívott, de úgy voltam vele, hogy ma kihagyom.

Délután csak abból állt, hogy főztem, meg pihiztem, meg megbeszéltük Việt-tel, hogy holnap elmegyünk neki ruhát venni. Közben Ági is megjött, és ő is kérdezte, megyek-e este, én vonakodtam az ötlettől, de sikerült rábeszélnie, hogy menjek.

Innen a koliból 5-en mentünk, mi ketten, Nasztja meg két kínai csaj. A suli melletti egyik kávézóba mentünk, ahol már várt minket Việt Sotával meg néhány kínai ismerősével. Így együtt beültünk és mindenki rendelt. Főleg sör és tea volt a listán. Közben befutott még néhány vietnami lány, akik Tiến (ő Ági és Việt közös ismerőse) barátai voltak. Én két lánnyal próbáltam kommunikálni, angol-vietnami co-produkcióban kisebb-nagyobb sikerrel. Aranyosak voltak, az egyikük, Lịnh elkérte az elérhetőségeimet is. Végülis jól telt az este, mikor viszont a búcsúzáshoz értünk és fizetni szerettünk volna, mondta Tiến, hogy itt az a szokás, hogy a ’házigazda’ állja a cehhet, így ő fizetett mindenki után.

Ma reggel kimostam, meg egy kicsit gépeztem, vártam Việt hívását, hogy mikor menjünk akkor vásárolni. 10 körül taliztunk és együtt elindultunk, hogy felhajtsunk neki egy táskát meg egy melegítő-szettet. Elvittem abba a tatyóboltba, ahol még én vettem az enyém. Sikerült is kiválasztania egy 65 literes North Face-es kék hátizsákot. Utána elsétáltunk a távolabbi piacra, ahol kisebb alkudozás után Việt végre hozzájutott a hőn áhított melegítő-szetthez. Ezenkívül, mivel ezen a piacon van az a kókuszos süti, amit szeretek, mondtam Việt-nek vegyünk egyet-egyet és majd kaja után betoljuk. Visszafelé megálltunk azon a piacon, ahol szinte mindennap vásárolunk, és ott Bánh đà cá-t illetve Bún cá-t ettünk, mivel Việt még nem evett ilyet. Ebéd után még vett egy kis mogyit, mert itt azért jobb áron van, mint a boltban. Ezután elváltak útjaink, mivel mindkettőnknek megvolt a maga délutáni programja.

Kettőre lementem Moisse-hoz a megbeszélt vietnami gyakorlás miatt. A legelejétől kezdtük, mert még van egy kis kiejtési gondja, de szerencsére elég gyorsan haladtunk az anyagban, mert eljutottunk az eddig vett anyag feléig, így úgy néz ki, hogy holnap is megyek ’korrepetálni’. Mikor már mindketten úgy gondoltuk, hogy mára elég, mert még neki is van más dolga, egy kicsit kérdezősködtem felőle, hogy mégis hogy s miként. Kiderült, hogy apukája a követségen dolgozik, 9-en vannak testvérek, 5 évig fog itt maradni ösztöndíjjal, és közgazdaságtant szeretne tanulni. Ezenfelül angol nyelvsuliba jár, mert fel kell fejlesztenie az angoltudását, mivel csak öt hónapja tanulja a nyelvet. Volt néhány szó, amit nem értettem, és mint kiderült azért, mert máshogy ejtette, mivel a tanárnő, aki tanítja amerikai és mi Európában ugye a brit angolt tanuljuk. Minden esetre jó volt ez a két óra vietnamizás, mert mindketten tanultunk.

Estére úgy terveztem, hogy vacsorára megint Xôi-t fogok enni, ez a tervem viszont fuccsba ment, mivel nem volt kinn a hölgy a megszokott helyen, így tettem egy nagy kört a másik piac felé, majd a sulihoz és úgy döntöttem, hogy akkor bemegyek a boltba és veszek egy kókuszos péksütit meg egy kis csomag kekszet. 

Pedagógus nap

11.20.

balról jobbra: hátsó sor - Max, Viet, Moise, David, én
első sor - a srác aki hozta a virágot, cô Thư, Kim, Hong

Hűvös reggelre ébredtünk, már érződik itt is a tél szele. Ma van itt a pedagógusnap, így nem tudtam mire számíthatok, reméltem, hogy talán egy kicsit előbb befejezzük a tanulást. Mikor beértem szokás szerint elsőként az osztályba, gyorsan felírtam a jókívánságot vietnamiul, amit még hétfőn cô Xuyến tanított nekünk. A takarító néni meg közben jött letörölni a padokat, én meg gondoltam egy próbát megér, ha megkérdezem, hogy van, hátha tudok legalább beszélni egy-két szót vietnamiul. Hát sikerült. Köszönte szépen jól van, meg kérdezte tőlem mennyi ideje vagyok itt és meddig maradok, plusz a szokásos kérdések: van –e tesóm, meg barátom. Én nemmel válaszoltam, mire mondta, neki meg 10 gyereke van.

Közben elkezdtek beszállingózni a többiek is. Kim gyorsan vett egy csokor virágot cô Thư-nek a csoport nevében. Mikor cô Thư megjött és megkapta a csokrot, nagyon megilletődött és örült neki. Jó hangulatban telt el az óra, haladtunk az anyagban is.

Cô Xuyến-nel kapcsolatban még annyit, hogy elég jól füllentett az életkorával kapcsolatban, mert nem 40 éves, hanem, mint cô Thư-től megtudtam, vele egyidős.

A második kis szünet enyhén szólva is elhúzódott, mivel olyan témában tenyereltünk már megint, amin sokat lehet vitatkozni: ez pedig a családalapítás és a házasság. Cô Thư ebben az évben 26 éves, tavaly óta pedig férjes asszony. Mint kiderült a férje 28 éves és ő is az egyetemen dolgozik, noha nem tanárként. David-ot nagyon érdekelte a gyerekvállalási téma, így az eléggé elment a vitatkozás szintjére, mivel nem bírta felfogni, hogy itt Ázsiában teljesen más a családi kép, mint nálunk Európában.

Itt Vietnamban úgy van, hogy ha valaki férjhez megy vagy megnősül, azután kb. 3 éven belül gyereket ’kell’ vállalni, mivel ez a kultúra és a tradíció része. David persze kérdezte a tanárnőt, hogy akar-e szülni, szegény cô Thư meg zavarában nem tudott mit csinálni, mivel ő úgy van vele, hogy igazából nem szívesen szeretne gyereket, egyrészt a várandósággal kapcsolatos kellemetlenségek miatt, másrészt szeretne feljebb lépni a ranglétrán, mivel most fejezte be a mesterképzést és később professzorrá válna. Viszont a hagyományok és a család miatt, mindenképp fog gyereke(ke)t vállalni. Egyébként is úgy tartják, hogy a gyerek szerencse és kincs, mivel sok nőnek nem lehet.

Persze nem hagytuk annyiban ezt a kérdéskört, és még érdeklődtünk, hogy mennyi gyereket vállalhatnak, kapnak-e GYES-t és GYED-et, mennyi ideig maradhat otthon az anyuka a kicsivel. Mire ezekre a válaszok:

1.      Aki a közszférában dolgozik, veszem itt az oktatás, diplomáciát…, azok csak két gyereket vállalhatnak, mert annál több után már valamennyi összeget kell fizetnie a családoknak. Ez azért van, mert nem tudnának több gyerkőc mellett a szülők az adott munkájukra koncentrálni, ami ugye visszaesést jelentene az adott munkában. Azok pedig, akik nem ebbe a kategóriába tartoznak, mint a földművesek, kereskedők, üzletvezetők…, ők vállalhatnak több gyereket is és nem kell nekik utánuk fizetni.

2.      Nem kapnak semmiféle juttatást a gyerekek után.

3.      6 hónap után kötelesek visszatérni a munkájukba, ekkortól pedig a nagyszülők vigyáznak a gyerekekre, amíg a szülők melóznak.

Mi persze ezen kicsit meglepődtünk, hiszen nálunk mindennek a fordítottja van. Ezt most nem részletezném, feltételezem, ezeket mindenki ismeri többé-kevésbé.

Megkérdeztük még, hogy szokás-e gyűrűt hordani, illetve melyik kezükön van, mivel cô Thư nem visel semmiféle ékszert (mint kiderült azért, mert allergiás az ékszerekre). A válasz pedig, igen hordanak gyűrűt, mégpedig a bal gyűrűsujjukon.

David a gyerekvállalási kérdésnél persze kötötte az ebet a karóhoz és nem akarta elfogadni a mondottakat, mi meg Kim-mel ketten próbáltuk már ’lelőni’, hogy fogja már föl, hogy ez egy teljesen más kultúra, mint az európai.

Na, a hosszú vita után visszatértünk a tananyaghoz, közben a tanárnő hívást kapott a másik osztályától, mivel nemcsak ezen az egyetemen tanít, hanem egy másikon is. Így néhány percen belül megjelent egy fiú és egy lány (vele találkoztunk a múltkori hétvégi éneklésünkkor), közösen hoztak egy rózsacsokrot cô Thư-nek. Közben elővillant egy fényképezőgép is, így cô Thư-nek az az ötlete támadt, hogy csináljunk közös fotót, persze az én gépemet sem hagyhattuk ki a buliból, így kettővel készültek képek. Visszanézve őket, szerintem aranyosak lettek.

 

Newbies

11.19.

Ági készíti a 'smoothie'-t

mályvacukros puszedli

Új szobatársakat kaptunk, 3 testvér képében. Na senki ne gondolja, hogy hús-vér személyekről szólok, ezek elektromosak. Ági volt ma vásárolni, és megvett egy 3 db-os turmixgép szettet, vagyis azok lettek az új ’szobatársaink’. Fel is lett avatva egyből maga a turmixgép, banános-kivis ’smoothie’-t készítettünk, amit hárman fogyasztottunk el: Ági, Nasztja meg én.

rizslisztes süti

Jól működik a gép, és ezzel, hogy Ági megvette, nagy valószínűséggel bővíteni tudjuk az étkezési szokásainkat, mivel eddig nem volt valami nagyon változatos. A ’smoothie’ mellé Nasztja hozott még mindegyikünknek egy mályvacukros puszedli-félét. Ezenkívül Ági vett nekem egy csomag rizslisztes ’sütit’, amilyet még régebben ettem és nagyon ízlett.

lingzi tea a két sütivel

Ma egyébként a napom annyi volt, hogy reggel elmentem a piacra, délelőtt mostam meg szavakat tanultam, délután meg főztem.

Este elmentünk Xôi-t enni, mivel már úgymond rászoktam. Mikor odaértünk és leültünk és már a teli táj kaja a kezemben volt, a hölgy beszólt, hogy miért nem voltam tegnap. Ezek szerint talán elkezdett megkedvelni. Ági most nem evett, erre a hölgy elővett egy rúd bagettet és azzal kínált meg mindkettőnket, meg mellőle nem maradhatott el a kristálycukor. Így Ági cukros bagettet evett, én meg bagett helyett ugye a Xôi-t cukorral. Ez mondjuk jól esett, hogy valamennyit foglalkozik velünk a hölgy, még ha csak kajáról is van szó. Egyébként szeretek hozzá járni vacsizni, mert normális és nem zavar el minket, csak mert az egyikünk eszik. Mert sajnos volt már rá példa, hogy valószínűleg emiatt nem adtak enni múltkor Áginak, mikor még volt mindenük.

Váratlan

11.18.

cô Xuyến

Volt egy kis menetrendváltozás a mai tanításnál, mivel cô Thư elfoglalt volt, így helyettesítő tanárt kaptunk. Cô Xuyến-nel aztán beszélgettünk nem is keveset vietnamiul, mivel mondta nekünk, hogy kérdezzünk, mi pedig szót fogadtunk és bombáztuk kérdésekkel, ami épp az eszünkbe jutott. Így kiderült néhány dolog róla. Köztük, hogy tősgyökeres Hanoi lakos, igaz most 10 km-re lakik a várostól (bár az még a külvároshoz tartozik). Meg 40 éves férj és gyerek nélkül, mi meg csak néztünk, mikor kiderült az életkora, mivel kb. 28-nak néz ki. Hát jól benéztük. Ezenkívül szeret utazni, mert már volt Szingapúrban, Malajziában, Laoszban és Thaiföldön. Természetesen nem hagyhattam ki, hogy meg ne kérdezzem Thaifölddel kapcsolatban, hogy milyen is valójában az ország, illetve Bangkok. Amiket felsoroltam, ahol mindig egy barátnőjéhez ment látogatóba. Meg a családi életéről is kérdeztük. Ha jól értettem 5-en vannak testvérek, meg van egy Ki nevű kutyájuk, mert cô Xuyến allergiás a macskaszőrre. Közben még előkerült, hogy szeret-e filmet nézni. Na, ennél a témánál meg, hogy ki mitől fél (állattól). Itt szóba került, mi a vámpír, vérfarkas, denevér, skorpió, pók, cápa. A cápához egy sztori, szituáció – David kérdezi mi is a cápa:

-          „What’s shark?” – David

-          „Shark with uszony.” - Việt

Kim, Hong & David

Ezután meg röhögtünk ketten Việt elszólásán. Persze most nem volt annyi olyan téma, amitől frászt kapott volna a tanár, plusz elég jól haladtunk a feladatokkal.

Holnap nem kell suliba mennünk, mert szerdán lesz pedagógusnap, mondjuk, nem tudom, milyen összefüggés van így, hogy holnap nem megyünk, mikor szerdán nem kéne, legalábbis szerintem (theo tôi). Az utcák tele vannak virágárusokkal szebbnél szebb csokrokkal, amiknek elég jól el is kérik az árát.

Óra után megvártam Ágit, meg Nasztját, mivel a tanáruk negyed órát ráhúzott az órára, mert benézte, mennyi az idő. Most nyílt a sarkon egy kisbolt, így hazafelé beugrottunk megnézni, mégis miféle. Nekem annyira nem jött be, mert kicsi a választék, meg nem éppen olyan olcsó.

Délutáni program főzés, tanulás meg pihi lesz.