2014. április 17., csütörtök

Harmadik vizsga

04.17.
Ma voltak a vizsgák, délelőtt az írásbeli, délután meg a szóbeli. Elég sok mizériával járt a mostani, mert eredetileg péntekre rakták. Nem is lett volna rossz, ha nem akkor mennék Nha Trang-ba. Mondjuk ez az időpont Takako-nak sem volt jó, mivel ő meg csütörtök este, vagyis ma este utazik Japánba. Így mindkettőnknek gáz volt a péntek, így megkértük a tanárokat, hogy hadd legyen már másik nap a vizsga, nagy nehezen sikerült végül kiharcolni a mai napot.
A vizsga első fele az írásbeli volt a tanár úrral. Feladatok a következők voltak, amikre két órát kaptunk: szövegértés, nyelvtan, és fogalmazás. Délután pedig a tanárnővel a hallásértés és a szóbeli volt. A hallásértés vicces volt; elmondta egyszer gyorsan a szöveget, majd elmondta még egyszer, gyorsabban. Így úgy ahogy értettem mit hova kell írni.
Két vizsga között, volt négy óra szünet, amit máig nem értek, miért nem lehet egyszerre lezavarni az egészet mondjuk három óra alatt, és kell nekünk visszamenni délután kettőre szóbelizni. Így a szünetben hazamentem és kimostam a ruhákat, majd visszamentem kettőre a suliba.
Háromra végeztem is, mivel aki leszóbelizett, az hazamehetett. Így ezek után tudok készülni a holnapi utazásra.

Már alig várom, hogy egy újabb egyszemélyes kalandban vegyek részt. 

2014. április 11., péntek

Színház

04.11.
Esti programnak a suli szervezett egy színházi előadást, ahova fakultatívan lehetett jelentkezni. Én persze mentem, és nem bántam meg. Úgy volt, hogy megadták a címet, és a helyszínen találkoztunk. A térképen megnézve nagyon úgy tűnt, hogy kinn van a francban, mert arra felé többször jártunk már motorral, és nem tartozik a legbiztonságosabb útszakaszok közé, mivel nagyon szűk utca és a járművek igencsak összeheringelődnek.
Az előadás este nyolckor kezdődött, így már elindultam fél után, mert nem tudtam milyen gyakran járnak arra a buszok, meg különben is ilyenkor még csúcsforgalom van. Útközben mértem az időt, a koli és a Bach Mai kórház közt 10 perc alatt leértem, onnan a megfelelő buszmegállóig 10-15 perc közt volt, a színházig busszal pedig 5-10 perc között, összegezve 30 perc alatt ott voltam, így volt még egy órám, hogy körülnézzek a környéken.
Szabadidőmben sétálgattam egy kicsit a környéken, mikor pedig visszaértem a színházhoz, már a jónép elkezdett gyűlni, igaz nem a suliból, hanem a helyiek érkeztek elég szép számban. Főleg családok jöttek. Végül a kínai csoport jött a suliból, így elég viccesnek hatott nekem, hogy ott voltam egyedül fehér ember majdnem 200 ázsiai közt.
Az előadást kivételesen pontosan kezdték, ami 95 perces volt szünet nélkül. Maga a darab a színházban volt, nem a szabadtéri kis tónál, mivel emberek voltak beöltözve. Fekete ruhában nyomultak, mikor a nagy bábokkal táncoltak. Viszont voltak rendes vietnami ruhában is, mikor magukat az embereket alakították.
Főleg zenés betétek voltak. A vietnamiak zene terén aztán tudják, hogy mi kell a show-hoz. Egymást váltották a hagyományos és a modern számok. Mindezt fényshow-val fűszerezve. Nagyon látványos az egyszer biztos.
Főleg a helyi szokásokat, földművesek életét mutatták be: voltak parasztok, aratás, bivalyok, madárijesztők, lányok hódítása, felajánlás az isteneknek…
Különféle kellékeket vettek igénybe a szereplők, a báboknál volt, hogy a parasztlányok a hátukon feküdtek és a lábukon voltak a bábok, lábbal báboztak.
Mindenképp látványos előadás volt, amin jót lehetett szórakozni, látványban sem utolsó. Nekem nagyon bejött, ajánlani tudom.
A műsor után elindultam haza, közben keresve a buszmegállót, amihez vagy 10 percet kellett slattyognom, mert nem volt a közelben. Végülis csak egy megállót mentem, mert visszaértem a kereszteződéshez, ahol anno felszálltam a buszra. Onnan tovább gyalogoltam. A forgalom kezdett egy kicsit csendesedni, de még így is jócskán voltak az utakon. Az esti vonat is épp akkor jött. A boltok közül is még nyitva voltak, pedig ekkor már háromnegyed 10 volt. Attól függetlenül, hogy ilyen későn mentem haza, nem volt bennem félsz, nem úgy mintha Pesten járkálnék ebben az időpontban. Itt nagyobb a biztonságérzetem, mint Pesten, mondjuk a Blahán.

Mindenesetre jól szórakoztam.

2014. április 3., csütörtök

Újak

03.31-04.03.
A hét eleji meglepetés: két újabb osztálytárs Japánból, két lány: Miho és Takako. Máig nem értem, hogy miért éppen suli befejezése előtt 2 hónappal jönnek újak, és ráadásul a mi csoportunkba, mikor már hosszabb ideje tanulják a vietnamit, mint mi. Minden esetre aranyosak.
Közben Max mondta, hogy a héten menjünk el fagyizni, mert tudnak egy helyet, ahol minden hónap első hetén, ha befizetsz egy adott összeget, akkor annyi fagyit ehetsz, amennyi beléd fér. Így tervbe lett véve, hogy megyünk.

Holnap irány a fagyizó.

Összefoglaló az elmaradásról

03.16.-03.30.
Egy kicsit elmaradtam mostanság az információközléssel, de igazság szerint olyan eget rengetően kiemelkedő esemény nem történt. Azért persze volt némi újdonság is.
Az elmúlt három hét alatt volt egy incidensünk a másik koliban ’lakó’ kutyával, - mikor a koliorvostól jöttünk ki - konkrétan meg akart minket enni, mikor nem csináltunk vele semmit, azóta is be vagyunk ijedve tőle, és ráadásul most április elejétől van ösztöndíj, ami nagyon kéne, mert max 2 napra van még kajára pénz. Remélhetőleg nem lesz már ott a kutya.

Közben egy héttel ezelőtt (03.25.) el kellett mennem a nagykórházba, mivel még akkor sem mertem a koliorvoshoz menni, így megtapasztalhattam milyen is az itteni orvosi ellátás. Maga a kórház elég nagy, természetesen tömve emberrel. Magához a vizsgálathoz, itt is be kell jelentkezni, szerencsére vittem magammal az itt kapott egészségügyi kis papírt, így a költségeknek ’csak’ a 70%-át kellett kifizetni, ami tegyük hozzá, nem olcsó mulatság. Segítségemre volt Nasztja és a barátja, ők jöttek el velem, hogy segítsenek. Miután sikerült felvetetni engem a rendszerbe, felmentünk a másodikra, ahol a doki rendelt, és sorszám szerint következtek az emberek. Szerencsére nem kellett olyan sokat várni, meg sikeresen hölgyet fogtam ki orvosnak. A gyogyók felírása után mehettünk a patikába, ami lenn a bejelentkezési részlegen található, nagyon nagy területen. Ami számomra meglepő volt itt, hogy ritka gyorsan dolgoztak a patikusok, és mindenkinek névre szólóan adták ki a 8 ablak valamelyikéből, mikrofon és hangosbemondó segítségével.

Hétköznap többször elmentünk Ágival a belvárosba, ahol kajáltunk, meg Ági kávézott. Egyszer a kajáldánál egy szép ’retro’ moci is parkolt, persze nem hagyhattuk ki, hogy le ne fotózzuk, Ági meg pózolt is vele.

Az időjárás közben hirtelen melegedett ki, amit nagyon nem bánok, mivel már nagyon depressziós hangulatot okozott a három hónapos folyamatos eső, nyirkos levegő, meg nem száradó ruhák és napsütés mentes napok. Igaz, így viszont a jó idő miatt olyan páratartalom lett, hogy harapni lehet a levegőt. Bár pár nap alatt a 70-90%-os pára is megszokható.

A suli a szokásos ütemben halad, házik, fogalmazások, olvasás. Két hét múlva meg vizsga. ÁÁÁ!!! 




Vasárnapra (03.30.) találkoztam Tatjanaval, aki kérte, hogy vigyem el neki a könyvem, hogy átnézhesse miket vettünk.
Egy kicsit előbb értem a találka helyszínére, így inkább sétálgattam és szerencsémre belefutottam egy pagodába, ahol eddig még nem jártam, így ép kapóra jött, mert a mai nap ráadásul a buddhistáknál 100-szoros nap volt. Szerény külseje ellenére a belső rész igen gazdagon volt díszítve, tele szobrokkal, egy hatalmas szentéllyel. Kellemes volt a légkör is, közben meg egy apáca a hangtálat ütötte, a szertartás végezte. Én addig kussban lopakodtam a háta mögött, nehogy zavarjam.

Tatjanaval először a lakása melletti kávézóba ültünk be, ahol odaadtam neki a könyvem, meg kérdezte, hogy mikor megyek Nha Trang-ba, mert lehet, hogy csatlakozik hozzám, ez viszont nem biztos. Igaz, én örülnék, ha el tudna velem jönni, legalább lenne beszélgető partnerem. Kávézó után meg elmentünk enni, mivel még addig nem ebédelt (már fél 4 körül jártunk), megmutattam neki a levesest, ahol szoktunk enni. Később meg még sétáltunk a Hoan Kiem tónál.

2014. március 15., szombat

Március 15.

03.15.
Otthon mialatt nagyban ünnepségek vannak március 15-e jóvoltából, addig mi itt Hanoiban annyival ’ünnepeltünk’ Ágival, hogy bementünk a belvárosba. Elnéztünk egy könyvesboltba, megebédeltünk: Ági disznószíves levest, én meg egy tál csirkelevest toltam be. Desszertért elmotoroztunk egy közeli utcába, ahol a színház van, vele szemben pedig amolyan ’teázó-édességes’ helyiség, ahol Ági joghurtos-gyümölcsös tálat, míg én meg banános-édességes tálat fogyasztottunk.
Mivel holnap (03.16.) a buddhistáknál 10 Milliós nap lesz, így megkértem Ágit, hogy nézzünk el valamelyik közeli pagodába, amelyik éppen útba esik, mert szerettem volna füstölőt gyújtani. Szerencsére nem kellett sokat motorozni, mert épp ugyanabban az utcában volt is egy kis pagoda, ahol még nem jártunk. A pagodában nem volt hatalmas Buddha-szobor, hanem itt csak az oltár két oldalán 1-1 védő, ló és madár állt. A maga egyszerűségében volt nagyszerű ez a pagoda. A jómódot annyiban mutatta csak, hogy volt két hatalmas díszes váza, ami magasabb volt nálam, saccra olyan 180-190 cm magas.
Pagodázás után elvitt Ági egy piercingeshez, amit már jóval előbb kinéztem, hogy a fülemet kilője, mert két fülbevaló volt eddig a fülembe egy helyen, ami meg már kezdett zavaróvá válni. Így egy kis keresgélés után (mivel egy kicsit eldugott helyen volt) azért megtaláltuk. Maga a helyiség egy ágyneműbolt alatti kis családi konyhában volt, ahol már voltak előttem is ’páciensek’, egy lány egy sráccal, ők az ujjukba rakattak piercinget, most ez a divat. Maga a csaj, aki csinálta nekem a szúrásokat, normális volt, meg tisztán is dolgozott. Mialatt várakoztam, mert még az előttem lévő csajjal foglalkozott, elkezdett megnőni a forgalom, így a kezdeti pár ember hirtelen a duplájára nőtt. Végül én is sorra kerültem, az eljárást inkább nem írom le, nehogy valaki nem bírja ezt a témát. Miután kész lett mindkét fülem, még várnom kellett, mert még egyszer lefertőtlenítették a fülem, meg mondták, hogy még azért kenegessem otthon is. Maga a két lukasztás így is fele annyira jött ki, mintha otthon csináltattam volna.

Hazafelé még éhesek voltunk egy kicsit, így megálltunk az útközben lévő Lotteriában (itteni McDonald’s-nek felel meg), ahol Ági egy nagy burgert, míg én egy kis fagyit ettem. Aztán haamentünk, és el is telt március 15-e.








2014. március 13., csütörtök

Kerámia falu

03.13.
Úgy volt megbeszélve, hogy 8-kor indulunk, de ez persze nem valósult meg, csak a mongol-mozambiki-angolai csoport indult el időben cô Thư-vel, őket viszont 2 kombi taxi vitte, mivel nem voltak sokan.
A maradék három csoport, beleértve minket is, csak fél 9 után indultunk el, mivel volt egy-két kedves egyén, akik csesztek megbeszélt időre megjelenni. Mindeközben az időjárás nem hazudtolta meg magát, folytatta a szemerkélő esőt, később pedig már rendesen nekiállt esni. Mindez nem hatott valami bizalom gerjesztően, de azért ez nem szegte kedvünket.
Végülis sikerült elindulni fél 9 után, egy nagy busszal vittek minket, kényelmesen elfért minket, és még szabad hely is maradt. Az utazás körülbelül 20 percet vett csak igénybe. Mikor áthaladtunk a Vörös-folyón a távolabbi részeket egyszerűen nem láttuk, mivel akkora szmog van, hogy vágni lehet.
A buszon Tatiana mellett ültem, mögénk meg Max telepedett le. Utazási téma az ukrán-orosz viszony volt asztalon Tatiana és Max között, én csak figyelmesen hallgattam őket.
Megérkezve a kerámia faluba (Làng Cổ Bát Tràng), várnunk kellett, mivel az úgymond ’idegenvezetőnk’ még nem érkezett meg, mire mi odaértünk a parkolóba.
Miután megjött a hölgy, elvitt minket a kerámiagyárba, ahol 10-12 ember dolgozott, öntötték a formákba az anyagot, szárították az agyagot. Maga a szárítás különbözik az otthonitól, mivel itt s formában szárítják, amibe ’belelógatnak’ egy égetőt. A másik fajta az Európában is ismert, amikor korongozás után egy kemencében égetik ki, utána kezelik, festik, és ismét égetik. Ezt a kétfajta eljárást használják itt. A fabric megtekintése után, mint jó marketingesek, a kerámiaboltba vitt minket a vezetőnk, ahol tényleg igen szép munkák voltak, persze egyes darabnak meg is kérték az árát.
A boltban voltak tányérok, tálak, faliképek, bögrék, vázák… A vázák közt voltak kisebb, virágok számára, illetve ember nagyságú díszvázák is. Itt többen vettek is dolgokat.
Még megnéztünk egy hagyományos (de inkább gazdagék) kerámiával foglalkozó család otthonát, kertjét. Ezután lehetett választani piacozás és kerámiafestés közt. Én az utóbbit választottam, és jó buli volt, mindenki választhatott bögrét, vázát vagy kis vázát, amit saját stílusa szerint díszíthetett. Ezt elvihetjük, csak még kiégetik nekünk, és a kész remekműveinket jövő hétre elhozzák majd a suliba. Persze ez nem volt ingyen, 40,000 VND cserébe kapjuk, de ez végülis nem olyan durva, mivel ez a 400 HUF értékű cucc, nem bolti tömeggyártmány, hanem saját készítésű.
Miután mindenki végzett, fél 1 előtt visszaindultunk a suliba. Az időjárás nem igazán változott mindeközben. Az egész kirándulás nekem igen tetszett, főleg, mikor mi készíthettük magunknak a festést.

Közben már éhes is voltam, Ági és Nasztja társaságában, elmentünk a piacra, hogy Bánh da-t együnk, aztán pedig mindenki hazament a koliba.