Újév

2014.01.01.

Először is szeretnék mindenkinek Boldog Új Évet Kívánni!

Azt kell mondjam, igen gyorsan repül az idő. Még csak két napja, hogy itt vagyok Hanoiban, legalábbis én így érzem, valójában pedig már 4 hónapja. Az újévem jól indult, hiszen vidáman és jó kedvűen, tele új lehetőségekkel ébredtem 2014-re. Az óévet átaludtam annak rendje és módja szerint, mivel már este 9-kor bedőltem az ágyba, és csak 2014 hajnalán negyed 3-kor tértem magamhoz. Az oroszok, már akik még itt vannak és nem a világ másik táján, ők buliztak, igaz még arra sem ébredtem fel, csak hajnalban. Akkor meg már ők is egy órán belül befejezték a dajdajozást.

Napközben írtam a vietnami szavakat, főztünk Ágival egy kis európai kaját: főtt tésztát reszelt sajttal meg tejföllel. Mindketten nagyon elégedettek voltunk a főztünkkel, megállapítva, hogy mi inkább megmaradnánk a hazai, magyaros ízeknél.

Délután pihentünk, mert sikeresen kipukkanásig sikerült bekajálnunk a tésztából.

Újévi fogadalmat nem tettem, mert amit szeretnék, azt az élet úgyis megadja majd, mikor eljön az ideje, legalábbis az én filozófiám szerint. Csupán csak annyiban fogok szerintem változtatni az eddigi életvitelemen, hogy megpróbálkozom a napi szintű Tai Chi-val, és minél többször fogok majd mosolyogni és keresni jó dolgokat. 

Jó nap

12.30.

vadiúj sisakkal

Igen csípős reggelre ébredtünk, jól fel kellett öltözni. A suliban minden okés volt, és még bónuszt is kaptunk: a múltkori főzős nap jóvoltából kaptunk vissza pénzt, ami most igencsak jól jött és elég jól megdobta a hangulatunkat.

Így suli után én még elmentem venni magamnak fülvédőt, meg maszkot, a hideg ellen (plusz a motorozásnál sem hátrány, ha van az embernek), meg vettem egy kis kulacsot és a piacon is jó áron jutottam hozzá a mandarinhoz, citromhoz (amihez kaptam pluszba 2 szál újhagymát), kis szemű babot (ami újévi kajának ideális lesz). Mindezt úgy, hogy még maradt is egy kis pénzem. 

teljes inkognitó

Pláza

12.29.

Reggel elmentem a távolabbi piacra, hogy beszerezzek magamnak egy motoros sisakot, hogy ne kelljen már kölcsönkérni. Sikerült is vagány piros sisakot kapni, amihez még szemüveg is volt, mindezt csupán 150,000 Đồng-ért (≈1,500 HUF). Majd elmentem a boltba, ahol összefutottam Việt-tel is.

Ági kitalálta, hogy menjünk el a Pizza Hut-ba, a VinCom Centerbe, mert már szeretett volna egy jót enni, így máris fel tudtam avatni a vadiúj sisakot is. Igen kényelmes, és a szemüjében elég viccesen nézek ki. Ági szerint olyanok vagyunk, mint az Amcsi motorosokban.

A pizzázó tele volt családokkal meg baráti társaságokkal, épphogy volt helyünk. Ági egy nagy pizzát rendelt magának, én pedig egy kis ’kosár’ sajttal töltött kis rudakat. Finom volt a kaja, csak sajnos az utcai árusokhoz képest igencsak húzós árú, olyan áron volt a koszt, mint az otthoniban.

Ági a pizzájával

én a saját rendelésemmel

Kaja után tettünk egy kört a bevásárlóközpontban, ha már ott vagyunk, és átmentünk a másik épületszárnyba is, ahol az 5. emeleten egy játékbarlang van (itt nem a szerencsejátékra gondolok, hanem, ami a gyerekeknek van), ami tele van jobbnál jobb cuccokkal. Ide értem a beülős játékokat, mint a dodgem, meg a számítógépes cucc, volt táncszőnyeg, ami a japánok körében igen közkedvelt és, ami már az otthoni japánszakos ismerőseimet is megfertőzött.

A délutánt már otthon töltöttük, mivel én sikeresen megfáztam, ami nem igazán kellemes.

Mocizás part 2

12.28.

Ismét felkerekedtünk motorral a belvárosba, és csináltunk egy kis sétát. Útközben találtunk egy military boltot, ahol főleg yenki és német cuccok voltak. Ugyanebben az utcában volt sok zászlós bolt, ahol meg lehet varratni bármilyen zászlót, amit csak szeretnél. Illetve volt itt még csecsebecse,-meg selyemüzlet is.

Közben Áginak megjött a kedve egy tojásos kávéra (Cá phé trứng), ami végülis inkább tojásos kávékrém volt. A hely, ahova mentünk, eléggé hippi volt, egy kis lakás lett átalakítva amolyan kis kávézónak. Eléggé tömve volt a hely, pedig szerintem nem volt több 20 m²-nél. Kettőnkön kívül csak 2 fehér ember tartózkodott velünk egy légtérben, a maradék kb. 30 személy pedig vietnami volt.

Kávézás után hazamentünk, lepakoltunk és elmentünk egy nagyobb boltba, ahol sok európai élelmiszert lehet kapni, mert úgy döntöttem, hogy nem szívesen, de apránként visszatérek a húsevéshez. Első lépésként pedig megpróbálkozom a hallal, így vettem egy kis konzerv olajos tonhalat 22,000 Đồng-ért (≈220 HUF), meg teát. Ezután hazafelé vettük az irányt.

Mocizás

12.27.

Ágival ma bementünk a belvárosba, mert volt egy megbeszélése, ahova elkísértem, és mivel motorral mentünk, kölcsönkértünk a szomszédainktól nekem egy bukósisakot. Szerencsére kaptam, így máris indulhattunk a Hoan Kiem tóhoz, és a piachoz. Ágit megebédelt, majd elmentünk egy kicsit sétálni, mivel még elég korán voltunk a találkozóhoz.

Szerencsénkre kimondottan napos időnk volt, ami a hangulatunkon is javított. Körbenézelődtünk, a forgalom is eléggé nagy volt, péntek révén, tele turistákkal.

Miután a találkát letudtuk, hazamentünk egy kicsit pihenni, este pedig újra felkerekedtünk, immár gyalogosan, hogy kajáljunk meg nézelődjünk.

Találtunk két nagyon szép üzletet, az egyik kerámiás, ahol ember nagyságú vázák is voltak, a másik üzlet pedig buddhista kellékeket árult. Minden ragyogott a sok aranyozott tárgytól.

Élveztem a mai napot.

Ebéd

12.26.

Reggel elmentem gyömbérért, mivel érzem, hogy egy kicsit mintha meg lennék fázva, így durván 1 kg gyömbérért fizettem 24,000 Đồng-ot (≈240 HUF).

Utána, fél 10-kor volt a találka, hogy akkor majd együtt megyünk cô Nga-hoz. A tanárnő már nagyban főzött, elmondása szerint már 3 napja készül, hogy megyünk hozzá. A házuk elég egyszerű, nem olyan fényűző, mint ahol eddig voltam. Otthon volt a 19 éves lánya, Phục, aki inkább 15-nél nem néz ki idősebbnek, körbevezetett minket a lakásban, amíg az anyukája készítette nekünk az ebédet. A csoportból csak 4-en voltunk, a három fiú meg én. Nagyon jól beszél angolul és másfél éve tanulja a kínait, igaz ő inkább koreait tanult volna, viszont az iskolájában csak egy koreais csoport van, ami gyorsan betelt. Közben befutott cô Thư , a férje, Hụȇ és a tanárnő egy ismerőse is. A hangulat jó volt, nagyon jól főz a tanárnő. Volt Nem Ran (tavaszi tekercs), Bún és Bánh Cuốn, zöldségek, szószok, leves, joghurt desszertként meg egy kis kocka japán csoki. A fiúk emellé meg valamilyen erős vietnami bort ittak, ami ízlett nekik. Szóval így telt a karácsony másnapja. 

Kari

12.24.

A tanárnő, cô Nga az első órát halálsztorikkal kezdte, köztük az anyukájának a temetéséről. Mint kiderült már 5 éve elhunyt, de itt Vietnamban úgy van a temetés, hogy 3-4-5 év múlva kihantolják az elhunytat, mert új helyre viszik, úgy, hogy a maradványokat is megnézik, és most morbid dolog jön: ha még van hús a halotton, akkor azt le szokták róla vagdosni, ez viszont rossznak számít, és annak örülnek, ha már csak a fehér csontok vannak meg.

A másik temetési módszer a hamvasztás, ami a ’tisztább’, mivel a hamvakat általában vizes közegbe szokták szétszórni, mint a tengerbe vagy folyóba.

Na, ezek után szerencsére már jobb kedvünk lett, mivel tanultunk néhány új és hasznos szót, illetve elérkezett az első szünet is. Akkor viszont ment az ökörködés egyhuzamban. Közben a tanárnő telefonja csörgött, ő viszont nem volt akkor már benn a teremben, és olyan a mobiljának a csengőhangja, amire lehet táncolni, mert valamilyen latin-amerikai ritmus megy rajta. Mondhatom több se kellett a fiúknak. Việt kitalálta, hogy hívogassuk a tanárnőt, mert addig legalább tudnak rá táncolni. David, Việt és Max sorrendben megcsörgették a mobilt, közben meg roptak a ritmusra, mi meg ketten Hong-gal szakadtunk a röhögéstől, ráadásként még le is videóztuk őket. Max ezen közben ismét megcsillogtatta rajztehetségét, egy WC-t rajzolt fel a táblára. Tanárnő meg mikor bejött nem tudta mire vélni a rajzot, meg egy kicsit ’kiakadt’, hogy a srácok hívogatták.

Vagyis ismét egy kihagyhatatlan élménnyel gazdagodtunk.

Csütörtökön viszont megyünk ebédre a tanárnőhöz.