Kari

12.24.

A tanárnő, cô Nga az első órát halálsztorikkal kezdte, köztük az anyukájának a temetéséről. Mint kiderült már 5 éve elhunyt, de itt Vietnamban úgy van a temetés, hogy 3-4-5 év múlva kihantolják az elhunytat, mert új helyre viszik, úgy, hogy a maradványokat is megnézik, és most morbid dolog jön: ha még van hús a halotton, akkor azt le szokták róla vagdosni, ez viszont rossznak számít, és annak örülnek, ha már csak a fehér csontok vannak meg.

A másik temetési módszer a hamvasztás, ami a ’tisztább’, mivel a hamvakat általában vizes közegbe szokták szétszórni, mint a tengerbe vagy folyóba.

Na, ezek után szerencsére már jobb kedvünk lett, mivel tanultunk néhány új és hasznos szót, illetve elérkezett az első szünet is. Akkor viszont ment az ökörködés egyhuzamban. Közben a tanárnő telefonja csörgött, ő viszont nem volt akkor már benn a teremben, és olyan a mobiljának a csengőhangja, amire lehet táncolni, mert valamilyen latin-amerikai ritmus megy rajta. Mondhatom több se kellett a fiúknak. Việt kitalálta, hogy hívogassuk a tanárnőt, mert addig legalább tudnak rá táncolni. David, Việt és Max sorrendben megcsörgették a mobilt, közben meg roptak a ritmusra, mi meg ketten Hong-gal szakadtunk a röhögéstől, ráadásként még le is videóztuk őket. Max ezen közben ismét megcsillogtatta rajztehetségét, egy WC-t rajzolt fel a táblára. Tanárnő meg mikor bejött nem tudta mire vélni a rajzot, meg egy kicsit ’kiakadt’, hogy a srácok hívogatták.

Vagyis ismét egy kihagyhatatlan élménnyel gazdagodtunk.

Csütörtökön viszont megyünk ebédre a tanárnőhöz.