2013. december 30., hétfő

Pláza

12.29.
Reggel elmentem a távolabbi piacra, hogy beszerezzek magamnak egy motoros sisakot, hogy ne kelljen már kölcsönkérni. Sikerült is vagány piros sisakot kapni, amihez még szemüveg is volt, mindezt csupán 150,000 Đồng-ért (≈1,500 HUF). Majd elmentem a boltba, ahol összefutottam Việt-tel is.
Ági kitalálta, hogy menjünk el a Pizza Hut-ba, a VinCom Centerbe, mert már szeretett volna egy jót enni, így máris fel tudtam avatni a vadiúj sisakot is. Igen kényelmes, és a szemüjében elég viccesen nézek ki. Ági szerint olyanok vagyunk, mint az Amcsi motorosokban.
A pizzázó tele volt családokkal meg baráti társaságokkal, épphogy volt helyünk. Ági egy nagy pizzát rendelt magának, én pedig egy kis ’kosár’ sajttal töltött kis rudakat. Finom volt a kaja, csak sajnos az utcai árusokhoz képest igencsak húzós árú, olyan áron volt a koszt, mint az otthoniban.
Ági a pizzájával
én a saját rendelésemmel
Kaja után tettünk egy kört a bevásárlóközpontban, ha már ott vagyunk, és átmentünk a másik épületszárnyba is, ahol az 5. emeleten egy játékbarlang van (itt nem a szerencsejátékra gondolok, hanem, ami a gyerekeknek van), ami tele van jobbnál jobb cuccokkal. Ide értem a beülős játékokat, mint a dodgem, meg a számítógépes cucc, volt táncszőnyeg, ami a japánok körében igen közkedvelt és, ami már az otthoni japánszakos ismerőseimet is megfertőzött.
A délutánt már otthon töltöttük, mivel én sikeresen megfáztam, ami nem igazán kellemes.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése