2013. szeptember 29., vasárnap

Hanoi (part 4)

09.28.
Irodalom Temploma
Irodalom Temploma
Hosszabb-rövidebb ideig tartó alvás után, a fél 6-6 közötti kelést meg tudom érteni. Köszönhető ez annak, hogy sikerült délután aludnom, este 6 után vacsoráznom, közben még egy újabb 3 tagú szentpétervári lánydelegáció is érkezett a szomszéd szobába, bár nem tudom, hogy ők is benne voltak-e a tegnap este 11-kor kezdődött dajdajnak vagy sem, de mindenesetre a többiek igen jól érezhették magukat. Na mindegy. Így legalább a hajnali ébredésnek köszönhetően, részem volt, hogy lássak egy kicsit a napfelkeltéből, és a jó időre való tekintettel, úgy döntöttem, hogy ismét nyakamba kapom a várost, ahol még nem voltam (ez még mindig csak a töredéke). Mielőtt azonban felkerekedtem volna, elmentem a piacra vásárolni. Ma úgy jött össze, hogy felcseréltem a reggelit az ebéddel. Na szóval, kaja után elmentem a buszhoz, mert nem a szomszédban voltak azok a helyek, amiket mára tűztem célul. Így a térkép segítségével kikerestem a megfelelő járatot, és ezzel el is kezdődött kalandos utazásom.
Irodalom Temploma
Első megállóm az Irodalom Templomába vezetett (), ahol egy gyönyörű pagoda fogadott (tele turistákkal). A megközelítése során, miután a 31-es busz lerakott a Hồ Hoàn Kiêˊm tónál, utána sétáltam vagy 20 percet, mire odaértem. Viszont megérte a séta, mert olyan utcán (Nguyễn Thái Học) mentem végig, ahol a képkeretezők és a galériák fogadták a nagyközönséget. Olyan gyönyörű festmények voltak itt, hogy fájt a szívem, hogy nem tudom elhozni a képeket. Volt itt a tájképen át Hố Chí Mính apánk porté és egész alakos festményein az arany kínai írásjegyekig minden (csak győzze az ember szemmel és pénzzel, ha netán úgy döntene, hogy beruház itt festményre). A templom történetével kapcsolatban majd keresek hozzá anyagot. Ha jól szűrtem le a lényeget a templommal kapcsolatban, legalábbis amit a látottakból tudok levonni, itt az írásbeliségre és a hozzá tartozó irodalommal foglalkoztak. Nagyra becsülték Konfuciust. Sajnos, mint a legtöbb turistalátványosság, ami kis helyen terül el, itt is kellett belépőt fizetni (szerencsémre a mai nap, szinte mindenhol elfogadták a nemzetközi diákigazolványom, így vagy fél áron vagy csak egy kicsit, de kevesebbért az eredeti árhoz képest tudtam bejutni), ha jól emlékszem 10,000 Đồng volt diákkal. Elsőre, ahogy belép az ember a templom kertjébe, egy két oldalról szegélyezett kis sétányfélére teszi először a lábát. Két oldalról körbeveszi a sétányt két virágágyás és két kisebb elkerített tavacska. Ezen a helyen, ahol csak tehetik, az írásokat is virágokból rakják ki a kertben, színekkel elválasztva a szöveget a háttértől (nagyon frappáns megoldás). 
Irodalom Temploma
Irodalom Temploma
Irodalom Temploma
Irodalom Temploma
Irodalom Temploma
Irodalom Temploma
Irodalom Temploma
Átkelve a következő kapun, beérünk a híres mesterek „terére” (Thái Học), ahol a mesterek „sírkövein” és előttük idézetek vannak. Természetesen mint minden turisztikai látnivaló mellől a souvenir shop sem maradhat ki (itt volt 3 is). Majd elfelejtettem. Ez a hely kiváló magazinokba való fotózáshoz, legalábbis sok fotós volt kinn, akik az áo dài-ba öltözött fiatal lányokat fényképezték. Az udvarról végül már tényleg a templom részbe lépve, elénk tárul a nagymester, Lý Thánh Tông szobra látható, az emeleten még 3 van belőle. A templom első részében volt egy kis zenei „koncert”, igen kellemes volt. Az udvar hátsó részében volt még egy bazi nagy, én gong és dob közé tenném, dob-féleség.
Miután befejeztem az Irodalom Templomában tett látogatásom, folytatva utamat a Vietnami Katonai Történelmi Múzeumba (Bảo Thàng Lịch Sử Quân Sử Việt Nam). Pont a múzeum előtt van egy Lenin-szobor (V.I. Lȇ-Nin), amit nem hagyhattam ki, hogy le ne kapjam egy fotó erejéig. A múzeum a Điện Biȇn Phú utcán található, ez az utca egészen a Hố Chí Mính mauzóleumig ér. 
Vietnami Katonai Történelmi Múzeum
Vietnami Katonai Történelmi Múzeum
A múzeumra visszatérve, a belépő diáknak 20,000 Đồng, ezenfelül, ha szeretnénk fotózni odabenn, az további 20,000 Đồng-ba fáj az embernek, de szerintem megéri, főleg annak, aki odavan a háborús dolgokért, ezen belül is a hadigépezetekre. Én mindenesetre nagyon élveztem az itt eltöltött időt. 
Itt az udvaron található még a Zászló torony, ahova fel lehet menni és ahol igen jó kilátás nyílik a gépekre az udvaron. A járgányokról: van itt T48B tankon keresztül a 105 mm-es ágyútól az AD-6-os Skyraiderig. 
A múzeumban még van egy tárlat Vietnam katonai történelméről 1954-1968 közötti időszakról.

Múzeumi látogatásom végeztével, az elnöki palota irányába vettem utam, ami a Hố Chí Mính mauzóleum mellett a Hoàng Văn Thu és a Hùng Vuong utca találkozásánál található. Szép nagy sárga épület, nagy kerttel és persze nem lehet bemenni. Így marad a kapun kívüli fotózás. Elsétálva a palota mellet, volt olyan épület, ami nagyon megtetszett, de sajnos a környékét ügyelő katona nem engedte, hogy fényképezzek. 
Felszabadulás tér
Elnöki palota
Felszabadulás tér
Egyébként a katonai múzeum és a Hố Chí Mính mauzóleum közti kb. 10-15 utca által határolt részen van a legtöbb követség és konzulátus (a magyar konzulátus nem itt van, hanem a Nyugati-tónál, a hồ Tây-nál).
Tovább gyalogolva elértem végül a Nyugati-tóhoz (hồ Tây), ami, hogy hogy is fogalmazzak szépen, batár nagy, majdhogy nem egy Velencei-tó, aminek a partján szívesen horgásznak. Elég szép mennyiségű halat fogott némely férfi. Az út egyik oldalán van a hồ Tây, míg a másikon pedig hồ Trúc Bạch. Mielőtt tovább mentem volna a tóhoz, bementem a mellette álló đền Quan Thánh pagodába. Itt is kellett belépőt fizetni (10,000 Đồng). Folytatva az utat, ennél a tónál, mármint a hồ Tây-nál van egy pagoda, ahova sajnos nem tudtam bejutni, mert a délutáni nyitás előtt egy órával voltam ott, de ami késik, az nem múlik. A mai napra még volt egy úti célom, amit szerettem volna megnézni, mégpedig a Long Bien hidat (ga Long Biȇn), ami egy igen régi vasúti híd, de még a mai napig működik és használják.
Miután megnéztem mindent, amit szerettem volna (egy kivételével), hazafelé vettem utam. Megkerestem a megfelelő buszt, ami pont a koli sarkán tesz le, így gyorsan és kényelmesen értem vissza a szállásra. Csak azt a nyamvadt légkondit ne nyomatnák annyira a buszon.

Azt hiszem a mai nap sem telt el feleslegesen, gazdagodtam sok új élménnyel, képpel és kellőképpen el is fáradtam.



Quan Thánh pagoda











Ho Tay



Long Bien híd

2013. szeptember 26., csütörtök

Egy nap

09.26.
Új ’lakótárssal’ bővült csapatunk, beruháztunk egy használt hűtőre. Erre ’sajnos’ azért volt szükség, mert Ági sokszor vesz ’romlandó’ cuccokat, igaz nekem is szükségem van a hűtőre,, mert így legalább tudok majd venni néha tejterméket és nem kell attól tartanom, hogy megerjed. Meg anélkül is, így legalább több kaját tudunk majd eltárolni és nem kell majd a muslincákat meg a hangyákat hajkurásznunk a szobában.
Az időjárásról csak annyi, hogy tegnap óta esik, és vagy 10-15 °C-ot esett a hőmérséklet, ami igencsak rontja a hőérzetünket. Áginak sikerült is megfáznia, de rendszeresen tömi magába a gyömbérteát, ami segít rajta. Azt hiszem, én is veszek majd gyömbért meg chilit, mert ezek segítenek az immunerősítésben, a sok vitaminról és ásványi anyagról nem is beszélve.

Ma csak ennyi, mert én is a koliban döglök, meg közben csinálom a fordítást a szakdolgozatomhoz. Ilyen vacak időben úgysem lehet mást csinálni, meg persze minden délután sziesztázunk és alszunk vagy két órát. Legalább ki tudjuk pihenni magunkat. Jövő héttől (remélhetőleg) amúgy is kezdődik az oktatás, akkor meg majd úgysem tudunk ilyesmit csinálni.

2013. szeptember 23., hétfő

Hanoi (part 3)

09.21.

Ma nem egyedül voltam a belvárosban, eljött velem Nasztja. Mivel nem akartunk gyalogolni, mert elég jó kis táv, így buszra szálltunk, ahol jegyet kellett váltanunk (5000 Đồng≈50 HUF). A jegyszedő bácsi aranyos volt, egyből mutatta, hogy üljünk le. Az út egy kicsit kacifántos volt és sikerült túlmennünk egy megállóval a kitűzött célt (szerencsére nem kellett sokat visszasétálnunk). Nasztjaval megnéztük (én újra) a Hồ Hoàn Kiêˊm-et, illetve, ami hozzátartozik, és amit az előbbi bejegyzésben írtam. Kicsit nézelődtünk a tó környékén, megnéztünk egy hangszerboltot, mert mint kiderült, Nasztja nagyon szereti a hangszereket. Én pedig érdeklődtem az Áo Dài (hagyományos vietnami női viselet) után. Mivel nekem az eredeti úti célom a Đống Xuân piac volt, mert szükségem volt rövid nacira meg ujjatlan pólóra. 
Útközben találtunk egy kis pagodát, ahova betértünk. Nagyon kellemes volt a hangulat. Folyamatosan ment az Om Mani Padme Hum mantra zenéje. Itt kipihentünk magunkat, majd tovább mentünk a piacra. Sajnos azonban a piacon nem kaptunk, így elindultunk vissza a tó irányába. Szerencsémre az utcán mászkáltak mozgó árusuk, és egyiküknél sikerült lealkudnom 35,000 Đồng-ra a nacit, majd egy boltban sikerült vennem 2 ujjatlan pólót. Miután ezzel megvoltunk, már csak a szomjan halás ellen kellett tennünk, így vettünk innivalót, utána már jobb volt. 
Nasztja szeretett volna venni könyvet, így elvittem a nagyobb könyvesboltba, amiről szintén tettem már említést korábban (Tràng Tiền utca). Ezek után kerestünk egy hazafelé közlekedő buszt. Kis várakozás után meg is jött, így felszálltunk. Ennél a busznál viszont sikeresen meg előbb szálltunk le 3 megállóval, így ismét gyalogolhattunk. Viszont útközben megint csak voltak pagodák. Hazaérkezés után én bedőltem az ágyba, és vagy két óra hosszat aludtam.









Ly Thai To szobra


2013. szeptember 20., péntek

Newbies

09.20.

A reggel kicsit elhúzódott, így 11 után jutottam reggeli-ebéd kombinációjához, mert alapanyagokért ki kellett menni a piacra. Nagy örömömre sikerült kijönni a beosztott pénzemmel, úgy hogy még maradt is. Dél körül a szintünkre új lakókat kaptunk 6 orosz csaj személyében. Vegyesen vannak Moszkvából és Szentpétervárról. Elkísértük őket pénzt váltani, Sim-kártyát venni és a boltba, hogy bevásároljanak tisztítószerekből, meg amire hirtelenjében szükségük van. Van köztük két Nasztja, egy Krisztina, Virra, Tatjana az utolsó csajszinak még nem sikerült megtudni a nevét. Nekem nagyon szimpatikusnak látszik az egyik Nasztja, elég pörgős, most a nyáron volt 2 hetet Beijingben, de a mentalitása és a hozzá tartozó lelkesedése inkább hasonlít egy anime fan japánra, mintsem egy oroszra. Láss csodát én pedig tudok (most sem tudom hogy) kommunikálni velük angolul. Előjön sok kifejezés régről, de már az is meglepetés számomra, hogy ennyit dumálok angolul, amit eddig nem tettem. Ági mondta kezdek belejönni a beszédbe, igaz még sokat kell gyakorolnom. De már ez is nagy előrelépés számomra.

2013. szeptember 18., szerda

Berendezkedés

09.17.

Sajnos nem tudtam kipihenni magam az új koliban az első estén, mert dög meleg volt. Aludtam vagy három órát. Ági viszont most már rendesen kialudta magát. Voltunk hárman, Ági, Việt és a piacon, együtt reggeliztünk (fél 11-kor) majd vettünk néhány háztartási cuccot meg hosszabbítót. Majd elmentünk Việt-tel ketten neki takarót nézni, mert nem hozott magával és ezért éjjel megették őt a szúnyogok, de nem jártunk sikerrel, mert drágának bizonyult, amit kinézett magának. Aztán elmentünk a kávézóba Ági után, mert a holnapi órájához gyűjtött anyagot a netről, így Việt is netezett, neki egyéb fontos dolgot kellett rajt intéznie. Én csak az e-mail-okat és az időjárást néztem meg. Hát Magyarországon az itteni éghajlathoz képest már tél van, ahogy nézem (otthon 7 - 13 °C, itt meg 25 - 35°C). Holnap megyek hosszabb távra a kávézóba, hogy a lemaradásomat behozzam, mind a bloggal mind pedig, hogy beszéljek az otthoniakkal Skype-on, mert már több mint egy hete nem beszéltem velük. Plusz egy-két személyes e-mailt is el kell küldenem. 

Költözés

09.16.

A mai nap egy kissé rumlis volt. Kiderült, hogy Ágival mehetünk a jobbik koliba. Ha minden igaz itt lesz net, csak itt is kell érte fizetni. Talán a héten már lesz csatlakozás. közben megkaptuk a pénzt is a sulitól erre a hónapra. Pluszba még megjött a harmadik fő is a csapatunkba otthonról, Việt személyében. Igen kedves srác, segített átcihelődni a másik helyre. Majd megmutatjuk neki a környéket, hogy mit hol tud gyorsan és aránylag olcsón beszerezni. Mára ennyi jutott, mert más fontos dolog nem történt velünk.

Vendégségben

09.15.
A mai nap is jól indult… Az egy dolog, hogy már teljesen megszokott dolog, hogy negyed 7-től kosaraznak a srácok, az viszont már tényleg viccbe illő, hogy vasárnap reggel 7-től zenés – táncos - feladatmegoldós vetélkedőt rendeznek pont az ablakunk előtt. Végül is nem volt olyan rossz számomra, mint hangzik, csak éppen nem tartozik a szokványos dolgok közé ez a fajta vasárnapi ébresztő.
Mint ahogy az előző bejegyzés végén írtam, ma vendégségbe voltunk hivatalosak Ágival. Fél 10-re jött értünk kocsival a hölgy a lányával, és elvittek minket a lakásukra. Ma is jócskán volt forgalom, de mégsem akkora, mint ami hétköznap szokott lenni. Megérkezésünkkor a hölgy férje és egy aranyos kutyus fogadott minket a kerítésen belül, a kutyi pedig a csaholásával eladta a fél kerületet. Ők is szép házban laknak, amit az utca nem igazol. Közben megérkezett Tâm (a családfő neve) barátja, ők ketten a ’70-es években nálunk tanultak Miskolcon, így egy kicsit tudtak még magyarul. A legnagyobb beszédtémánk a magyar zene lett, főleg Máté Péterről, Koncz Zsuzsáról és még néhány popzenészről esett szó. Tâm még dalra is fakadt magyarul néhány szám erejéig, amit a gitárjával vezetett. Egy bő fél óra múlva megjött a család másik része, Tâm sógora a feleségével és három lányával, így a létszám hirtelen megugrott. Az eddig 6 főből lett 11 fő. A főzés elejénél még szóltam Tâm-nak, hogy vega vagyok, így voltak olyan kedvesek, hogy a felesége készített nekem külön zöldséges tofu levest, ami nagyon ízlett. Az ebéd úgy zajlott, hogy mivel ennyien voltunk és nem fértünk volna el az asztalnál, így lenn a földön ülve ebédeltünk. Az ebéd tésztából, tavaszi tekercsből (Ági azt mondta, hogy ilyen jó tavaszi tekercset még nem evett), hozzá ecetes mártogató és leves volt. Ezenkívül volt még az „asztalon” kenyér, sajt, savanyú uborka. Én részemről teljesen jóllaktam a tofus levessel meg a belevaló tésztával. „Desszertnek” gyümölcsök voltak, ezek szintén finomak voltak. Egy kis beszélgetés után elvitt minket Tâm felesége a sógornőjével egy boltba, ahol Ági végre hozzájutott a hőn áhított aloe verájához. Majd visszamentünk még egy picit beszélgetni, és kaptunk egy újabb meghívást, csak most Tâm sógoráéktól kaptuk, utána pedig hazavittek minket Tâm-ék a koliba. Pont jókor értünk haza, mert 10 perc múlva már el is eredt az eső.

Azt hiszem, ez a mai nap is jól sikerült. Megismertünk egy újabb kedves vietnami családot.