2014. január 14., kedd
Sóc Sơn tartomány
01.11.
| pagodákhoz vezető bejárat |
| buddhista pagodák udvara |
Áthaladtunk még a Vörös-folyón, amin nagy teherhajó forgalom volt,
illetve a partján folyamatosan dolgoztak a munkagépek.
Lassacskán közben már a repteret is elhagytuk és kiértünk a
nyugisabb helyre, ahol kinn voltak a földeken és parcelláztak, illetve földet
műveltek vízibivalyok segítségével. A levegő eleve ’tisztább’ volt és sokkal
kisebb volt a zaj. Forgalom szokás szerint itt is volt, folyamatosan mentek a
motorok
és a teherautók, amiket otthon kamionként tartunk számon. Itt
Vietnamban annyira nem nézik, hogy ki mennyi árut szállít.
| đền Trình |
Legelső hely, ahova mentünk egy buddhista múzeum mellett álló
buddhista szentély-komplexum volt, szerencsére nem a külföldi turistáknak
fenntartva, mint Hanoiban. Ide főleg helyiek járnak, ezért sokkal csendesebb és
tisztább, mint a városban előforduló nevezetességek.
| đền Trình |
| đền Mẫu szentélye |
A következő pagoda, đền Mẫu. Mellette van egy kút, ami működik és
az egyik tó. Itt csak egy fő szobor volt, nem volt hozzá mellékszobor.
| đền Mẫu |
| chūa Đại Bi Buddha szobrok |
| chūa Đại Bi |
| chūa Đại Bi Buddha szobrok |
| đền Thượng |
Miután végeztünk, visszafelé megálltunk a buddhista múzeumnál,
sajnos viszont az udvarnál beljebb nem jutottunk. Annyi szent, hogy ez az
épület is batár nagy.
Ezek után elmentünk Quang ismerőséhez, ahol
ebédeltünk. Mint
kiderült valamilyen alapítványi összejövetel volt, amit évente rendeznek. A helyet,
ahova mentünk, mind önkéntesek építették, és úgy néz ki, mint egy katonai
kiképzőpálya gyerekeknek. Voltak vasmászókák, különféle formával, meg kötéllel
át lehetett lendülni a másik helyre. Ezt Ági ki is próbálta. Plusz van egy 100
férőhelyes ház, ahol a meditációt szokták gyakorolni.
| đền Thượng bejáratát védő sárkány |
| đền Thượng bejáratát védő mitikus lény |
| đền Thượng szentélye, középen az uralkodó |
Az egész helyen szinte csak Buddhák, templomőrzők, állatok, mitikus
lények, faragványok vannak. Mindegyik nagyon klassz. Persze nem mindegyik
vietnami, volt köztük szerintem kambodzsai vagy burmai szobor is.
| udvari kis szentély |
Itt majdnem másfél órát voltunk, én nagyon bírtam ezt a helyet.
Majd Quang hazavitt minket.
| buddhista múzeum |
| emlékoszlop a múzeumnál |
| buddhista múzeumhoz tartozó épület |
Az esti forgalom katasztrófa volt, mindenki úton volt és állat
módjára hajtott, sokan voltak, akik sisak és világítás nélkül közlekedett.
Pedig mindez 20 óra után volt.
Legalább már tudom milyen az éjjeli forgalom Hanoi-ban.2014. január 11., szombat
Röhögés
01.09.
| David |
Cô Nga-val vettük az olvasás, a hangsúlyok miatt és új szavak is
előtérbe kerültek. A nyelvtant annyira nem vettük, mert előző nap, azt már cô
Thư-vel megbeszéltük. Így olvastunk a lakásról, majd a szöveg alapján el
kellett mondani a saját lakásunkat, házunkat. Mindenki elmondta a sajátját, ami
jó gyakorlat volt, jó volt a hangulat.
| Hong, David, Viet |
| Hong, Viet |
Majd David elkezdett tanárosdit játszani, főleg a betűzésre ment
rá, meg Kim is mondott neki szavakat, hogy írja le betűként, hátha nem tudja
valamelyik szót leírni helyesen David. Persze az előadásmód nem maradt el.
Azután meg Max-szal elkezdtek csak random röhögő görcsöt „előállítani”, mi meg
már fogtuk a hasunkat, és csak röhögtünk velük együtt.
| David |
Royal City
01.04.
![]() |
| földszint |
Ágival megbeszéltük, hogy elmegyünk megnézni egy nemrég (pár éve)
nyílt plázát, a Royal City Mega Mall-t. Motorral körülbelül 20 perc a kolitól.
Elég nagy volt a forgalom, de sikeresen odaértünk. A bejárati kanyarnál
leintettek minket, hogy parkoljunk le, mire megkérdeztük mennyibe kerül,
válasz: 20,000 Đồng (anyád, még mit nem). Madárnak akartak minket nézni, mire
ott hagytuk a fószert és megkérdeztük a közelben lévő walkie-talkie-val őrködő
urat, hogy hol tudunk parkolni, mire megmutatta merre menjünk tovább, mi meg
követtük a mutatott irányba haladó motorokat.
![]() |
| 1. emelet |
Végül megtaláltuk a plázához tartozó mélygarázst, ahol 2,000 Đồng
volt a parkolási díj, ez azért mindjárt más.
Az épület maga a boltokkal a föld alá épült, mert a felszínen
vannak a, szerintem 100 emeletes lakások (elég borsos árral), meg egy nagy tér
hatalmas európai (főleg francia) stílusú szobrokkal.
A plázában található a megszámlálhatatlan üzlet, drágábbnál drágábbak
és márkásabbnál márkásabbak. Ezenkívül szintenként, ami ha jól rémlik 5 volt,
mindegyiken étterem vagy kávézó, nem úgy, mint otthon, hogy csak egy szinten
vannak a kajáldák. Olyan fényűzés van, amit nemhogy otthon, de még Európában is
nagyon ritkán találni.
Ági vett magának szendvicset, én meg addig elmentem a mosdóba. Hát
mit is mondjak, tisztaság mindenek felett. Az otthoniak eláshatják magukat.
![]() |
| Paris Baguette Cafe |
Miután mindketten végeztük, közösen elindultunk, hogy felfedezzük a
komplexumot, mivel ez korántsem egy megszokott pláza, amihez hozzá van szokva
az európai ember.
Van itt korcsolyapálya, és meglepetésemre még vízi csúszda élménypark
is. Nagyon durva az egész hely.
Igaz nem voltunk többet a plázában, mert egyszerűen akkora, hogy
egy egész nap kellene ahhoz, hogy egyáltalán végigjárja az ember az egészet,
arról nem is szólva, hogy két épületből áll. Meg egyébként is ez a nagy
fényűzés számomra taszító. Így közös beleegyezés alapján inkább elindultunk
haza.
![]() |
| koripálya |
![]() |
| felszínen a tér |
![]() |
| fényűzés |
![]() |
| tér |
![]() |
| mint Európa |
Újév másnapja
01.02.
| David és Hong |
| David |
| Max és Kim |
| én |
Ma már sajnos kellett menni suli, két osztály teljesen üres volt, a
többiben is csak alig néhány lélek volt. Mi persze rendesen ott voltunk, a
keménymag: Hong, Kim, én és a három fiú. A németeknek közben sikerült
beszerezniük meleg kabátot, David kapucnija konkrétan olyan volt, mint egy
eszkimóé. Mondjuk el is kélt a mai nap a melegebb öltözék, mert nem volt több
10-15 foknál, ami az utóbbi 25-27 fokos napsütéshez képest hidegnek bizonyult.
A hangulat jó volt, tanultunk a szünetben meg ment az ökörködés.
David-nak kölcsönadtam a fülmelegítőm, ő meg magára húzta a kapucniját és egy
az egyben úgy nézett ki, mint az előbb említett eszkimó.
Hong egy kicsit fáradt volt, így ő szünetben csak a padját
támasztotta fejjel. Próbált aludni, de hát az ökörködés közben nem sok esélye
volt rá. Azért megpróbálkozott az alvással.
| Hong próbál aludni |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)







