2014. január 11., szombat

Röhögés

01.09.
David
A suliban annyira gyorsan haladunk, hogy már elkezdtük a 14. leckét (az egész könyv 24 leckés), így a jövő héten várható vizsgán már 10 leckéből írunk, kissé húzós, de majd megoldjuk.
Cô Nga-val vettük az olvasás, a hangsúlyok miatt és új szavak is előtérbe kerültek. A nyelvtant annyira nem vettük, mert előző nap, azt már cô Thư-vel megbeszéltük. Így olvastunk a lakásról, majd a szöveg alapján el kellett mondani a saját lakásunkat, házunkat. Mindenki elmondta a sajátját, ami jó gyakorlat volt, jó volt a hangulat.
Hong, David, Viet
A szünetben megint ment a hülyeség német kezdeményezésre (szokás szerint). Közben Jong (aki anno velünk kezdte, csak átment Ági csoportjába) benézett hozzánk, hogy mégis mi újság nálunk. David-dal elkezdtek dumálni, egyszer felhozták a vietnami, majd a spanyol és francia szavakat, kisebb-nagyobb sikerek követték egymást. Mi meg csak Hong-gal röhögtünk.
Hong, Viet
A következő szünetben meg rákezdtek a németek macskahangon a különféle betétdalokat nyávogni, köztük a Star Wars-t. Plusz a táblára felkerültek a különféle nyelveken kiadott macskahang, a „miáu”. Jót szórakoztunk az egészen.
Majd David elkezdett tanárosdit játszani, főleg a betűzésre ment rá, meg Kim is mondott neki szavakat, hogy írja le betűként, hátha nem tudja valamelyik szót leírni helyesen David. Persze az előadásmód nem maradt el. Azután meg Max-szal elkezdtek csak random röhögő görcsöt „előállítani”, mi meg már fogtuk a hasunkat, és csak röhögtünk velük együtt.
David

Vagyis a mai nap sem telt el röhögés nélkül.




Max

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése