2014. január 14., kedd

Sóc Sơn tartomány

01.11.
pagodákhoz vezető bejárat
buddhista pagodák udvara
Ismerősi meghívás jóvoltából elmentünk kirándulni az egyik környéki tartományba, Sóc Sơn-be. Quang vitt minket autóval (ő hozta nekem anno a gyógyszert, mikor lázas voltam), kb. 45 perc volt az út Hanoiból. Reggelivel érkezett, hozott Bánh báo-t, ami egy gőzgombóc csak hús és egész tojás van a belsejében. Kényelmesen utaztunk, ahogy haladtunk Sóc Sơn-be kifelé a városból, alig láttunk valamit a környezetből, mert olyan szmog van a városban. Annyit azért ki tudtunk venni, hogy a reptérre egy baromi nagy hidat, ami alatt elhaladtunk, és nekem már félhetnékem volt magától a méretétől. Híddal egy időben még a repteret is építik, mindkét projekt japán-vietnami együttműködéssel jöhet létre.
Áthaladtunk még a Vörös-folyón, amin nagy teherhajó forgalom volt, illetve a partján folyamatosan dolgoztak a munkagépek.
Lassacskán közben már a repteret is elhagytuk és kiértünk a nyugisabb helyre, ahol kinn voltak a földeken és parcelláztak, illetve földet műveltek vízibivalyok segítségével. A levegő eleve ’tisztább’ volt és sokkal kisebb volt a zaj. Forgalom szokás szerint itt is volt, folyamatosan mentek a motorok 
đền Trình
és a teherautók, amiket otthon kamionként tartunk számon. Itt Vietnamban annyira nem nézik, hogy ki mennyi árut szállít.
Legelső hely, ahova mentünk egy buddhista múzeum mellett álló buddhista szentély-komplexum volt, szerencsére nem a külföldi turistáknak fenntartva, mint Hanoiban. Ide főleg helyiek járnak, ezért sokkal csendesebb és tisztább, mint a városban előforduló nevezetességek.
đền Trình
đền Mẫu szentélye
7 épületből áll az egész két tóval gazdagítva. Az első pagoda a đền Trình volt. Ez az épület két részből áll, mindkettőben egy-egy kis szentéllyel. Mielőtt azonban az ember belép a pagodába, ajánlatos füstölőt gyújtani.
A következő pagoda, đền Mẫu. Mellette van egy kút, ami működik és az egyik tó. Itt csak egy fő szobor volt, nem volt hozzá mellékszobor.
đền Mẫu
A harmadik pagoda, chūa Đại Bi. Itt szólt a zene, mivel egy papi bent hallgatta a rádiót. Több szobor volt az oltáron, főleg Buddhák. Mint a legtöbb pagodához hasonlóan, itt is szemkápráztatóan, vagyis inkább már szemvakítóan hatott a megvilágításban a sok aranyszínű szobor (azt nem tudom, hogy tömör aranyból készülnek-e a szobrok, vagy csak aranyozottak).
chūa Đại Bi Buddha szobrok
A főtemplom a đền Thượng. A lépcsőt kétoldalról sárkányok fogták közre. Bent kettő részre osztható a tér, az első részen egy méreteiben kisebb oltár van. Itt is, mint az eddig meglátogatott pagodákban, az oltár kétoldalán egy-egy madárszobor áll egy békán. Ebben a templomban már volt forgalom.
chūa Đại Bi
A hátsó részen volt a főoltár, ahol egy főszobor állt középen, egy uralkodóé, ha jól tudom, mert mellette meg nőalakok és katonák sorakoztak. Nála lehetett kívánni, persze mindenki másért fohászkodott, de ez magánügy.
chūa Đại Bi Buddha szobrok
đền Thượng
A pagodákon kívül még van ezen a helyen egy nagy szobor fenn a hegyen, de oda már nem mentünk fel, mert majdnem egyórás az út. Így pagodázás után mi sétálgattunk Ágival, amíg Quang meditált egy kicsit.
Miután végeztünk, visszafelé megálltunk a buddhista múzeumnál, sajnos viszont az udvarnál beljebb nem jutottunk. Annyi szent, hogy ez az épület is batár nagy.
Ezek után elmentünk Quang ismerőséhez, ahol 
đền Thượng bejáratát védő sárkány
ebédeltünk. Mint kiderült valamilyen alapítványi összejövetel volt, amit évente rendeznek. A helyet, ahova mentünk, mind önkéntesek építették, és úgy néz ki, mint egy katonai kiképzőpálya gyerekeknek. Voltak vasmászókák, különféle formával, meg kötéllel át lehetett lendülni a másik helyre. Ezt Ági ki is próbálta. Plusz van egy 100 férőhelyes ház, ahol a meditációt szokták gyakorolni.
đền Thượng bejáratát védő mitikus lény
A kaja számomra sajnos nem volt elegendő, mivel „csak” 7-féle húsétel volt, zöldség alig, rizs abszolút semmi, helyette volt Bún meg bagett, kóla meg alkohol. Ági rendesen evett, viszont a végére már rosszul volt a sok hústól. Kaja után még megnéztük a helyi sulit, ahol volt egy kis tribün meg vetítővászon.
đền Thượng szentélye, középen az uralkodó
Ebéd befejeztével Quang még elvitt minket egy magángyűjteménybe, a Việt Phủ Thành Chương-be (Thanh Chuong Viet palota). Hatalmas az egész hely, tele van szobrokkal, épületekkel, köztük egy kis víziszínházzal meg rendes színházzal. Ha a recepciót, parkolót, kávézót, éttermet és ajándék boltot levesszük, az egész területen 25 kisebb-nagyobb látványosság van.
Az egész helyen szinte csak Buddhák, templomőrzők, állatok, mitikus lények, faragványok vannak. Mindegyik nagyon klassz. Persze nem mindegyik vietnami, volt köztük szerintem kambodzsai vagy burmai szobor is.
udvari kis szentély
Ezenfelül van itt egy posztmodern galéria is, illetve magának a gyűjtőnek és a feleségének egy kis oltára is. A gyűjtő, Thành Chương (1949-2007) festőnek tanult és 6 évesen kezdett el rajzolni, majd katonaként szolgált. 1974 óta vannak külföldi kiállításai.
Itt majdnem másfél órát voltunk, én nagyon bírtam ezt a helyet.
Majd Quang hazavitt minket.
buddhista múzeum
emlékoszlop a múzeumnál
buddhista múzeumhoz tartozó épület
Később még elkísértem Ágit az ukrán étterembe, ahová néha elmegy, hogy borscsot egyen. Én most voltam ott először. Első látásra valahol a kisebb kocsma és étterem közé tudnám berakni. Négyszemélyes bokszok voltak egy asztallal, hatalmas plazatévé, amin ment az ukrán esti mulattató műsor. Nem volt sok vendég, igaz mind ukrán vagy talán orosz volt. Minden esetre hangulatos hely.
Az esti forgalom katasztrófa volt, mindenki úton volt és állat módjára hajtott, sokan voltak, akik sisak és világítás nélkül közlekedett. Pedig mindez 20 óra után volt.
Legalább már tudom milyen az éjjeli forgalom Hanoi-ban.

ebéd
Buddha a kertben
ebéd helyszínének udvara 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése