Hué-ból Hoi An-ba

01.31.

Reggel korán keltem, mert még össze kellett raknom a cuccom, mivel ma megyek Hoi An-ba (Hội An). Reggelinél már lent volt André és a barátnője, illetve egy idősebb házaspár. Leültem volna egy asztalhoz, mikor szólt André, hogy üljek oda hozzájuk. Most is cornflakes-t ettem joghurttal, ők viszont elég változatosan kajáltak. Ők meg Saigonba mentek vonattal.

Kaja után még felmentem a szobába a cuccokért, majd lenn a recepciónál vártam, hogy felvegyen a busz. Negyed kilenc után meg is jött, én voltam az utolsó előtti, akit felvett.

Az utazás kellemes volt, egyszer megálltunk egy félórás pihire Lang Co-nál. Ott összefutottam a hajókirándulásról megismert francia sráccal, és meglepetésemre pont mögöttem ült a buszon, de ezt csak a felszállásnál vettem észre.

A sofőr vezetési stílusáról annyi, hogy lazán előzgette a kocsikat és a kamionokat. Különösebben nem zavartatta magát.

Hoi An felé áthaladtunk Da Nang-on (Đà Nẵng), ami a tengernél fekszik és a tengerpartja tiszta homokos. Nagyon szép.

Végül kb. fél 12-re megérkeztünk Hoi An-ba. A buszos egy helyen rakta le az egész társaságot, mindenkinek innen kellett megkeresnie a szállását. Én kértem egy térképet, úgy kutakodtam a szálloda után. 
Nem volt valami túl kellemes, mivel nem öt kilós volt a cuccom, és ritka meleg volt. Kb. 15 percet korzóztam, mire megtalált egy xe om-os, és kis keresgélés és útbaigazítás után lerakott a hotelnél. Ég és föld Hué-hoz képest. A recepciós csaj épp a pult mögött sziesztázott a földön, bejelentkezés után pedig megmutatta a szobát, ami a földszinten volt és tiszta dohos, penészes. Én meg itt nem maradok címszóval, mondtam, hogy azonnal másik szobát. Persze másik standard szoba nem volt, így berakott egy hatágyasba, szerencsére egyedül voltam, és megígérte, hogy másnap már megkapom a rendelt szobát. Vicc.

Kisebb-nagyobb dühöngés és elkeseredés után elindultam megnézni, hogy mégis hol vagyok. Az a szállás az óvárosban volt, ahol a legtöbb nevezetesség van, így nem kellett olyan sokat mászkálni. Maga az egész rész 5 utcára korlátozódik le. Nagyon sok turista volt, alig lehetett mozogni tőlük.

Maguk a nevezetességek főleg egy utcán mennek végig, így kívülről mindegyiket láttam. Volt kiírás, hogy az újév miatt nem kell belépőket fizetni február 2-áig, ezzel jelentős belépőárakat spóroltam.

Délután több nevezetességbe is bementem. Az első egy kínai gyűlés háza volt, nagy udvarral, sok székkel. Itt is több írás volt a történetével kapcsolatban, igaz nem vietnamiul, hanem kínaiul és maguk az írások a falba voltak bevésve egy keretezett részbe piros karakterekkel (ez a fajta elmesélés mód több épületnél is megvan, viszont nemcsak piros, hanem fekete karakteres is megtalálható).

Tovább sétálgatva a következő hely, ahova betértem a Cam Pho (Cẩm Phô) templom volt, ami egyben közösségi ház is. Szép nagy udvarral és több épületszárnnyal rendelkezik. Mindegyik szárnyban van oltár, a bejárati ajtaja felett pedig hatalmas karakterekkel piros háttéren a neve.

Utána egy hatalmas pagoda jött, udvarán sárkánypáros szökőkúttal. A bejárati lépcsőket sárkányos és templomőrző oroszlánok védik. A plafont tartó oszlopok vörösek és sárkányok vannak belefaragva. A falakon pedig festett domborművek.
 A tér itt is három részre volt osztva, mint az előző épületnél, a struktúra ugyanaz, csak a díszítés és a téma más. A főoltárnál az asztalrészének az előlapja ki volt faragva (aranyozva), egy jelenetet mesélt el. Nagyon precíz és aprólékos volt az egész. A terem belső részét két ló és hajó fogta közre.

Az utca tele volt boltokkal meg árusokkal. Volt faragvány, kerámia, selyem, ékszer… Többek közt kajásokkal. Vettem is fánk-féleséget, az egyik kókuszos volt a másik meg zöldbabos. Nagyon jók. Ezen kívül megkóstoltam a rizses fagyit, amit egy édes csavart tölcsérbe (nem az Európában megszokott tölcsér) kaptam, és a fagyi tetejére raktak mogyorót meg egy kis csoki szószt. Nyamm.

Közben kezdett esteledni, gondoltam akkor már kinn maradok és megnézem milyen itt az éjszakai élet. Nyüzsis, azt kell mondjam.

Aztán következett a Hoi An Kerámia Múzeum: a kerámiák fehér alapon kék festékkel voltak formálva, köztük vázák, tálak… A bemutatott darabok közt voltak régészeten talált maradványok, hozzájuk pedig leírás.

Next stop egy újabb kínai közösségi ház volt. A felépítése hasonló volt az előzőleg említett hasonló házhoz.

Tovább sétálgatva és szemmeresztés közben ismét egy kínais épület jött: a Fukien díszterem, ami kívülről inkább egy pagodához hasonlít. Egy hatalmas udvarral, szökőkúttal, fákkal. Itt is minden tele volt faragvánnyal: sárkány, templomőrző, daru, főnix, egyéb emberalakokkal.

Korzóztam még az utcán és bementem a Quan Cong templomba. Itt imádkoztam egy kicsit, 3 füstölőt gyújtott nekem egy bácsi, meg közben megkongatott egy harangot. Követtem a buddhista rítust, így füstölőzés és ima után, hátramentem a másik oltárhoz, ahol mindenki annyi pénzbeli felajánlást tesz, amennyit szeretne, és cserébe kap szerencsepénzt. Ez a hely nekem különösen tetszett. És szerencsére nem volt tömve emberekkel.

A hátsó részének a templomnak egy kiállítórészleg van, képekkel, szobrokkal, harangokkal és egyébbel. A falak pedig kékre vannak festve.

Itt végezve a Minh Huong Ősök Tiszteletének Házában (Tụy Tiȇn Đường Minh Hương) kötöttem ki. Maga a főkapu része sárga-kék, három részre osztott kapuval, zászlókkal. Átlépve a kaput egy nyitott udvarra érünk, ahol szintén sárkányszobrok, padok, a tér közepén pedig egy zászlórúd zászlóval. A bejárati ajtók faragottak és festettek. Itt is ugyanaz a kialakítás belül, mint a többi épületben, ahol voltam, csak néhány tárgy az eltérő.

Az utcáról közvetlenül nyílik a Trieu Chau Gyűlés Háza (Họi Quán Triȇu Châu).

Miután úgymond letudtam a nevezetességek nagy részét, csak sétálgattam. A folyó környéke szép, és mivel közben már kezdett sötétedni, felkapcsolták a világítást, és így teljesen más kép tárult elém. A lampionok és a díszek pompáztak. A nyüzsi zavaró volt, mert mindenki egymás hegyén hátán volt, a hídon pedig az emberek és a motorosok egymást érték, volt is belőle dugó.

Vacsit az utcán szerváltam: egy Cao Lẫu nevű tésztás, salátás, szószos egytálételt, ami 30,000 VND volt (másnap találtam egy olcsóbb és finomabb cao lau-st). Ettem még egy fagyit, és lassan hazamentem.

A sok adat helyett beszéljenek inkább a képek.