2014. február 22., szombat

Utazás utáni hét

02.04.-02.09.
Az utazás után eléggé kómás voltam még. Ez mondjuk annak is volt köszönhető, hogy elég korán felébredtem, így viszont délután még kénytelen voltam visszafeküdni még a fáradtság miatt.
Az idő meglepetésemre igen meleg volt verőfényes napsütéssel, majdhogy nem olyan, mint Hué-ban és Hoi An-ban. Ennek örültem is a hanoi vacak idő után.
Sajnos azonban nem sokat élvezhettük ezt az időt, mivel csütörtöktől ismét el kezdett süllyedni a hőmérséklet. Gondolhatjátok mennyire díjaztuk.
A hétben még annyi volt a jó, hogy nem kellett suliba menni, mert a szünet nem ért véget.
A rossz viszont, hogy az újévi buliból nem ébredtek fel a helyiek, így nemhogy az utcai kajások voltak ritkák, mint a fehér holló, hanem még a piacosok is rejtőzködő életmód mellett tették le a voksukat. Mindez egészen vasárnapig kitartott, amikor kezdett éledni a környék, igaz még így is nagyon kevés árus volt. Ezzel az állapottal viszont nagyon meg voltunk lőve, mert alig tudtunk a főzéshez vásárolni, még a boltok is csukva voltak, csak hétfőn nyitottak ki először.

Itt tényleg megcsinálják, hogy két hétre bezárnak az ünnep miatt, és nem idegesítik magukat azon, hogy pénzt is kéne keresni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése