Traveling in Vietnam: Hue második nap

01.29.

Este sikerült ténylegesen kialudnom magam, amit már jó pár hete próbálok. Reggelinél választhattam az étlapról, hogy mit kérek, így a cornflakes-joghurt párosnál tetten le a voksom, ami jó választásnak bizonyult. Egyedül ettem, pedig azt hittem, hogy nyolc óra tájban többen leszünk.

Kaja után felkerekedtem, hogy megnézzem a várost. Egy xe ốm-os, anh Toan, elvitt egy pagodába, ahol ténylegesen szerzetesek is laknak. A bejáratnál vettem füstölőt, ami 6 csomagot tartalmazott, az egyiket meg is gyújtottam a pagodánál. A szerzeteseket pont rendezkedés és takarítás közt találtam, voltak köztük még novíciusok is, akik kivették a saját részüket a munkából. Nem igazán zavartatták magukat, hogy ott voltam.

Pagodázás után a Thien Mieu pagodához mentünk, ahol a turistáktól nehezen lehetett közlekedni és fényképezgetni. A turistákat leszámítva elég nyugis hely volt, a templom része egyszerű. Mikor indultam vissza a sofőrömhöz, pont már zavarta ki a nézőközönséget egy szerzetes, mert csengettek, hogy imára hívták a bentlakó szerzeteseket.

A két pagoda útvonala alatt rengeteg kisebb-nagyobb pagodát láttam. Xe ốm-os bevitt az óvároshoz, itt váltak el az útjaink.

Az óvárosba, mármint a királyi városba jeggyel lehetett csak bemenni, ami nem kis összeg, az eddigi belépőárakhoz képest, amikkel eddig találkoztam. A komplexum maga igen szép, már annak, aki szereti a félig romos-régi épületeket. A turistalétszám szerencsére erre a területre elég jól eloszlott, hogy nem mindenki egymás hegyén-hátán volt, mint néhány egyéb más nevezetesség esetében. Itt nemcsak az épületeket lehetett megtekinteni, hanem még fényképtárlat is volt az 1900-as évek Huế-járól.

A királyi város után egy triksás (xic lo) körbevitt a Citadella körül. Vele tudtam beszélgetni vietnamiul és örültem neki, hogy értette, amit mondtam neki. Sok minden kiderült róla: Xuân-nak hívják, 3 gyereke van, ’62-es születésű… Sokat mesélt, hogy milyen volt a város, meg a történelemről is mondott érdekes dolgokat. A furikázásom alatt több helyen is megálltunk, többek közt egy szerzetesnők által lakott pagodánál, városkapunál, a királyi város körül. A végállomás végül a Dong Ba piacnál volt.

A piacon szinte ugyanaz a kínálat, mint Hanoi-ban, ami különbözik csak, az a kaja. Elég zsufis volt a hely, és az nem volt valami kellemes, mikor az eladók folyton majdhogynem a standjukhoz rángattak, és mikor mondtam, hogy már csak kevés a lóvém, magasan tettek rám. Szóval nehogy azt higgye a magyar, hogy itt a világ túlsó oldalán nem a pénz van a központban.

Piac után bementem a Trang Tien Plaza-ba, ahol csak élelmiszert vettem. Majd még mielőtt visszamentem volna a hotelbe, megnéztem egy nagy virágos parkot, ahol amolyan virág,-faragvány és festmény kiállítás volt. Nagyon szép rendezett, szemét mentes volt.

Az időjárást sem hagyhatom ki: reggel még hűvöske volt az idő, viszont 11-től elég frankón kimelegedett, és nem ám, hogy a száraz meleg, hanem a jó kis párával dús meleg. Így a hanoi 15 fokos hőmérséklete után elég furcsa ez a hőmérsékletingadozás.

A hotelben megettem, amit vettem, majd újra elmentem, hogy találjak buszt péntekre, meg hogy holnapra a királyi sírokat terveztem be, hogy megnézem, így az oda útra is meg kellett vennem a jegyet. Ez egy hajós-buszos túra lesz, reggel fél 9-es indulással és kb. délután 4 utáni érkezéssel.

Este elmentem még a piacra narancsért, és a szálláson megint kaptam vacsit, amit Michael készített, vele ettem, a felesége és a kisfia már előzőleg megkajáltak, mikor én pont a piacra mentem. Annyi volt a vacsi, hogy zöldséges rizs volt, ami meg volt formázva egy kisebb mélytányérral, így egy dombot formált a rizs, amire omlett volt ráterítve. Jól esett ez a könnyű kaja. Mint kiderült, Michael igen jól tud főzni, mivel 14 évesen kikerült Japánba tanulni, és 13 évet töltött kinn, minden nap magára főzött.

A mai nap is jól sikerült, most viszont elrakom magam holnapra, mivel korán kell kelnem.