Traveling in Vietnam: Váratlan meghívás

01.26.

Mint már előzőleg említette, megyek a jövő héten kirándulni, így a nap nagy részében készültem az utazásra: összeírtam mik kellenek, bepakoltam a vadi új backpack-emet, holnap majd csak kaját és piát kell vennem az útra.

Napközben pedig kaptunk egy váratlan vacsorameghívást Quang-tól (vele voltunk 2 hete kirándulni Sóc sơn-ben). Este fél 8-ra jött értünk (most egy másik autóval, egy kis Toyota-val). Este is elég nagy volt a forgalom, és nem is a szomszédba mentünk enni, mivel kb. 20-30 percet autókáztunk, mire elértük a kiszemelt éttermet, viszont sajnos zárva volt, a közelgő újév miatt. Viszont nem estünk kétségbe, mert Quang tudott egy másik közeli helyet, ami szerencsére nyitva is volt.

Egy teljesen vegetáriánus étterembe kötöttünk ki, ahol még alkoholt sem szolgálnak ki. Az étlap (a többi eddigi helyhez képest) nagyon sok ételt kínált. Alig tudtunk választani, annyi minden volt, így Quang segített, így majd mindenki meg tudja kóstolni a másikunk rendelését.

Italnak egy rizses vízzel felfőzött meleg pia volt, nekem igen ízlett, mert nem volt hozzáadva plusz cukor. Ételek között volt szecsuani tofu, natúr rizs, rántott garnélarák utánzat, zöldségleves, párolt zöldség, valami beazonosíthatatlan rúd, ami szószban volt (nekem bejött).

Vacsora után (mi már Ágival azt hittük, hogy megyünk is haza), elvitt minket Quang az otthonába, ahol ott volt a család apraja-nagyja: felesége, 2 fia, anyós-após, sógornő és a kislánya. Mondta Quang, hogy az apósa is nálunk tanult közgazdaságtan, és hogy ő is beszél magyarul (mi persze annyi magyar tudásra számítottunk, mint amennyit most Quang tud), viszont mikor teljes érthetőségű, tiszta magyar köszönést hallottunk a hátunk mögül és még nem láttuk ki az, azt hittük, hogy egy magyar toppant be a nappaliba. De nem, hanem Quang apósa volt, folyékonyan beszél még mindig magyarul, pedig utoljára 2012-ben volt Magyarországon. Kedves volt, egy kicsit beszélgettünk vele, de aztán indulnunk kellett, mert közben Quang fiait elvittük egy ismerősükhöz, utána pedig még elvitt minket Quang a Nyugati tóhoz (hồ Tây), amit körbekocsikáztunk. Nagyon szép volt kivilágítva, és teljes nyugalom volt a tó körül. Csak néhány szerelmes pár volt kinn.

Hazafelé még megálltunk egy percre a Hoan Kiem tónál, viszont már így is 23 óra volt, így már ténylegesen hazafelé vettük az irányt.

Búcsúzásnál kaptunk egy csomagot, amiben holdújévkor megszokott étel volt, Bánh chưng (pálmalevélbe csomagolt ragacsos rizs, aminek a belsejében sárgaborsó és apróra vágott sonka van), illetve még egy pálmaleveles kaját, azt viszont nem tudom, még mi van benne és a nevét sem tudom.

Ezenfelül, újévkori szokás még, hogy a fiatalok kapnak úgymond „szerencsepénzt”, ami pénztárca vastagságtól függ, ki mennyi pénzt ad.

Mi persze semmilyen ajándékra nem számítottunk, arról pedig végképp nem beszélve, hogy még pénzt is kaptunk.

Ez a nap tényleg felejthetetlenre sikerült.