Cô Thư-vel voltunk, össz-vissz 5-en, mert Max
beteg volt, mint kiderült ő is rosszul lett a pénteki kajáktól, Evelina és
koreai srác szokás szerint szellemet játszottak, Tatiana pedig elutazott a
szüleivel valami 2 hétre Ciprusra. Tanulás volt, meg a tanci hozott be nekünk
maradék kekszet, meg egy kis édességet, amiknek csak egy hibájuk volt, nagyon
finomak. Plusz megint ránk jött az 5 perc és elkezdtük felírni
a vietnami ABC-t, mivel David nem tudta, viszont itt nem állt meg a mutatvány,
mivel ha már fenn van a vietnami ABC, akkor írjuk már fel a magyart meg a
koreait is. Így is tettünk: a magyar ABC-t én írtam fel, Việt pedig eljátszotta
a tanárt, vele volt a kiejtés, nagyon vicces volt hallani a többieket, ahogy
magyarul betűztek. Na, a koreairól ne is beszéljünk, nekem az már magas volt.
Ezzel jó volt a hangulat, ezenfelül 11-kor már elmentünk haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése