A várva várt nap

Budapest airport

Végre elérkezett az utazás napja. nagy szerencsénkre minden flottul ment, azt leszámítva, hogy mindössze két órát aludtam összesen. Gondolhatjátok, hogy néztem ki (aki ismeri a szitut, szóljon). A reptéren viszont meglepett mind engem, mind Ágit (ő az utazópartnerem), hogy nem a bőröndmérős helyen kapjuk meg a helyjegyet, hanem előtte saját magunknak kellett kiválasztanunk a repülőtársaságunkat, majd le kellett olvasnunk az útlevelünket és csak utána tudtuk kinyomtatni a beszállójegyünket. A csekkolásnál minden rendben volt és még a cipőt sem kellett levenni, nem úgy, mint egyes reptereken.

Szüleimmel Budapest airporton

Budapest-Frankfurt-Hanoi útvonal volt a „nyerő összeállítás”, mindkét légitársasággal meg vagyok elégedve (Lufthansa, Vietnam Airlines). Annyi kis difi volt, hogy 20 percet késett a hanoi gép, illetve sikerült kifognunk egy jó kis turbulenciát.

Megérkezve Hanoiba az eső ellenére jó hangulatban szálltunk le a gépről, amit azzal sikerült még megfejelni, hogy a nagykövetség magyar konzulja kijött értünk a reptérre. A követségig nem volt „kalandtól mentes az út; sikerült korábban lefordulni egy helyen, így kétszer nézhettük meg a Vörös folyót.

A közlekedésről annyit, hogy mindenki úgy megy, ahogy akar. Ez többször is derültséget okozott számomra, mikor csak a sávunkban megjelentek a szembeközlekedő esőkabátos motorosok, akik sokszor nem egyedül utaztak, hanem láttunk hatlábú meg kétfejű motorost is. Ez egy európainak abnormálisnak, megdöbbentőnek és életveszélyesnek tűnhet, ez viszont egy teljesen hétköznapi „viselkedés” itt Hanoiban. Ha át akarsz kelni gyalogosként az úton, határozottan és lassan el kell indulni a kitűzött cél felé, az autósok és a motorosok odafigyelnek és kikerülnek, nehogy valami baleset legyen a vége.

Magyar nagykövetségről a kilátás

Na, miután megérkeztünk a koliba (ami nem egy Hilton), hanem aki volt Zánkán, az nagyjából el tudja képzelni a körülményeket (internet nuku, még meleg víz sincs [talán hamarosan lesz]).

Koli

Miután sikeresen „kipakoltunk”, felkerekedtünk, hogy feltöltsük Ági telefonját pénzzel, meg hogy nekem vegyünk egy itt használatos sim-kártyát. A kártya 75,000 Đồng-ba került, ami úgy 750 Forintnak felel meg. Ezek után már tudok én is itt Vietnamban telefonálni. Ezután elmentünk pénzt váltani, majd a boltba, hogy tisztítószert, vizet, meg egy-két apróságot vegyünk, illetve Ági vett magának rizspáleszt, hogy rendbe hozza magát az utazás fáradalmai után. Elég volt neki egy korty is belőle, máris soknak bizonyult (szerencsére ki tudta magát aludni a pia hatására, mivel ő is kb. annyit aludt a repülőn, mint én, ami úgy két óra összesen).

Az esti program valószínűleg a Pizza Hutban lesz, de ez attól is függ, mennyire leszünk kiütve a fáradtságtól. Az igazat megvallva ezen bejegyzés írása közben, (amit fekvő üzemmódban teljesítek) majdnem elalszom.

Koli

Koli

Koli

Mára ennyi a szócséplésből, folyt. köv. a következő alkalommal.