Hadd meséljem el a történetem, hogy miként is kerültem közelebbi kapcsolatba Vietnammal.
Két éve, mikor is felvettek tibeti szakra, és a bölcsészek ezt jól tudják, mindenkinek kell felvennie egy minor, úgymond egy második szakot. A minorválasztás mindig is sok fejtörést tud és tudott okozni nekünk bölcsészeknek, mivel vagy harmincféle "szakból" tudunk válogatni, kezdve az anglisztikától egészen a művészettörténetig. Na de nem is ez a fontos, hanem hogy én hogyan jutottam arra az elhatározásra, hogy belevágok a vietnami nyelv tanulásába.
Minden a minorral függ össze. Mivel nemcsak tibeti, hanem arab szakos is vagyok (utóbbit a tibeti előtt egy évvel már nyűttem), így volt már valamennyi tapasztalatom, hogy mik azok a minorok, amiket tuti, hogy nem fogok felvenni. Ide értem az anglisztikát, németet, kínait, japánt és még sorolhatnám a végtelenségig (előre is elnézést kérek azoktól, akiknek ezekkel a kijelentéseimmel a lelkébe gázolok), de ezekről a szakokról az ismerősi körömből tudom, hogy vért izzadnak sokszor, hogy egyáltalán sikerüljön letenni egy-két nyomoronc tantárgyat, nem is beszélve magukról a fordítói órákról, ahol sokszor olyan szövegeket vágnak hozzájuk, hogy csak néznek, mint Jenő a moziban.
Na de hagyjuk a fricskázást, most már tényleg rátérek a lényegre. Nagy szerencsémre pont abban az évben, mikor felvettek tibetire, indítottak egy Délkelet-Ázsia Kultúrák elnevezésű minort, ami ráadásul csak két éves, ami előny a többi három éves minorhoz képest, ezenfelül nemcsak a kultúrával foglalkozunk rajta, hanem még nyelvtanulási lehetőséget is biztosít. Na de, hogy jön ide a vietnami? Megmondom. Amikor elkezdtem ezt a minort, két nyelv közül választhattunk vietnami és khmer (kambodzsai). A vietnami végül azért is maradt, mert két tanárunk van, egy magyar férfi, aki már tanult vietnamiul és volt is kinn Vietnamban, illetve egy tanár nő, aki anyanyelvi vietnami, és itt tanult Magyarországon a '80-as években, így az megnyugtató volt számomra, hogy tud magyarul és nem kell az angol megértésével bajlódnom. Az pedig külön bónusznak számít, hogy van lehetőség Vietnamba egyéves ösztöndíjra pályázni, ami elősegíti a nyelv elsajátítását. Arról nem is beszélve, hogy nem kis kalandokban lehet része annak, aki kijut Délkelet-Ázsiába.
Ezzel be is fejeztem a hosszú bevezetésem, ezek után már hivatalos ügyekről fogok röviden írni, hogy mégis mennyi az annyi illetve az utazással kapcsolatos dolgokról fogok szót ejteni. Később pedig, hogy ténylegesen mi is történik kinn velem Vietnamba. Igyekszem mindent képpel illusztrálni, ahol lehet.