Osztálykirándulás Nam Dinh-be (Day 1)

04.16.

Elérkezett a sulis kirándulás napja. Az előző este volt egy kis eső, ami némileg lehűtötte egy kicsit a levegőt a 40 fokok után, bár ez nem soká tartott, mert mire odaértünk, hogy elindultunk (majdnem 40 perces késéssel), addigra megint gatyarohasztó meleg lett. Egy nagy busszal mentünk, mivel 30-an voltunk diákok, 4 tanár, 2 kísérő plusz a sofőr. A hangulatunkon az időjárás és a késés szerencsére nem rontott semmit, így elég vidáman kezdődött a kiruccanás Nam Dinh-ba.

Útközben a buszon cô Nga ismertette az aznapi programot, majd mindenki bemutatkozott röviden a többieknek vietnamiul egy-két szóban magáról, időeltöltés gyanánt pedig volt éneklés, meg dumálás.

Első megállónk a Suối Cá thần, ami szabadfordításban a Tavaszi Halisten, egy kis szentéllyel, folyóval (ami tele volt nagyobb halakkal) és egy barlanggal szegélyezett terület, ahol persze mindenféle érdekes dolgot találhat a standok között az ember. A halakról még annyit, hogy (wikipédia-n megtaláltam) helyi fajták: cá dốc, (Spinibarbichthys denticulatus), cá chài, cá mại, amik 2-8 kg és 20-40 cm közt mozognak, és az eddigi legnagyobb példány 30 kg-ot nyomott.

Ez az egész parkos rész a Cẩm Thủy hegy lábánál fekszik, és a barlangjához kb. 50 métert kell megtenni egy meredek úton. Mindezt persze a legmelegebb időben. Szerencsére a barlangban jóval hűvösebb volt, így nem igazán akartunk kimenni. A barlangászás közben vigyáznunk kellett, mert nagyon csúszós volt, meg voltak alacsony részek, és elég mélyre le kellett hajolnunk, hogy megússzuk fej beverés nélkül. Fényképezés nagyüzemben ment, mindenki mindenkivel le lett fényképezve, jól szórakoztunk, csak ne kellett volna olyan gyorsan végeznünk a barlangban, mert mikor kiértünk megcsapott minket a meleg, úgy, hogy aki szemüveges (köztük én is), annak teljesen bepárásodott a lencséje és kellett vagy 5 perc, mire eltűnt a pára a szemcsikről. Visszafelé egy mini dzsungelos részen mentünk, körülöttünk pedig pillangók hada fogott közre minket.

Barlangozás után ebéd következett, amire be kellett fizetni, amit én nem tettem meg, mivel a kajálás erre a 2 és fél napra annyiba került, mint egy átlagosan két heti kajapénzem, így egyénileg oldottam meg a kajakérdést, többed magammal, mivel a mongolok és a mozambikiak sem fizettek be.

Kajálás után a következő úticél Lam Kinh volt, ahol történelmi jelentőségű ereklyéket őriznek. Itt található Lê Thái Tổ (1385.09.10.-1433), másnéven Lê Lợi (Hậu Lê dinasztia alapítójának [1427-1789] sírja). A terület a Chu folyó mellett terül el kb. 30 hektáron. Itt található a dinasztia több tagjának is a sírja, amiket egymás melletti nagyobb szentélyekben őriznek. A terület végigjárása végén sikeresen elkapott minket egy bazi nagy zuhé, így épphogy csak fel tudtunk ugorni a buszra, mivel olyan heves volt az eső.

Elindultunk így már a szállodához, az eső viszont még mindig zuhogott, villámlással és mennydörgéssel egybekötve, viszont mire a szállásra megérkeztünk, el is állt az eső.

Úgy volt, hogy 3 személy alszik majd egy szobában, ez mind oké, azt leszámítva, hogy csak két ágy volt hármunkra, így volt egy kis keveredés. Szerencsére meg tudták oldani a tanárok, hogy kettesével tudjunk aludni, viszont ebben nem mindenkinek sikerült részesednie.

Mákomra Takako-val voltunk ketten egy szobában, ahol volt légkondi meg tv is, plusz meleg víz, amit mostanában Ágival hiányolunk a koliban, mert vagy egy hete nincs már meleg vizünk.

A szállodának volt wifi-je, így tudtam az otthoniakkal beszélni telefonról, és kivételesen igen jó volt a vétel és nem szakadt meg állandóan dumcsizás közben.

Mivel eléggé kivoltunk a melegtől meg a napi mászkálástól, igen gyorsan bedőltünk az ágyba, és szinte azonnal el is aludtunk.