2013. október 24., csütörtök

Egy nap 2.

10.22.
Elmentem reggel a piacra, hogy vegyek magamnak banánt (chuối). Sikerült is, ahogy számoltam 21 darabot venni, átszámítva ≈ 350 HUF-ért. Na, ezt otthon nem lehet megcsinálni. Így legalább a vitaminforrásom megvan.

A suli nyugis volt. Tanultunk egy dalt, amit majd november 6-án fogunk valószínűleg előadni, mivel ez a fakultás, amin mi külföldiek tanuljuk a vietnamit, ebben az évben 45 éves, és lesz majd valami kis összejövetel erre az alkalomra. Az idősebbik tanárnővel (cô Nga) volt a mai óra, így vele gyakoroltuk az éneket. Ő adta elő először a dallam miatt. Nagyon jó hangja van. Indulhatna tehetségkutatón (ezt persze most pozitív értelemben mondom). Mondta is, hogy fiatal korában sok udvarlója volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése